Állatvilág

2015.09.20. 09:06

Így buliznak a kutyák – Az ön kedvence tud táncolni?

Amerika kapitány és egy szerzetes is táncolt a kutyájával szombaton Gyöngyösfaluban. A látványos produkciók mögött több hónapnyi gyakorlás áll.

Budai Dávid

Szombaton, rendhagyó módon a kutyák vették birtokba a Holdfényligetet, ugyanis itt rendezték meg az első vasi Dog Dancing Kupát. Délelőtt 10 órától a hivatalos osztályok vetélkedtek, 12.30-tól a hobbi osztályok és a trükkversenyek kerültek sorra. Az Állatvédők Vasi Egyesülete pedig örökbefogadó napot tartott. Megtudtuk, hogy Szeifer Diána, az esemény társszervezője kezdett el először foglalkozni a Dog Dancinggel a megyében. Ám a szombati verseny ötlete nem tőle, hanem Asbóth Máriától származott, aki úgy gondolta, mivel nagyon kevés ilyen verseny van Magyarországon, és azok is leginkább a főváros környékén, itt az idő, hogy megismerje a Vas megyei közönség is ezt az egészen különleges sportot.

A dog dancing lényege, hogy a gazdik egy általuk választott zenére koreográfiát mutatnak be, amelyet háromtagú zsűri bírál el – tudtuk meg Szeifer Diánától. Nagyon sok szempontot figyelnek a bírók, a zeneválasztástól kezdve az összhangon át a bemutatott trükkökig. Meg kell jegyezni azonban, hogy a trükkök nehézségi fokánál fontosabb szempont, hogy hogyan vannak összefűzve az egyes gyakorlatok.

Szeifer Diána szerint nem csak hogy kevesen ismerik a dog dancinget, de nagyon kevesen művelik is, mivel kevés embernek van ehhez a sporthoz türelme. Diánának van, ugyanis ő nem csupán szervezője, de résztvevője is volt a szombati versenynek, ahol egy ötéves magyar agárral indult. A kutyával három hónapos kora óta foglalkozik, és tavaly májusban kezdetek el versenyezni. A mostani kűr három-négy hónapja készül, de még mindig van mit csiszolni rajta Hozzátette, neki különösen nehéz dolga van, mivel Hunor névre hallgató kutyája igencsak makacs. A szombati kutyás rendezvényen 29 kűrt láthatott a közönség, de volt olyan versenyző, aki több kategóriában is indult.

Asbóth Mária elmondta, nem véletlen, hogy a hivatalos osztállyal kezdődött a verseny, hiszen míg itt nem, addig a többi kategóriában használható jutalomfalat. Kiderült, a legtöbb versenyző Budapestről, illetve Ausztriából érkezett, ezért fáradtak, kimerültek a gazdák és kutyák, ráadásul a helyszín is ismeretlen volt számunkra. Megtudtuk azt is, hogy sok gazda nem jól választ magának kutyát. Vannak nagyon mozgásigényes fajták, amelyek gyakran menhelyen végzik, mert nem tudják biztosítani nekik a kellő mozgást. Éppen ezért az esemény főszervezője szerint kétszer is meg kell gondolni, hogy milyen kutyát választunk magunknak, ha pedig versenyezni is szeretnénk, akkor tényleg rengeteg időt kell kedvencünkkel eltölteni.

A rengeteg kutyával eltöltött idő látszódott is a versenyszámokon. Volt, aki Amerika kapitánynak volt, aki szerzetesnek öltözött, egy osztrák versenyző pedig mintha Bob Fosse Kabaréjából lépett volna a ringbe, öltözékével a harmincas éveket idézte. Ami azonnal feltűnt még az avatatlan szemeknek is, hogy a dog dancing egyértelműen női sport, a hölgyek mellett kutyáik legalább annyira élvezték a táncot, mint a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!