Állatvilág

2017.08.01. 19:35

Ebnyelvet beszélünk? - Kiderült: meg tudjuk különböztetni, játszik-e vagy fél

KÖRKÉP - Érdekes kísérletet folytatott az ELTE Etológiai Tanszéke. Arra voltak kíváncsiak, megértik-e az emberek, hogy mit fejez ki morgásával a kutya.

Vadas Krisztina

Negyven önkéntest választottak ki az ELTE Etológia Tanszékének kutatói. Egyenlő arányban voltak köztük férfiak és nők, kutyatartók és nem gazdik.

A vizsgálat során különböző, előzőleg rögzített morgásokat játszottak le az önkénteseknek, volt köztük játékos és agresszív hang is. Utóbbit pedig még két fajtára osztották: csontőrzés közben és idegen ember fenyegető közeledésére kiadott hangra.

Egyébként a kutatók korábban arra is keresték a választ, hogy az ugatásokban rejlő érzelmi információt jól ismerjük-e fel, függetlenül attól, hogy volt-e valaha kutyánk - akkor jól vizsgáztak az alanyok.

A morgással kapcsolatos kérdések pedig azért érdekesek, mert amíg a kutyák ugatása nagyon megváltozott a háziasítás során a farkasokéhoz képest, a morgás ma is jobban hasonlít a vadon élő rokonokéhoz.

Tudja a kutya gazdája: ha morog, akkor félti a csontját Fotó: Animal Club

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy elég jól ismerjük a kutyákat. A hallott morgásokkal közvetített érzelmi állapotot a legtöbben jól tippelték meg: a játékos morgást vidámnak, a csontőrzőt és fenyegetőt dühösnek, agresszívnek értékelték, de az utóbbiban a félelem is megjelent. A játékos morgás felismerésénél 80 százalék feletti volt a találati arány, míg az agresszív kategóriában a csontőrző és a fenyegető idegenre morgást gyakran összekeverték az alanyok. A kutya érzelmi állapotát tehát a legtöbb ember helyesen állapítja meg a morgásból, ám a morgást kiváltó helyzet felismerésében már árnyaltabb a kép.

Ezek az eredmények jók, a résztvevők magasan a véletlen szint fölött találták el a helyes választ - írja az ELTE közleménye.

Azonban nem csak ezt vizsgálták a kutatók: nemenként is értékelték az eredményeket, valamint a kutyások és a nem kutyások válaszait is összehasonlították. Ez alapján a férfiak 45 százalékos, a nők 65 százalékos sikerességgel találták el a helyzetet a morgás alapján, és a kutyatartók is ügyesebbek voltak azoknál, akik nem gazdik.

Az utóbbi a kutatók szerint nem annyira meglepő eredmény, ugyanis morgásokat ritkábban hallhatnak olyanok, akik nem élnek kutyával. Az ugatást ugyan a szomszéd is hallja, de a morgások ritkábban és jóval halkabban hallhatók - így nehezebb megtapasztalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!