Mi legyen a kutyával, amíg nyaralunk?

Kunhegyesi Tibortól, a dozmati kutyakiképző iskola babérkoszorús kiképző mesterétől megtudtuk, hogy Vas megyében az 1990-es évek elején jelentek meg a kutyapanziók. Sokan azonban azt gondolták, ez amolyan úri passzió, és csak a kutyák megőrzésével foglalkoztak. A panziók többsége nem volt hosszú életű, a feladat ugyanis sokkal összetettebb, mint azt korábban gondolták. Azoknak, akik ezzel foglalkoznak, mindenkinél jobban kell az ebek természetét ismerniük. A kiképző mester szerint ez a munka olyan, mint a régi parasztember munkája: hajnalban kell kelni, késő este feküdni, mert az állatokkal folyamatosan törődni kell.

– Ez egyfajta szabad rabság. A munka adja a feladatot, az pedig, hogy mikor végzik el, mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, de mindenképpen el kell végezni. Az év 365 napjában nincs szabadság, nincs nyaralás, mert egy állattartó életvitelébe ez nem fér bele – mondta el a kiképző mester.

Kunhegyesi Tibor szerint rengeteg érdeklődő van a kutyapanziók iránt, sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy ez mit takar.

– A panzióztatásnál, különösen, ha forróság van, hajnalban kelünk, akkor kezdődik meg a munka. Reggel 5 órakor már kint kell lenni a kutyatelepen. Kiengedjük a kutyákat az alvóhelyükről, a boxokból, hogy a hűvösben még tudjanak egyet játszani. A kutyamegőrzés és a panzióztatás között az a különbség, hogy utóbbi esetén foglalkozunk a kutyákkal. Az állat ugyanis idegen helyre kerül, amit korábban nem ismert. Ez különösen akkor igaz, ha először viszik az ebet panzióba. A gazda siet, mert kezdődik a nyaralás, és hamar otthagyja a kutyát. A kutya pedig nem is tudja, hogy mit történt: otthagyták őt, eladták? Az ismeretlen helyek, emberek és állatok miatt lelki traumát szenvedhet az a kutya, amelyik nem megfelelő kezekbe kerül – tette hozzá.

Kunhegyesi Tibort ötéves kora óta veszik körül kutyák, ezért pillanatok alatt képes elérni, hogy megbízzanak benne az állatok: hamar megismeri az ebek lelkét. Ha ugyanis a panzióba vitt kutya rájön, hogy jó helyre kerül, akkor nem lehet semmi baj. Fontos, hogy a kutya megőrizze korábbi hangulatát, és egészségileg, valamint mentálisan se viselje meg a gazditól távol töltött idő. Az igazi panzióban nemcsak szállást, ételt és italt kap, hanem annál sokkal többet: törődést. Ha a panziót vezető jól végzi a dolgát, akkor a kutyának igazi nyaralássá válik az idegen környezetben töltött idő, és egyszerűen betöltik az űrt, amelyet a gazdi távozása hagyott maga után. A kutya végül úgyis „elmondja” a visszatérő gazdinak, hogy mi történt.

Kunhegyesi Tibor szerint számos esetben előfordult, hogy a visszatérő gazdának szívből örült a kutya, ám indulásnál mégis a boxában lévő helyéhez indult vissza.

– A kutya iránt érzett tisztelet és szeretet kell, hogy munkáljon a kutyapanziósban. A kutyát nem lehet becsapni, tud mindent. A legnagyobb probléma, hogy a gazdik többsége nem a kutyáját szereti, hanem azt, amit kapnak az állattól. Ha több milliós utakra be tudnak fizetni, de a panzióra sajnálják a pénzt, akkor nem a kutyát szeretik. Akkor megkéri a szomszédot, hogy vigyázzon rá, ami a legrosszabb ötlet. A kutya ugyanis nem a helyhez kötődik, hanem az emberhez – tudtuk meg Kunhegyesi Tibortól.

Hiába van ugyanis a jól megszokott udvaron, ha tudja, hogy nincs a házban a gazdi. Ilyenkor alakul ki lélektani trauma a kutyánál, bánatukban pedig előfordul, hogy nem esznek. Kunhegyesi Tibor szerint egy kutya állandóan igényli az embert, aki megérkezik hozzá, kiengedi a helyéről, játszik vele, a kánikulában pedig fürdeti és hűti az állatot. Az összeférhető panziós kutyák ráadásul együtt játszanak, barátságok szövődnek, mint ahogy nyaraláson az emberek is megismerkednek másokkal. A kutya ugyanis mindenekelőtt falkaállat, igényli a társakat, a panzióban pedig együtt lehetnek. A valódi, gondos panzióztatás tehát azért kerül pénzbe, mert a gondozónak idejét, energiáját és hozzáértését egyaránt adnia kell a rábízott állatoknak.