Egy várandósság története 3. rész

2017. január 23. Nem érzem, nem halljuk

20 hetes terhes lévén mindenki azzal jött, hogy „már biztos érzed, hogy mozog" – NEM! nem érzem!!! Az e fölött való aggódás viszont odáig fajult, hogy már-már arra kezdtem gyanakodni, hogy baj van, hogy már nem is él. Nade. Ha így van, mik is ennek a tünetei? Anyám (aki egyébként a háziorvosom is egyben) először megnyugtatott; görcsök, vérzés, spontán vetélés történne, ha nem élne. Aztán teltek a napok, és már jött is részéről a bizonytalankodás: ha annyira aggódom, menjek be egy uh-ra. Nem megyek!!!! Pár nap és jön a nagy 20 hetes, részletes uh., nem fogok ezért előbb bemenni. Különben is, nemrég még azt mondtad, ennek megvannak a tünetei!? Jó, de ő már aggódik. Na hiszen. Mindenesetre most hétvégén, mikor jön, elhozza a doplerét, azzal meghallgatjuk a szívhangokat. Oké. Bármi is legyen az a dopler (ultrahangos készülék az erek állapotának a vizsgálatára) meg is történik a feszült hallgatózás a fura kis készülékkel, és a fölém tornyosuló családdal, amikor egyszer csak a fura zajok és zörejek mellett bejön egy hang: „Kossuth rádió. Köszöntjük kedves hallgatóinkat." Hát megőrülök: szívhangjai nincsenek, de beszélni már tud! Én gyerekem!!!!

Fotó: Unger Tamás

2017. 01. 30. Róza

Megvolt a 20 hetes és pár napos uh. Reggel 8-kor benyomultunk a parányi, félhomályos rendelőbe (nagymamák, apuka és az alany vagy állítmány, attól függ, honnan nézzük, tehát én bennem a kicsi énnel) és a doki, miután átbogarászta a „kicsi én" kicsi mindenét és minden nagyon szép volt és egészséges (mozog és még a szíve is ver) mosolyogva megkérdezte: kisfiú vagy kislány? Egyből rávágtam, kislány! Kislányra tippelek az elejétől kezdve. És Igen!!!! üdv Róza!

Anyám örömére a többi név lekerült a táblafestékes konyhafalról.

2017. 02. 12. Macska és mozog

Megnyugodhatott mindenki. Miközben egy szép téli estén a közel hét kilogrammos hófehér macskám, Igor, békésen feküdt és dorombolt a hasamon, Róza úgy döntött, megmozdul. Már'hogy eddig is mozgott, ugye, de én ezt nem éreztem, és most ez a dorombolás annyira bejött meg nem született gyerekemnek, hogy látványos, immáron számomra is érzékelhető mozgást produkált. Azonnal tudtam, hogy ez az. Mert ugye eddig az se volt egyértelmű, nekem, hogy mit is kellene éreznem, de most biztosan tudtam, hogy EZ AZ.  Úgyhogy megnyugodhatnak a leendő Anyukák, fel fogják ismerni azt a bizonyos mozgást. Megjegyzem, remek érzés. Kicsit később megmutattam Rózának, a Mindenki című film vége kórusdalát, és hát mit mondjak, szerintem cigánykereket vetett odabenn. Van ízlése! ;) És Apukája hangjára is megmozdult már a kis Pötty...

A második részt itt olvashatják.