Belföld

2011.06.26. 17:35

Magyarország Kína megállapodása - Kovács Ferenc szerint a vasi reptér-projekt áll legközelebb a megvalósításhoz (frissítve)

Az elmúlt napok történései arra mutatnak, hogy Vát és Porpác határában felépülhet a reptér. Szombaton tizenkét kétoldalú megállapodást írtak alá Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao kínai kormányfő jelenlétében. Ezek egyike szerint a kínai fejlesztési bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyitott a kínai vállalatok részvételével megvalósítandó magyarországi projektet finanszírozására.

Kiss Tamás-MTI

Kovács Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, megyei elnök elmondta:  előkészítettsége alapján szerinte a vasi reptér-projekt áll legközelebb a megvalósításhoz.

Kovács Ferenc arra emlékeztetett, hogy a Savaria Airport esetében minden feltétel adott a munkák mielőbbi elindításához, s ugyancsak a Vát és Porpác közötti területre  tervezett létesítmény mellett szól, hogy a kínaiak zöldmezős beruházásban akarnak repülőteret, s hozzá kapcsolódóan logisztikai bázist építeni.

-  A projekt megvalósulása minden szempontból  nagy előrelépést jelentene a megye számára - húzta alá Kovács Ferenc.
 
Barta Balázs, a Savaria Airport-projekt előkészítését végző SIA-Port Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre szűkszavúan annyit közölt: céljuk nem változott, szeretnék, ha a Vát és Porpác közötti területre kerülne a kínaiak által szorgalmazott cargo reptér  és logisztikai bázis, amely nyomán 2 ezer új munkahely jönne létre.

Az ügyvezető ennél többet nem mondott, más forrásból viszont arról értesültünk, hogy a  szombaton szignált kínai-magyar egyezményben a pontos helyszínt ugyan tényleg nem nevesítették, azt viszont beleírták, hogy a légi-logisztikai platform Nyugat-Magyarországon lesz.

A Savaria Airport létrejöttének esélyeit ugyancsak növeli, hogy a korábban a  mezőkövesdi reptéri beruházást tervező, így a vasi projekt versenytársának számító Demján-csoport a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok másik területén kapott szerepet.
 
Az esélyeknél maradva: a  korábbi nyilatkozatokból és (az általunk is látott) iratokból  egyértelműen látszik, hogy a Shanghai Construktion Group nevű cégen keresztül a kínai kormány valóban és szívesen részt venne a SIA-Port Kft. reptér-beruházásában és annak finanszírozásában.

Információink szerint tavaly decemberi, pekingi útja során erről Fellegi Tamást is értesítették.

Végül pedig arról, hogy információink szerint a magyar kormány vasárnap délután tárgyalt a kínai-magyar projektek lehetséges helyszíneiről, a megbeszélések, egyeztetések eredményeit azonban (még) nem hozták nyilvánosságra.

Magyarország és Kína tizenkét megállapodást kötött

Magyarország és Kína tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő kétnapos hivatalos budapesti látogatásának második napján, szombaton.

Orbán Viktor miniszterelnök a megállapodásokat rendkívül fontos mérföldkőként és sikerként értékelte Magyarország megújulása szempontjából. 
Ven Csia-pao azt mondta: Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására. Elmondta, kitűzték azt a célt, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.

Orbán Viktor kijelentette: ahhoz, hogy a Magyarországon most zajló átalakulás sikeres legyen, végre lehessen hajtani a teljes gazdasági fordulatot, az országnak új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szüksége van. "Ma úgy zártuk le a tárgyalásokat, hogy Kína és Magyarország ilyen új szövetségesei lehetnek egymásnak" - mondta a miniszterelnök.

"Történelmi segítséget kaptunk Kínától" - mondta Orbán Viktor, és kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy Kína hajlandó magyar államkötvényeket vásárolni. 
Magyarország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról - szögezte le, a kínai kötvényvásárlással kapcsolatban pedig megjegyezte: "ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú bizonytalanságát eltűnni látom". Azt mondta, Magyarországnak ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján.
   
A magyar és a kínai kormányfő jelenlétében tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá szombaton.
Egyetértési nyilatkozat született a légi, a vasúti és a folyami közlekedés fejlesztéséről, továbbá a befektetésösztönzésről. 
Szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális együttműködésről és kulturális központok kölcsönös létesítéséről. 
A Huawei informatikai óriáscég európai ellátó központ létrehozásáról kötött stratégiai megállapodást. 
A többségi kínai tulajdonú BorsodChem Zrt 1,1 milliárd euró összegű pénzügyi együttműködési megállapodást kötött a Bank of Chinával. 
Szolnokon egy évi 60 ezer tonna kapacitású citromsavgyárat szándékoznak létrehozni a kínaiak. 
A világítótestek gyártásával foglalkozó CANYI New Lighting pedig európai termelési bázisról írt alá megállapodást. 
A légiközlekedési cégeket egyesítő és más ágazatokban is érdekelt HNA-csoport stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tőketársaság Zrt.-vel. 
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Kínai Kereskedelmi Kamara között együttműködési nyilatkozat jött létre a bilaterális üzleti tanács felállításáról.

