A gyermek táplálása nem mindig az anya feladata volt - Magyarországon is divat volt a bérdajkaság

Manapság nehéz elképzelni a dajkaság intézményét, hiszen teljesen elidegenedtünk a még száz éve is létező szokástól. Pedig akár ősi foglalkozásnak is hívhatnánk a dajkaságot: már az ókori Egyiptomban is ők gondoskodtak a gyermekek táplálásáról. Az évszázadok alatt rengeteg helyen virágzott a bérdajkaság. A legtöbb esetben azért szorult egy család a dajka segítségére, mert az édesanya belehalt a szülésbe vagy annak szövődményeibe. Leginkább Angliában és Franciaországban azonban a hiúságnak köszönhette rengeteg gyermek, hogy esetenként családjától távol, egy dajkánál töltötte élete első néhány évét.

Magyarországon viszonylag későn, a 18. század második felében terjedt el a bérdajkaság intézménye, és egészen a 20. század első harmadáig igénybe is vették a dajkák szolgálatait. A falusi és mezővárosi közegben teljesen elfogadott dolognak számított, hogy ha egy anya nem tudta valamilyen oknál fogva táplálni a gyermekét, akkor egy másik nő teszi ezt anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Tényleges fizetésért a 18. század közepéig leginkább a főúri családokban alkalmaztak szoptatós dajkákat, akik általában a családdal együtt laktak, és a gyermekek későbbi gondozását is ellátták. A 18. század végére viszont elterjedt a dajkafogadás a polgári családokban is, ahol a szoptatás időszakára fogadták csak fel a dajkát. Leginkább a 20 és 30 éves kor közötti nőket tartották alkalmasnak a szoptatásra, de az is fontos volt, hogy a saját és a vállalt gyermek nagyjából egykorú legyen.

A dajkának elszegődő nők többsége megesett lány vagy nagyon szegény asszony volt, és mivel a gyermeküket a legtöbb esetben nem vihették magukkal az idegen családba, ezért másra kellett bízniuk. Pontosan tudták: míg ők más gyermekét táplálják, addig saját gyermekük nem csak az anyatejből, de a gondoskodásból is szükséget szenved. A dajkák „közvetítésével" általában a bábák foglalkoztak, és olyan fiatal, egészséges asszonyokat kerestek, akiknek halva született, vagy néhány hetes korában meghalt a kisbabájuk. Fontos volt, hogy egészséges és bő teje legyen a fiatal anyának, és szinte minden esetben csak a gyermeke nélkül költözhetett új munkavállalóihoz.

Sokan a dajkaság intézményében látták a kor magas gyermekhalandóságának egyik okát is. Leginkább az orvosok álltak ki a szokás ellen, mivel szerintük a dajkaságba adott gyermekek közül nagyon sokan halnak meg az anyai gondoskodás hiánya miatt. Azokról a gyermekekről nem is beszélve, akiket dajka édesanyjuk azért adott át kétes hírnevű nőknek, hogy más gyermekét pénzért etesse. Az orvosok ezért azt javasolták az anyáknak, hogy gyermekük jövőjét szem előtt tartva maguk szoptassanak, ha annak valamilyen egészségi akadálya nincs.

A 19. század végén azonban jelentősen átalakult az anya és gyermekek közötti kapcsolat. Egyre szorosabb kötelék alakult ki szülő és gyermeke között, ezért nagyobb jelentőséget kapott az anyák szemében gyermekük szoptatása is.

A védőnői szolgálat megjelenésekor pedig előtérbe került az „anyátlan" gyermekek anyatejjel történő táplálása is. Ekkor merült fel az igény arra, hogy szervezetten gyűjtsék az anyatejet a kevésbé szerencsés gyermekek megfelelő táplálása érdekében.