BC Körmend

2014.04.04. 17:45

A Nyíregyházánál játszik a Körmend

Körmend - Az Egis Körmend NB I-es kosárlabdacsapata vasárnap (18.00) a Nyíregyháza otthonában is győzelemre tör.

Horváth Erika

Az alsóházi középszakaszban két vereség után szerdán a Jászberény ellen jó teljesítménnyel sikerült nyernie az Egis Körmendnek, amely immár hasonló mutatóval, mint a Pécsi VSK, 16 győzelemmel és 14 vereséggel áll a hétcsapatos tabella élén. Mi is lehetne más a célja a sereghajtó Nyíregyháza otthonában, mint egy újabb siker? Eddig háromszor találkozott a szezonban a két csapat, mindannyiszor a vasiak kerekedtek felül.

– Soha nem volt könnyű ellenfél a Nyíregyháza, függetlenül attól, hogy hányadik helyen áll a tabellán. Most is kemény mérkőzésre számítok – mondta Hencsey Tamás, a körmendi csapat vezetőedzője. – De természetesen most is győznünk kell. Nagyon remélem, hogy ugyanolyan lesz a csapat hozzáállása, mint a Jászberény ellen, és hasonlóan jól teljesítünk támadásban és védekezésben is, mint szerdán. Pénteken a húzódásából felépülve Fodor Gergely is csatlakozott hozzánk, nagyon hosszú idő után először tudtunk teljes kerettel edzeni. Nem a mérkőzés napján utazunk, szombaton délután elindulunk Nyíregyházára.

Kapcsolódó hírek:

Sima körmendi siker a Jászberény ellen

Újra a pályán: Török Rolland felépült sérüléséből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!