Belföld

2015.10.13. 07:12

Lecserélte parlamenti frakcióvezető-helyetteseit a Jobbik

Lecserélte parlamenti frakcióvezető-helyetteseit a Jobbik, emellett számukat négyről háromra csökkentette hétfőn - erősítette meg Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt külügyi kabinetjének vezetője kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Nemzet információját.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy az eddigi frakcióvezető-helyettesek, Gyöngyösi Márton, Sneider Tamás, Volner János és Z. Kárpát Dániel munkáját a Jobbik hétfői döntése értelmében Dúró Dóra, Lukács László és Staudt Gábor veszi át. Ugyanakkor Farkas Gergely általános frakcióvezető-helyettes, Bana Tibor pedig frakcióigazgató lesz a továbbiakban is.

A négy helyettes számát azért csökkentették háromra, mert maga a frakció is kisebb lett a párt első parlamenti ciklusához képest - írták a lapban.

Gyöngyösi Márton elmondta: a parlamentbe való bekerülésükkor, 2010-ben alakították ki az eddigi rendszert, amelyben az általános frakcióvezető-helyettes mellett négy másik helyettes is volt.

Vona Gábor frakcióvezető úgy értékelte, hogy az eddigi helyettesek nagyon leterheltek, hiszen Sneider Tamás, Z. Kárpát Dániel, Volner János egyúttal a párt alelnökei, én pedig a külpolitikáért vagyok felelős - számolt be a döntés hátteréről Gyöngyösi Márton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!