Baba

2015.05.30. 12:16

Nézegessen cuki tornázó gyerekeket!

Szombathely – Melyik gyermek tudna ellenállni az önfeledt szaladgálásnak, a buborékok látványának, a színes, egészen az égig röppenő kislabdáknak és a szivárványos ejtőernyőnek? Babatornán jártunk.

Lisztmayer Zsófia

A szerdai csiri-biri babatornán már a kezdő szertartás is annyira bensőséges volt, hogy rövid idő alatt még azok a gyermekek is megnyugodtak, akik kezdetben nyűgösek voltak kicsit. Az anyukák ölükben tartott gyermekükkel körbe ültek, majd egy fülbemászó mondóka közepette mindenkit dalolva szólított a nevén a foglalkozást vezető Rózsás Katalin. A soron következő anyukának vagy gyermeknek labdát dobtak, majd megtapsolták. A 16 hónapos Antal Lilinek például annyira tetszett a ceremónia, hogy az elejétől a végéig a közösségi kör közepén futott fel és alá a labda nyomában.

Varga Erika és másfél éves kisfia, Kristóf szeptember óta tagjai a csoportnak. Erika hangsúlyozta, Kristóf nagyon élvezi a tornát, különösen a zenés részeket. – Sok gyerek között lehet, otthon erre nincs lehetősége, mert egyelőre egyedüli gyerek. A közösségben megszokja a többi gyerek társaságát, és a fejlődésére is pozitívan hat. Sokkal többet mozog, mióta járunk a tornára, és otthon is jobban el tudja magát foglalni, akár egyedül is. A hangulat is nagyon jó, összeszokott a csapat – mondta el Varga Erika.

Az alapítványi keretek között zajló torna 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozás mondókákkal és énekekkel, amelyek sok örömet szereznek a gyereknek és az anyáknak egyaránt. Rózsás Katalin mentálhigiénikus-óvodapedagógustól megtudtam, hogy elsősorban egészséges gyerekeknek ajánlják a tornát, és az a céljuk, hogy a kicsik a hétköznapitól eltérő mozgásformákkal és eszközökkel ismerkedjenek meg.

A foglalkozás első részében 8-10 percig dalocskák és mondókák kísérték a mozgást. A dalolós szakasz után 10-15 percig különféle mozgásfejlesztő eszközökön játszhattak a gyermekek anyukájuk felügyeletével. Katalin szerint a gyereknek meg kell tapasztalnia, hogy az anyukája mellette van, és segít neki, ha szükség van rá. A foglalkozás utolsó részében egy hatalmas ejtőernyő került elő, amelyből apró, színes labdácskákat repítettek szinte az égig a szülők. A gyerekek kacagva figyelték az ejtőernyőt, majd nagy lelkesedéssel gyűjtötték azokat a labdákat, amelyek elgurultak.

Katalin szerint kevés visszahúzódó gyermeket látni, mindenki örömmel végzi a feladatokat. –  A foglalkozás pozitívan hat a gyermek mozgásának fejlődésére és az egész személyiségére. Minden dalocska valahogy máshogy mozgatja meg a gyerekeket. Nem szoktuk irányítani a kicsiket, mert ebben a korban spontán tanulnak, jellemző rájuk az utánzás. Ezért fontos, hogy megmutassuk azt, amit várunk tőlük. Az anyukák pedig mozogjanak velem együtt, hiszen a kisgyerekbe így épül be a tudás: ellesik a szülői mintát – mondta el Katalin.

A szakember szerint már néhány foglalkozás után érkeznek a visszajelzések a gyermekektől, hogy mi mindent tanultak. A visszatérő elemek egyfajta biztonságérzetet adnak nekik: tudják, hogy mi után mi következik, és ez teszi őket bátorrá. A foglalkozás után általában jól alszanak, hiszen kifáradnak a mozgásban. – Fontos, hogy a szülők ne csak egy tornán mozogjanak, hanem máshol és máskor is. Az ingerek hatására fejlődnek ki ugyanis megfelelően a gyermek érzékszervei. Sok szülő meséli, hogy a torna után otthon belekezd a mondókába a kicsi, sokszor segítségül hívva nemcsak anyát és apát, hanem akár a nagyszülőket is. Van olyan, aki a foglalkozáson nem olyan aktív, otthon viszont igen. Ez azért van, mert sokkal inkább biztonságban érzi magát otthon: nincs ennyi gyerek és szülő.

A csiri-biri tornán az egyéves kor a határ, a már biztonságban járni tudókat várják elsősorban. Katalin szerint ugyanis a mozgásnak élménynek kell lennie, ez pedig csak akkor lehetséges, ha a kicsi önállóan is tudja csinálni a feladatot. A szakember elmondta, a gyermek életének első hét évében abszolút meghatározó a szülő jelenléte. A családi kapcsolatokból nem veszhet ki a személyesség, jelentősége van a minőségi időtöltésnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!