Belföld

2011.11.30. 18:20

Gyűjtést rendeznek Vas megye több könyvtárában

"Olvass velem" címmel adománygyűjtő programot indított a hét elején a Vas Megyei Önkéntes Centrum. Partnere a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas megyei Szervezete.

Tersztyánszky Krisztina

A program keretében november 28. és december 13. között számos vasi kölcsönkönyvtárban várják magánszemélyek és szervezetek könyvadományait. Elsősorban szépirodalomra, azon belül is gyermek és ifjúsági könyvekre számítanak, hogy aztán azokkal más, rászorult emberek könyvtárát gyarapítsák.

Nagyon fontos az akció jelmondata: Olyan könyvet hozz, amit Te is szívesen elfogadnál. Az akcióban részt vesz a Berzsenyi Dániel Könyvtár és fiókkönyvtárai, a Szombathelyi Siker Könyvtár, a Nyugat-magyarországi Egyetem Könyvtára, valamint a sárvári Sylvester János és a vasvári dr. Bendeffy László városi könyvtár.

Az adományozók felajánlást tehetnek, hogy az általuk kiválasztott könyvből a program zárónapján, december 20-án  délelőtt 10 és 12 óra között a könyvtárakban felolvasást tartanak. Erre neves közéleti személyiségeket, művészeket, sportolókat is várnak. Az adományokat hátrányos helyzetben levő szervezetek, hajléktalanellátó intézmények, iskolák, illetve rászorult gyermekek kapják majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!