BC Körmend

2015.12.20. 14:59

Egis Kosaras Karácsony

A Szolnok elleni siker és Kendrick Perry megható, mély érzéseket megmozgató búcsúztatása adta meg az alapot a kosárcsapatnál első alkalommal megszervezett bulihoz.

Németh Zsolt

A társaktól sérülés miatt elköszönő Perryt felköszöntötte a klub, a polgármester, a menedzser és két kisfiútól is ajándékot kapott, amit ő egy pár cipővel hálált meg a gyerkőcök felé. Egyhangú a vélemény Körmenden: Visszavárják a közösségben is fontos szerepet játszó, szeretetre méltó fiatalembert. Aztán kiürült a csarnok, hogy az alkalmi rendezvénysátorban folytatódjék az öröm. Az ételről és italokról a csapat egykori játékosa, Trummer Rudolf és csapata gondoskodott, a helyi húsfeldolgozó üzem hozzájárulásával. A színpadon pedig a kiváló hangú énekes, Gyémánt Valentin hozott ismert slágereket, hogy fokozza a jókedvet. Több százan maradtak a csarnok udvarán, a csapat és a vezetőség tagjaival közösen ünnepelve a remek évzárást.

A hangulatra jellemző volt, a drukkerek kórusban énekeltek a Németh testvérekkel. A dj és a szintetizátoros zenész népszerű dallamokkal töltötte meg a sátrat, a szólóénekről pedig a technikus csapatot vezető Károlyi Gyula mellett Tóth Norbert és Ferencz Csaba gondoskodott. A csapatkapitány azt mondta, ez az este a 2007-es ötödik bajnoki elődöntőt idézte számára, amikor számos sérülés és minden nehézség ellenére a bajnoki fináléba verekedte magát a gárda. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, aki részese volt az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel közösen megszervezett nap lebonyolításának. A sok segítséggel megszervezett körmendi kosaras karácsony a sátorban jóval éjfél után zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!