BC Körmend

2014.04.01. 15:05

Jön a Jászberény, a Körmendnek javítania kell mérlegén

Körmend - A Fortress Jászberény együttesét fogadja szerdán, 18 órától az Egis Körmend csapata a férfi az alsóházi középszakasz 9. fordulójában.

Németh Zsolt

Nem túl jók az előjelek a hazaiak számára, hiszen az elmúlt hét mérkőzésből mindössze két találkozót tudtak megnyerni, itt az idő az újabb siker kivívására.

Nagy szükség lenne Grebenár Péter jó teljesítményére, különösen, ha Rakocsevics nem játszik. Fotó: Szendi Péter

Legutóbb vasárnap Zalaegerszegen léptek pályára a piros-feketék, ahol az első félidőben, különösen az első tíz percben a bokasérüléssel bajlódó Zsarko Rakocsevics nélkül is jól helytálltak, de a második félidőben sok elkerülhető hibát vétettek, ami vereséghez vezetett. Mindössze két egész nap maradt a szerdai mérkőzésig, amelyen egyértelműen nyerni szeretne Hencsey Tamás csapata, amely elvesztette a korábban stabilnak tűnő vezető helyét az alsóházban.

– Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy Rakocsevics szereplése továbbra is kérdéses. – mondta a vezetőedző. – Hétfőn délután edzettünk először, de akkor sem tudott dolgozni, erős fájdalmat érez a sérült bokájában. Pedig most is nagyon hiányozni fog, ha nem tud játszani, mert Jászberényben a szezon közben érkezett vezetőedző, Szrdjan Antics a csapathoz hívta a mezőnyből a magasságával és tudásával is kiemelkedő horvát centert, Bruno Sundovot. A 220 centis kosaras sokat játszik, jól képzett és jól is passzol, erőssége csapatának. Sok a külföldi a Jászberény keretében, nem tudhatjuk pontosan, milyen összetételben érkeznek, és ezzel együtt milyen stílusban játszanak majd. Zalaegerszegen a mérkőzés elején megvolt a védekezésünkben az agresszivitás, amit korábban hiányoltam. Kevés pontot kaptunk és vezettünk is. Aztán később ez a koncentráció már hiányzott, meg is fordult a kocka, megint nem sikerült nyernünk. Pedig a dobott pontjainkkal elégedettek is lehetnénk, idegenben 90 körül dobni nem rossz, így volt ez például Szegeden is. De a védekezési hibák miatt sajnos sokat is kaptunk mindkét találkozón, ezt meg kell akadályoznunk.

Kapcsolódó cikkek:

Újra a pályán: Török Rolland felépült sérüléséből

A ZTE-nél sem tudott nyerni a Körmend

Mennyből jutott pokolra a Körmend

Harmadszor is a Körmend nyerte a vasi "El Clásicot"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!