Schmitt Pál köztársasági elnök támogatásáról biztosította a kétoldalú egyezményeket; meggyőződése, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára jelentős előnyökkel jár.
Az államfő udvariassági látogatáson fogadta Ven Csia-pao miniszterelnököt a Sándor-palotában. Schmitt Pál a találkozó után az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a gazdasági együttműködés mellett fejleszteni kell a két ország közötti kulturális, oktatási, tudományos és sportkapcsolatokat is, ezért különösen üdvözli a kínai és magyar fővárosba szánt kulturális intézet, továbbá a több száz tanulmányi ösztöndíj tervét.  Az államfő az udvariassági látogatáson rendkívül szorgalmas és vállalkozó szellemű közösségnek nevezte a Magyarországon élő kínai nemzetiségű polgárokat, akik - mint mondta - értékteremtő munkát végeznek, és kiválóan integrálódtak a magyar társadalomba.
    
Ven Csia-pao szombaton részt vett a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon, a Magyar Tudományos Akadémián, ahol azt mondta: Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében. Hangsúlyozta, hogy Kína nagyra értékeli a kelet-közép-európai országokhoz fűződő hagyományos baráti viszonyt, és fontos partnereknek tekinti a térség országait.  Kijelentette, a kínai kormány támogatja a kínai nagyvállalatok kelet-közép-európai befektetéseit, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a régió enyhíti a piaci korlátozásokat, és politikai támogatást nyújt a kínai vállalatok megjelenéséhez.
   
A fórum levezető elnöke, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kijelentette: a kínai tőke magyarországi megjelenése eddig még nem tapasztalt lendületet adhat a magyar gazdaságnak. A kínai-magyar kapcsolattartásért felelős kormánybiztos azt mondta, a kormány továbbra is eltökélt abban, hogy a kínai beruházások erőteljes ösztönzésével, valamint a kulturális és oktatási kapcsolatok fejlesztésével több ezer új munkahely jöhessen létre. 
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint most először reális esély nyílik arra, hogy a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokon túl Magyarország Kína gazdasági, pénzügyi és logisztikai-stratégiai partnerévé váljon Európában és Közép-Európa térségében.

Ven Csia-pao az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott kétoldalú tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Kína őszinte eszmecserét akar folytatni Európával az adósságválság megoldásáról, és bízik az európai gazdaság fejlődésében. Kifejezte meggyőződését, hogy Európa leküzdi az adósságproblémákat, egyúttal közölte, Kína hosszú távon is jelen kíván maradni befektetőként az európai adósságpiacon. "Következetesen támogatjuk Európát és az eurót" - jelentette ki, és elmondta, hogy országa az utóbbi években jelentős mennyiségű eurókötvényt vásárolt.

Hogy a Szombathely melletti régi reptér kínai beruházás helyszíne az a  nemzeti fejlesztési miniszter még nem erősítette meg - számolt be az RTL Hiradója.

Kapcsolódó cikkünk: 
Szombaton eldőlhet a váti repülőtér sorsa

OLDALTÖRÉS: Schmitt Pál: mindkét fél számára előnyös a kínai-magyar együttműködés

Schmitt Pál: mindkét fél számára előnyös a kínai-magyar együttműködés

Schmitt Pál köztársasági elnök támogatásáról biztosította a kínai és a magyar kormányfő által szombat délelőtt megkötött kétoldalú egyezményeket; meggyőződése, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára jelentős előnyökkel jár.

Az államfő szombaton udvariassági látogatáson fogadta a kétnapos budapesti látogatáson lévő Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnököt a Sándor-palotában. Schmitt Pál a találkozó után az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a gazdasági együttműködés mellett fejleszteni kell a két ország közötti kulturális, oktatási, tudományos és sportkapcsolatokat is, ezért különösen üdvözli a kínai és magyar fővárosba szánt kulturális intézet, továbbá a több száz tanulmányi ösztöndíj tervét. Mint mondta, a magyarokat lenyűgözte a 2008-as pekingi olimpia szervezettsége és színvonala, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként vett részt.    

A köztársasági elnök elismerését fejezte ki aziránt, hogy a gyorsan növekedő kínai gazdaság széles társadalmi rétegeknek nyújt lehetőséget a felzárkózáshoz, és ezzel jelentősen hozzájárul az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak megvalósulásához, köztük a szegénység felszámolásához.  Az államfő az udvariassági látogatáson rendkívül szorgalmas és vállalkozó szellemű közösségnek nevezte a Magyarországon élő kínai nemzetiségű polgárokat, akik szerinte értékteremtő munkát végeznek, és kiválóan integrálódtak a magyar társadalomba.   

Schmitt Pál kiemelte: Ven Csia-pao sikeresnek minősítette budapesti látogatását, amely alatt érdemi megállapodásokat kötött Orbán Viktor miniszterelnökkel. 

A két kormányfő szombaton tizenkét megállapodást kötött konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről. Orbán Viktor a megállapodásokat rendkívül fontos mérföldkőként és sikerként értékelte Magyarország megújulása szempontjából. Ven Csia-pao azt mondta: Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására. Elmondta, kitűzték azt a célt, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig több mint a kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.

