Belföld

2015.05.05. 18:08

Iskolaölelés volt Egyházasfaluban

Egyházasfalu - Kocsival kevesebb mint harminc perc Sopron és Szombathely is, tíz perc az osztrák határ, a vonat is megáll.

Merklin Tímea

Nemcsak a közlekedés jó, hanem van munka, mindenféle szolgáltatás Egyházasfaluban. Eladó ház nincs, de kiadó albérlet sincs, pedig volna rá igény azok részéről, akik az ország keleti feléből jönnek, és Ausztriában szeretnének dolgozni.

Sándor József polgármesterrel beszélgetünk a megújult önkormányzati hivatalban, ebben az épületben van az egészségház is. Uniós pályázaton nyertek 15 millió forintot, abból újították fel az épületet, mögötte pedig a teret az óriási platánfával, amelynek több mint hat méter átmérőjű a törzse. Mint kiderül, az óvodások gyakran ideszaladnak megölelni. A térrendezéskor készült egy falupajta és egy fedett színpad – az adósságkonszolidációból kapott 10 millió forintból ötöt még beletettek –, ötszáz ember befér a faszerkezetes színbe, már az eső sem állíthatja meg a közösségi programokat.

Fontos ez Egyházasfaluban, mert kultúrház nincs, viszont tervezik, hogy az úgynevezett Ebergényi-kastélyból közösségi teret alakítanak ki idővel. Nyertek hozzá ötmillió forintot, hozzáad az önkormányzat ugyanennyit, épp megújulhat ebből a teteje.

Sándor József polgármester az óriási platánfánál. Fotó: Merklin Tímea

Falunap nincs minden évben, viszont Szent Iván napján mindig megrendezik a „Rákos betegekért" futást, ahol fut a lakosság apraja-nagyja, maga a polgármester is. A 861 főből közel 260 ember vesz ezen a napon sportcipőt. Végül zsíros kenyérrel vendégelik meg a résztvevőket.

– Egyházasfaluban minden van – mondja Sándor József. – Több asztalosműhely, a legnagyobb negyven embert foglalkoztat, húsüzem, pékség, varroda, virágkertészet, vágóhíd, egy nagy vállalkozó ezer disznót tart az öthektáros földjén. Sokan élnek mezőgazdaságból. Aki nem helyben vállalkozik, Lövőn, Sopronkövesden vagy Sopronhorpácson talál munkát. Van posta, három bolt, kávézó, orvosi rendelő, óvoda és megöleltük, megmentettük az iskolát.

Az „iskolaölelésről" megtudjuk, akkor történt, amikor a felső tagozatot akarták megszüntetni a faluban. A lakók nagyon ellenálltak, és ezt öleléssel fejezték ki, mikor jöttek a hivatalnokok, 150-en megfogták egymás kezét, úgy állták körbe az épületet, jelképesen védték. Meg is maradhatott a felső tagozat.

Sándor József ötödik éve polgármester, jól tudja, hogy a falunak nagy szüksége van az oktatási intézményre, „ráfizetés, de meg kell tartani". Ahol bezárják, elkezdődik a hanyatlás. Jelenleg 64 diákjuk van, mint mondja, mind „saját", vagyis egyházasfalui gyerek. Az önkormányzat a vasút mellett létesítendő ökofaluhoz is azért adott olcsón egy öt hektáros területet, mert olyan fiatal letelepedőket várnak, akik két-két gyerekkel majd felduzzasztják illetve a jövőben is megtöltik az iskolát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!