2011.05.13. 10:51
Szent Györgyis diákok alkotásait is díjazták a filmszemléken
Országos sikereket értek el a Szent-Györgyi Albert Középiskola mozgóképkultúra és média szakos diákjai. Számos pályázaton is díjazták alkotásaikat.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen tizenegyedik helyezést ért el mozgókép és médiaismeret tantárgyból Rozmán László. A PLT Séta programjában is résztvevő végzős gimnazista a VII. Göcsej Filmszemlére Anya című kisfilmjével nevezett be: az Erdős Virág novellájából készült alkotás a filmetűd kategóriában a harmadik helyen végzett.
A VII. Vas-Film Fesztiválról Kiss Balázs vihette haza a harmadik helyezettnek járó jutalmat. A szentkirályi Holnap Házáról szóló dokumentumfilmjében a fogyatékkal élő emberek mindennapjait mutatta be.
A Kresz-Cool-Túra elnevezésű, az ORFK baleset-megelőzési bizottsága által meghirdetett országos közlekedésbiztonsági rövidfilm pályázaton Birinyi Laura, Nemes Dániel és Szombathelyi Noémi alkotásáért különdíj járt.
Az Európa 2011 nemzetközi képzőművészeti pályázaton Tóth Dávid részvételét feldbachi látogatással jutalmazták.
A Szombathelyi Képtár Fény-Árnyék fotópályázatán - amelynek pályamunkáit Szipál Martin fotóművész zsűrizte - Tóth Dávid az első, Parti Alexandra a második, Szombathelyi Noémi pedig a harmadik helyezésnek örülhetett.
A Vas megyei középiskolások képzőművészeti kiállításán Kondor Benedek fotóit értékelték: a Szent-Györgyi Albert Középiskola diákja a harmadik helyen végzett.
A Víz világnapja alkalmából kiírt fotópályázaton Kiss Bianka, Kolop Kitti, Móritz Zsófia, Tóth Dávid és Varga Alíz vehetett át díjat.
A tehetséges gimnazistákat Wittingerné Pulay Szilvia és Boros Ferenc készítette fel a pályázatokra, valamint a versenyekre. A tanárnő az elméleti, a tanár úr pedig a gyakorlati tudnivalókat adta át a diákoknak.