Bejcgyertyános

2015.07.28. 10:42

Tűzoltószertárt avattak a bejcgyertyánosi falunapon

Bejcgyertyános - A hagyományokhoz híven július utolsó hétvégéjén rendezték meg a bejcgyertyánosi falunapot. Vasárnap szórakoztató és kulturális programok várták a falubelieket, szombaton felavatták a szépen felújított tűzoltószertárt.

Civil Tudósítónktól

A kétnapos rendezvény nyitóprogramja szombaton a Bejcgyertyános Gyermekeiért és Ifjúságáért Közalapítvány által, dr. Wǟchter Walter emlékére szervezett retro pingpongverseny volt amatőr és nyílt kategóriában.

A délutáni ünnepi szentmise után a körmenet idén a tűzoltószertárhoz vonult, amelyet a meghívott vendégek – Kovács Imre tűzoltó alezredes, Szijártó László, a megyei közgyűlés tagja, Sótony és Nyőgér községek polgármesterei, tűzoltó egyesületeinek küldöttségei társaságában Haller László plébános szentelt fel Pados Balázs helyi tűzoltó elnök beszéde után. Az eső ellenére sokan vettek részt az ünnepségen, s tekintették meg utána az impozáns, felújított épületet, amely teraszával, kiállítóhelyiségével közösségi szintérként is szerephez jut a jövőben.

Fotó: Trombitás Ádám

Vasárnap a szórakoztató, kulturális és kulináris élvezetek kerültek előtérbe. A gyerekek egész délután óriáscsúszdázhattak, rodeózhattak, trambulinozhattak, Albert Attila magyarszombatfai fazekas pedig bárkit szívesen beavatott az agyagozás művészetébe. Az off-road bemutató, Zsongi bohóc, s a sárvári Stop and Go táncklub műsora alatt zajlott a főzőverseny hét csapat részvételével. Lőke István mesterszakács, a zsűri elnöke beszédében az ételek értékelése mellett a főzés közösségépítő erejét is méltatta. Dred és Doris, az ismert 2008-as sláger, a  „Változnak az idők" előadóinak koncertjével folytatódott a program. A falu szakácsa, Sulyok István és segítői remek csülkös babgulyásának elfogyasztása, s a jótékony célú tombola kisorsolása után a Vasárnap esti láz című összeállítás következett. Ennek keretében a Napfény Dal- és Tánccsoport, a Bejci Betyárok némi egervölgyi támogatással és az Energy Dance Team óvodás és iskolás táncosai szolgáltattak felhőtlen szórakozást a közönségnek.

Zárásként, ahogy már évek óta, idén is Dj RuBoyDee retro bulijára mulathatott kifulladásig a szép számú közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!