OLDALTÖRÉS: Orbán Viktor: hazánk új szövetséget kötött Kínával

Orbán Viktor: hazánk új szövetséget kötött Kínával

Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.

"A mai napot rendkívül fontos mérföldkőnek és sikernek tekintem Magyarország megújulásában" - fogalmazott a kormányfő. Az MTI úgy értesült a kínai miniszterelnök környezetéből, hogy Orbán Viktor és Ven Csia-pao egy órán át tárgyalt egymással.
   
A kínai kormányfő azt mondta, országa bízik a magyar gazdaság fejlődésében. Bejelentette: Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására. Elmondta, kitűzték azt a célt, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.

Orbán Viktor azt mondta: ahhoz, hogy a Magyarországon most zajló átalakulás sikeres legyen, végre lehessen hajtani a teljes gazdasági fordulatot, az országnak új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szüksége van. "Ma úgy zártuk le a tárgyalásokat, hogy Kína és Magyarország ilyen új szövetségesei lehetnek egymásnak" - mondta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a két ország kapcsolatában a szövetséghez szükséges erős alapok megvannak, "az elmúlt 60 év is megerősítette ezeket az alapokat".
Kifejtette: a két ország hasonlóképpen gondolkodik a jövőről, Magyarország is határozottan elkötelezett a munkaalapú gazdaság és az értékteremtő munka mellett, mindkét ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni. "Ez a meggyőződés adja az együttműködésünk alapját a jövőben" - jelentette ki Orbán Viktor.
   
A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy a tárgyalásokon szó esett-e ideológiai kérdésekről, úgy felelt: "abban értettünk egyet, hogy tiszteletben tartjuk egymás politikáját, és ez jelenti az elvi alapját az együttműködésünknek". Kitért arra, hogy az érintett kínai és magyar cégek megállapodást kötöttek egymilliárd dollárnyi vegyipari befektetésekről. Elmondta, hogy Kína Magyarországon kívánja létrehozni közép-európai logisztikai-közlekedési platformját. Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom megkétszerezéséhez szükséges pénzügyi feltételeket Kína biztosítja.
   
"Történelmi segítséget kaptunk Kínától" - szögezte le Orbán Viktor, és kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy Kína hajlandó magyar államkötvényeket vásárolni. 
Magyarország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról - szögezte le, a kínai kötvényvásárlással kapcsolatban pedig megjegyezte: "ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú bizonytalanságát eltűnni látom". Azt mondta, Magyarországnak ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján, "a magyar gazdaság újjászervezésének programja nem akadhat el pénzügyi bizonytalanság miatt".
   
Orbán Viktor azt mondta, "azt kívánjuk Kínának, hogy folytassa azt a politikát, amivel fantasztikus sikereket ért el az elmúlt évtizedben", és hozzátette, "mi magyarok megemeljük a kalapunkat az előtt a fantasztikus teljesítmény előtt, amellyel emberek százmillióit sikerült a jobb élet irányába vezetni és reményt adni számukra a jövőt illetően".
"Nemcsak jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre az új szövetségre" - jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Úgy fogalmazott, örömmel állapítja meg, hogy a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet jellemzi. Mint mondta, örül, hogy egy olyan állam miniszterelnökét fogadhatta, amely nemcsak saját népének fejlődését mozdította elő az utóbbi években, hanem teljesítményével a globális jóléthez is "nagyszerű módon" járult hozzá. Elmondta, hogy Ven Csia-pao jövő évi viszontlátogatásra hívta meg, és ezt elfogadta.
   
Ven Csia-pao azt mondta a nemzetközi sajtó képviselőinek, hogy a kínai-magyar kapcsolatok fejlődésének nagyon szilárd alapjai vannak. Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt huszonnégy évben, a korábbi kínai miniszterelnöki látogatás óta a világban és Magyarországon nagy változások történtek, de a kínai-magyar barátság töretlen maradt. Kifejtette, azért választotta mostani európai körútja első állomásának Magyarországot, mert fontosnak tartja a két ország közötti baráti együttműködést és partnerséget. Arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kulturális kapcsolat előmozdítása céljából százötven magyar fiatalt hívtak meg Kínába.

Ven Csia-pao kétnapos hivatalos látogatáson van Budapestre; az MTI-t a kínai miniszterelnök környezetéből úgy tájékoztatták, mintegy száz üzletember kíséri el ötnapos európai körútjára - Magyarország után Nagy-Britanniába, majd Németországba látogat -, a sajtókísérete pedig negyventagú.
A kínai kormányfő délután a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon, később fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök.

OLDALTÖRÉS: Katonai tiszteletadással fogadták a kínai kormányfőt

Katonai tiszteletadással fogadták a kínai kormányfőt

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Az európai körúton tartózkodó kínai kormányfő pénteken kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre.
   
Az ázsiai ország vezetője látogatásának második napján tárgyal a Parlamentben Orbán Viktorral. Az MTI információi szerint a magyar és a kínai fél csaknem tucatnyi gazdasági megállapodást köt. A kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon is, majd fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök.

A kínai kormányfő pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában diákokkal találkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!