Belföld

2008.10.10. 02:29

Gripen-ügy Vas megyei házkutatásokkal

Körkép (ni) - Tovább gyűrűzik a burgenlandi gróf, Alfons Mensdorff-Poully révén magyar vonatkozással is bíró Gripen-ügy: megyénkben is két helyen tartottak házkutatást a nyomozók.

Nagy Ildikó

A történet évekkel ezelőtt kezdődött: az osztrák rendőrség 2003 óta próbálja bebizonyítani, hogy az osztrák arisztokrata vesztegetéssel és politikusok lefizetésével egyengette a British Aerospace (BAE) harci repülőgépeinek ausztriai, cseh-, illetve magyarországi beszerzését. A HVG legfrissebb számában arról ír, hogy a napokban az osztrák ügyészség házkutatási parancsot adott ki Mensdorff ellen. Ennek során állítólag a gróf bécsi irodáját, burgenlandi vadászkastélyát, ausztriai adótanácsadó irodáját és gödöllői házát is átkutatták, az első helyszínen iratokat és számítógépen tárolt információkat foglaltak le. Ezt megelőzően azonban a brit korrupcióellenes hivatal illetékesei Alfons Mensdorff-Pouilly skóciai kastélyában is kutakodtak, az akciójuk eredményeként elkészült irat-anyag pedig a korábbi vádak mellé a pénzmosás gyanúját is felsorakoztatta. A lobbista ellen egyébként a svéd hatóságok is nyomoznak 2007 eleje óta.

Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a grófnak magyarországi érdekeltségei is vannak. Az övé például a szombathelyi székhellyel bejegyzett Csönge Mezőgazdasági Kft. és a kárpótlás során visszakapott családi földbirtok - a gróf anyai ágon az Erdődy grófok leszármazottja - hasznosítására alakított Vasi AMP Kft. Ezeken kívül Kemestaródfán - ahol egy vadászkastélya van a grófnak - is működik egy tanácsadó cége. Továbbá az általa, illetve német energetikai vállalkozások által közösen alapított Pannónia Szél Kft. 2007-ben 1,3 millió forintnyi tulajdonrészre tett szert az ostffyasszonyfai szélerőmű építésére vonatkozó engedéllyel rendelkező kft.-ben.

A HVG értesülései szerint a gróf szombathelyi, illetve kemestaródfai ingatlanaiban is házkutatást tartottak a nyomozók. Ezt az információt kérdésünkre dr. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője is megerősítette. Igaz, sokkal többet nem tudhattunk meg az ügy részleteiről. A szóvivő csupán annyit árult el, hogy nemzetközi jogsegély keretében keresték meg a külföldi hatóságok magyar kollégáikat, akik a kérésnek eleget tettek. És hogy ez mit takar? Hivatalosan és szűkszavúan annyit, hogy Szombathelyen és Kemestaródfán házkutatásra és egyéb nyomozati cselekményre is sor került. Hogy mi az az egyéb nyomozati cselekmény, illetve milyen eredménnyel zárult az, valamint a házkutatás, egyelőre nem publikus információ. Mint ahogy az sem, kik végezték a házkutatást. Ám mivel a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének nem volt tudomása az esetről, feltételezzük, hogy nem szombathelyi nyomozók jártak az említett két helyszínen.

Dr. Borbély Zoltán megjegyezte: a magyar ügyészséget rengeteg támadás érte azért, mert nem indított eljárást az ügyben. A Legfelsőbb Ügyészség szóvivője azonban ismét hangsúlyozta, hogy mivel több külföldi hatóság is nyomoz az ügyben, a magyar hatóságnak nincs más dolga, mint hogy a nemzetközi jogsegély alapján érkező, külföldi hatóságok kérését teljesítse, ezt pedig most is megtette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!