BC Körmend

2014.10.17. 16:50

Teljes kerettel várja a meccset a Körmend

Körmend - Szombaton, 18 órától Nyíregyházán folytatja bajnoki szereplését az Egis Körmend kosárlabdacsapata.

Németh Zsolt

Bár már szépen alakul a kibővített sportcsarnok, hiszen nem csak az új sportpadlót raktár már a helyére, de az új oldallelátó székeit is, a körmendi csapat még nem veheti birtokba otthonát. A sorsolás alapján a Nyíregyháza elleni szombati találkozó lett volna az első hazai mérkőzése a gárdának, a csarnokfelújítás miatt azonban felcserélték a pályaválasztói jogot a nyírségiekkel.

Betegséggel bajlódva Kecskeméten keveset játszott Giorgi Sarabidze. Már felépült, remélhetőleg biztos pontja lesz a Körmendnek
(Fotó: Szendi Péter)

Egy héttel korábban nagyon közel voltak a sikerhez Ferenczék, de a hosszabbításban felülkerekedett az akkori vendéglátó Kecskemét. A Nyíregyháza pedig szoros első félidő után, száz pontot dobva ütötte ki a Zetét nem lesz könnyű tehát ez a kirándulás sem. A gárda egy nappal a találkozó előtt útnak indult, hogy kipihenten léphessen pályára szombaton.

- Győznünk kell, és úgy érzem, a csapatom készen áll a sikerre mondta pénteken, a reggeli edzés előtt a csapat vezetőedzője. A sok nehézség után a játékosaim és a szurkolóink is megérdemelnek egy sikert - folytatta Aaron Mitchell. - Jobban oda kell figyelnünk a büntetőkre és a lepattanókra. Azt azért tudni kell, hogy az első mérkőzés előtti héten négy játékosom volt beteg. Most viszont szerencsére mindenki egészséges, mindenkire számíthatok. Fontos lehet az is, hogy jobban koncentráljunk a negyedek végén. Az ellenfélről tudjuk, hogy kiváló belső játékosuk van. Hujdurovic 39 pontot, 11 lepattanót gyűjtött az első fordulóban, de a hátvédjük, Wise is kiváló kosaras. Ők lehetnek a kulcsjátékosok, akikre nagyon oda kell figyelnünk, de felkészültünk a feladatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!