BC Körmend

2014.04.06. 20:05

A vasiak triplaesőt zúdítottak a nyíregyháziakra

Nyíregyháza - Nagyon eredményes távoli dobásokkal biztosan nyert a Nyíregyháza otthonában az Egis Körmend kosárlabdacsapata az NB I-es bajnokság alsóházi középszakaszának 10. fordulójában.

Horváth Erika

Fej fej mellett kezdődött a találkozó, aztán előbb a körmendiek léptek el három ponttal (6-9), de a 6. percben 15-9-re már a nyíregyháziak vezettek. A 8. percben pályára lépő Kusnyer két triplával köszönt be ezzel egyenlítettek a vasiak, Farkas hárompontosával pedig ők fordulhattak előnyről a második negyedre. Amelyben annak ellenére, hogy nemcsak hazai, hanem vendégoldalon is akadtak hibák , őrizte vezetését a vendégcsapat, sőt, hatpontos fórral zárta a félidőt (38-44), miután a távoli dobásokban ebben az etapban is igen eredményesnek bizonyult. A mérkőzés képéről sokat elárul, hogy míg a nyírségiek alig kísérleteztek távolról, a kétpontosokat pedig 30 százalékos pontossággal értékesítették, a körmendiek 58 százalékkal dobták a triplákat (7/12).

Szünet után Kusnyer ott folytatta, ahol abbahagyta, ötödik hárompontosával már kilenccel ment a Körmend. Aztán Poscsics vezérletével a 25. percre egy pontra zárkózott fel a Nyíregyháza (51-52). Az időkérés után újabb lendületet kaptak a piros-feketék, Kusnyer hetedik és Wisseh első (és utolsó) hármasával sikerült ismét eltávolodni ellenfelüktől, társaik pedig duplákkal őrizték a nyolcpontosra nőtt fórt (30. perc: 59-67). A zárónegyedben többször is elérte a tízpontos különbséget a körmendi együttes, de a hazaiak nem adták könnyen magukat. Előbb Mohácsi és Cseh távolijával, majd Doyne kosaraival faragták le öt pontra hátrányukat, de a Körmend magabiztosan tartotta magát, és az idényben negyedszer is legyőzte a sereghajtót.

Sitku Ernő: - Gratulálok a Körmendnek, amely az egyéni képességekben erősebb nálunk. Egy ilyen meccshez harcosabban kellett volna hozzáállnia a játékosaimnak.

Hencsey Tamás: - Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Ezt a meccset az első perctől a kezünkben tartottuk. Persze nem volt minden tökéletes, a tízpontos előnyeinknél ahelyett, hogy még jobban koncentráltunk volna, könnyelműsködni kezdtünk. De mindig meg tudtunk újulni, nagyon jól dobtuk a hárompontosokat, megérdemelten nyertünk.

További eredmény: Jászberény Szedeák 95-97. A Pécs szabadnapos volt. A Körmend szerdán lesz szabadnapos, legközelebb szombaton a Szegedet fogadja.

Vasárnap este érkezett a hír, hogy az Egis Körmend kosárlabdacsapatát a jövőben új vezetőedző, a 45 éves, amerikai-osztrák állampolgárságú Aaron Mitchell irányítja. Hencsey Tamás mellette dolgozik tovább.

1. Körmend 31 17 14 2540 - 2524 .774

2. Pécsi VSK 30 16 14 2355 - 2321 .767

3. Szedeák 30 14 16 2415 - 2470 .733

4. ZTE 31 12 19 2440 - 2554 .694

5. Falco 29 10 19 2322 - 2426 .672

6. Jászberény 31 10 21 2410 - 2594 .661

7. Nyíregyháza 30 7 23 2327 - 2591 .617

Aaron Mitchell lett a piros-feketék új vezetőedzője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!