Dúlával szülni szebb, teljesebb élményt jelent - Rendhagyó várandósviziten jártunk Dézsi Rékával

Volt egyszer egy lány – nem is lány, asszony – bő két évvel ezelőtt, két nagyobbacska kisfiúval, támogató férjjel és jócskán domborodó pocakkal. Meg növekvő félelemmel a fejében a szülés fájdalmától, amit nem szégyellt bevallani.

És volt egy másik asszony, egy dúla, aki odafordulásával, jelenlétével, simogató kezével és szavaival erőt és nyugalmat tudott neki adni. Az anyában a passzív félelem helyére a „meg tudjuk csinálni" aktivitása lépett, és a szülés – persze nem fájdalommentesen – lezajlott, egy harmadik kislegénnyel bővült a család.

Most újra együtt teáznak a dúla – Dézsi Réka – csupafény otthonában. Szűk egy hónap, és újabb fiúcska jelzi majd, hogy kifelé készül. Az anya – jó tapasztalata nyomán - most is igényli Réka támogató jelenlétét a vajúdása során, és bízik a kórházi „csapatmunka" sikerében. Találkozásuk, jóízű, néha egymás szavába vágó beszélgetésük tanúja lehetne minden kismama, akiben szorongás munkál, vagy mindenáron megfelelni vágyás, aki nem az élet természetes történéseként tekint szülésére, vagy aki – lévén maga is gyerek még felnőtt kora ellenére, nem készült fel a felelősségvállalásra. Arra, hogy a gyerekeket fel kell nevelni, a háztartást el kell látni, és a házasságot egyben kell tartani, és ez korántsem csak édes-habos történet és rendületlen diadalmenet a gyermek születése után.

Fotó: Dézsi Réka

A kismama történetéhez hozzátartozik, hogy két korábbi szülését, amik külföldön történtek, beindították. Ahol szült, ott jellemzően epidurális érzéstelenítéssel hozzák világra gyermekeiket a nők. Ez a fájdalomtól megszabadítja, a szülés közbeni aktivitástól viszont megfosztja őket.

A majd kétórás találkozás alatt ugyan átbeszélik, hogy az anya milyen szülést szeretne, de szülési tervet nem kell írnia, sőt Réka azt javasolja, semmiképpen ne ragaszkodjon kényszeresen a tervéhez, engedje el azt, és bízzon benne, hogy minden a legjobban alakul majd. Az elengedés itt kulcsszó: a szüléskor le kell, hogy tegyük, el kell, hogy engedjük a magunkkal szembeni és mások által támasztott elvárásokat, a félelmeinket, a démonainkat. Nem érdemes a szülést erőpróbaként felfognunk. Ehhez viszont érzelmi biztonság kell, olyan atmoszféra, amelyben a szülő nő elfogadja az érzéseit – legyenek bár riasztóak vagy pozitívak.

Az érzelmi biztonsághoz segíthetnek hozzá a dúlák, akik a szülés előtt erős bizalmi kapcsolatot alakítanak ki az anyával és az apával, és a bizonytalanságokat, félelmeket segítenek feloldani, nyugvópontra helyezni.

Joggal vetődik fel a kérdés: nem elég, ha az apa drukkol a szülőszobán az anya mellett? Réka szerint más szerepű az apa és a dúla.

– Az apa érzelmileg érintett, akármilyen bátor és felkészült, van benne vizsgadrukk, nem tudja pontosan, mi fog történni. A dúla az, aki az apát és az anyát is támogatja, és ha mondjuk az anyának borogatásra van szüksége, a dúla delegálni tudja a feladatot az apának, ő így biztosít védelmet az anya köré.

A kismama és dúlája felszabadultan anekdotáznak, felidézik korábbi „közös" vajúdásuk óráit, az utána átélt izgalmakat. A nevetés old, az emlékek összekötnek. Szó esik még az anyai és az apai szeretet különbözőségéről, arról, hogy manapság jobbára feltételekkel szeretünk, miközben mindannyian vágyjuk a feltétel nélküli elfogadást. Hogy a közvélekedéssel ellentétben a dúlák nemcsak a természetes szülést, hanem „a szülést" kísérik, történjen bármilyen körülmények között, és ha beavatkozásra van szükség, akkor ahhoz alkalmazkodva folytatják a munkájukat. Hogy a dúla kérdez, nem javasol direkt módon, hanem azért van jelen, hogy az anya megtalálja a saját válaszait. És, hogy arra is van példa, hogy a félelmek olyan mélyen vannak, hogy hiába próbálja őket oldani a szüléstámogató.

– Amíg az anya érzelmileg stabil, addig tud vajúdni és szülni. Abban a pillanatban, ha az érzelmi stabilitás felborul, akadályok vannak, akkor a munkánk megszűnik, a kórházi protokoll veszi át az irányítást. – mondja Réka, és hozzáteszi még:

– A szülésnek van egy átmeneti szakasza, ahol ugyanaz az energia van jelen, ami a foganáskor. Ekkor érkezik a gyermek, ekkor szakad ki a teste az anya testéből. A magyar néphagyomány úgy tartja, hogy ebben az átmeneti szakaszban az anya lelke elmegy a gyermek lelkéért a mennybe, és onnan hozza le azt. Mi ez, ha nem maga a csoda.

Réka fontosnak tartja még megjegyzi: akármit is tanul – az elmúlt néhány évben például relaxációs, feszültség- és félelemoldó víziterápiát és tantrát Indiában – mindig arra jön rá, hogy az egység megélése mennyire fontos. A testi-lelki-szellemi egységet pedig a szülőszobán a legkönnyebb megtapasztalni, mert ott minden úgy áll össze, hogy érkezhessen az anyag. Teremtés történik, a szellemiből anyag lesz. Világra jön egy gyermek, de az ő érkezésével egy anya és egy apa is születik. Anyának és apának lenni pedig a legnagyobb felelősség, amit az ember vállalhat.

A dúla kifejezést azokra a szülés körül segítő nőkre használják, akik az anyát segítik a várandósság alatt, illetve a szülés során fizikai és érzelmi támogatást nyújtanak számára. A szülés során a dúla az anya érzelmi támogatását a megszakítás nélküli jelenlét, a teljes odafordulás, az érintések, a megszokott mondatok, bátorítás és támasznyújtás segítségével valósítja meg. A fizikai támogatást enyhet adó illóolajos borogatásokkal, aromaterápiás illatokkal, homeopátiás készítményekkel, vajúdási pozíciók ajánlásával, az anya kívánságainak teljesítésével biztosítja.

Forrás: www.vilagrajonni.hu / Mészáros Eszter pszichológus, dúla