BC Körmend

2014.04.11. 12:35

Be kell húzni a hátralévő három meccset!

Körmend - A rájátszásért küzdő Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét fogadja szombaton 18 órától az alsóházi középszakasz 12. fordulójában az Egis Körmend kosárlabdacsapata.

Németh Zsolt

A piros-feketék az utolsó két mérkőzésüket megnyerték, aztán érkezett az új vezetőedző, Aaron Mitchell. Ezen a héten már vele együtt dolgozott a keret, amelyben ezúttal mindenki egészséges. A korábbi vezető-edző, Hencsey Tamás és Horváth Balázs támogatásával dolgozó vezetőedző szándékai szerint egy mentálisan erősebb, gyorsabban játszó és jobban védekező csapatot szeretne látni piros-feketében.

– Az első közös edzésen felmérte a tréner, hogy mire vagyunk képesek, milyen szinten vagyunk technikailag és állóképesség szempontjából – mondta Török Rolland, a piros-feketék játékosa. – A második alkalommal már a saját stílusát mutatta meg nekünk, azt, hogy mit vár tőlünk a pályán. Azóta ezt gyakoroljuk. Első lépésként motiválnia kellett a csapatot, ez volt a legfontosabb, mert hátra van még három meccs, amit meg kell nyernünk. Erre igyekezett lélekben is felkészíteni minden egyes játékost.

Az első győzelmet hazai pályán a Szeged ellen kell megszerezni, ami Török Rolland számára külön érdekes lehet, hiszen januárban épp ez ellen a csapat ellen történt az a szerencsétlen ütközés, aminek súlyos sérülés és több mint kéthónapos kihagyás lett a következménye.

– Én nem veszem ezt figyelembe, ugyanúgy készülök, mint a többi mérkőzésre. Száz százalékkal, de ha lehet, még többel is. Aztán majd meglátjuk, mit lehet kihozni belőle. Az edzőváltás mindenkire hatással volt, mindenki bizonyítani akar, hajt, küzd, és ez szerintem meg fog látszani ezen a mérkőzésen is. Nem is gondolok arra, hogy nem tudjuk megszerezni a hetedik helyet, mindhárom hátralévő mérkőzésünket be kell húzni, nincs mese!

A mérkőzésen az új vezető-edző bemutatkozásán túl meglepetéssel is készülnek, ezért a klub reméli, hogy minél többen jelen lesznek a csarnokban, és kérik, hogy mindenki időben érkezzen meg a találkozóra.

Kapcsolódó hírek:

Munkában az új edz: Aaron Mitchell lélekben, hitben erősítené meg csapatát

Hencsey Tamás a körmendi edzőváltásról

Falco vs. Körmend - Rendőrségi felhívás!

Újra a pályán: Török Rolland felépült sérüléséből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!