Múltidézés a nem létező határon - Meleg teával, szendviccsel fogadták Locsmándon a Zsira felől érkező menekülőket

Nem mindennapi tömeg gyülekezett vasárnap délután a Zsira és Locsmánd (Lutzmannsburg) közti határvonalnál. A rendezvénysátor már zsúfolásig telt, mégis sorra érkeztek a vendégek. Idősek és még idősebbek, magyarul és németül lelkendezve, örvendezve a rég látott rokonnak, ismerősnek. Sokan tíz éve, a hasonló évfordulón találkoztak utoljára, mások még régebben. Jöttek ünneplőben, díszegyenruhában, kokárdával, lyukas zászlós kitűzővel. Jöttek a határ két oldaláról. Zsira és Locsmánd, a szomszédosnál is közelibb magyar és osztrák falu együtt ünnepelte az 56-os forradalom hatvanadik évfordulóját. A nevezetes mosontarcsai híd után 56-ban a zsirai határszakaszon menekült át a legtöbb magyar Ausztria felé. Több mint 31 ezren. Közülük pár tucatnyian a faluból, a többiek az ország minden részéből, pár órás átutazóban. Ahogy az egyik visszaemlékező írta: akkoriban olyan forgalom volt Zsirán, mint Pesten a Nagykörúton.

Két himnusz, két nyelven imádkozott Miatyánk, ökumenikus istentisztelet indította a visszaemlékezések és elemző gondolatok órákon át hömpölygő áradatát.

Az ünnepséget nyitó ökumenikus ima résztvevői: P. Rafael Ivankic, Mészáros Miklós plébános és Mag. Irmgard Langer Fotó: Tersztyánszky Krisztina

A leggyakrabban elhangzó szó a köszöneté volt. Köszönet az osztrák népnek, a locsmándi embereknek, akik az első perctől kezdve, spontán siettek a menekülők segítségére. Méltatta az ünnepet Nagy Ferdinánd zsirai és Christian Rohrer locsmándi polgármester, akik mindketten olyan generáció tagjai, amely számára 56 már történelem. Firtl Mátyás parlamenti képviselő olyan történelmi pillanatokat idézett, mint 1456, 1956 vagy 1989, amikor az egységbe forrt magyarság a világtörténelem élvonalába került. Rudolf Strommer, a Tartományi Tanács elnökhelyettese a páneurópai piknik euforikus hangulatát idézte fel, amikor a magyar vezetés bátor döntésével hatalmas lépést tett a berlini fal leomlása felé. Norbert Darabos tartományi tanácsos pedig az 1955-ös osztrák államszerződésre emlékeztetett, amely nélkül a magyar 56 is másképp alakulhatott volna.

Nagy érdeklődés kísérte az emigránsok visszaemlékezéseit. Dr. Gálos Tibor húszéves korában lépte át a határt, menekülésében a kivilágított locsmándi templomtorony volt a segítségére.

Zsúfolásig megtelt a rendezvénysátor az emlékezőkkel Fotó: Tersztyánszky Krisztina

- Soha nem fogom elfelejteni azt a szívből jövő jóságot, amit a lakosság adott - mondta, hozzátéve, hogy talán felsőpulyai orvosként vissza tudott adni valamit a tartozásból, locsmándi gyerekeket gyógyítva. Dr. Miklós Tibort szülei tízéves korától orvosnak szánták, de mivel apja katonatiszt volt, anyja pedig templomba járt, nem vették fel az egyetemre. November 4-én hallotta a lövéseket - elmenekült. Locsmánd, Felsőpulya után az útja Bécsbe vezetett, ahol megszerezhette az áhított orvosi diplomát. Még egy lebombázott kórházban lakva is örült, hogy az lehetett, ami itthon nem. Ma, nyugdíjasként már Répcevisen él. Dr. Somogyi László bonyhádi gimnazistaként lelkesen vett részt a szovjet szimbólumok leverésében, a nemzetőrségnek is tagja lett. Három osztálytársával vonattal mentek Bükig, onnan gyalog Zsiráig, házaknál megbújva várták a sötétség beálltát. Szökésükben egy szovjet tank útjukat állta, de az órákért és nyakláncokért cserébe futni hagyták őket. Futni? A földön mászva, egymást húzva érték el Ausztriát. László Grazban végezte el az egyetemet, tanár lett.

A múltidézés a zsirai művelődési házban folytatódott, ahol Oswald Gruber felső-pulyai tanár és a zsirai szervezők fotókból, dokumentumokból, személyes vallomásokból állítottak össze gazdag anyagot A kiállítás, amely az 56-hoz vezető körülményeket és a mene-kültek életkörülményeit is életszerűen eleveníti fel, október 29-éig még megtekinthető.