Borgáta

2016.01.29. 20:03

A vasi falu, ahol egy óvodás és egy iskolás gyermek van

A fürdőnek van faluja, nem a falunak fürdője - mondják néha tréfásan Borgátáról, hiszen a Kissomlyó hegy tövében fekvő települést ma már alig százan lakják, miközben a kissé távolabb levő fürdő körül több száz hétvégi házból álló üdülőtelep nőtt ki a földből. Vajon vezethet-e az elöregedő falu útja újra fölfelé? Gőcze Zsanett polgármester bízik benne, hogy igen.

Tersztyánszky Krisztina

1964-ben olaj után kutattak Borgáta külterületén, eközben leltek rá az olajnál is nagyobb kincsre: a termálvízre. A 34 fokos víz 752 méter magasról tör a felszínre. Az első medencét a falu lakosságának összefogásával ásták ki. A „telepeseknek” a Nitrokémia cég adta a telket, ennek emlékét őrzi a legrégebbi utca Bányász elnevezése.

A fürdő megnyitását követően az üdülőövezet szinte egy csapásra népesedett be kisebb-nagyobb vállalati és magáningatlanokkal. 1977- ben a termálmedence mellé hideg vizes fürdő is készült, és a további fejlesztéseknek köszönhetően jelenleg már négy medence várja gyönyörűen parkosított környezetben a pihenni és gyógyulni vágyókat.

Gőcze Zsanett polgármester, amikor a régi falurész elöregedéséről beszél, mindvégig azzal a gondolattal teszi ezt: még mindig sokkal szerencsésebbek vagyunk, mint a többi falu, mert nekünk legalább van fürdőnk. Bizony, a korábban szebb napokat látott település iránt fogy a letelepedni szándékozók érdeklődése. Hiába fekszik a forgalmas 84-es út mentén, a valaha sűrűn lakott falu ma már csak árnyéka önmagának. 1970-ben még 351 lakosa volt, - jelenleg ez a szám alig éri el a százat. Habár a település fejlett infrastruktúrával rendelkezik, mégis számos ház lakatlan, a lakosság nyolcvan százaléka hatvan év feletti. Mindössze egy óvodás és egy iskoláskorú gyerekkel büszkélkedhetnek.

A meleg vizes kútban többen további jó lehetőséget látnak. Már egy befektető is érdeklődik egy létesítendő ásványvíz-palackozó iránt. Az üzem nem zavarná a pihenőket, munkalehetőséget teremtene, a frissítő nedűvel pedig messze vinné az aprócska település hírét. Jóllehet, a fürdő már így is hasznot hoz. A bérleti díjból tavaly falubuszt vásároltak, nemsokára indul a falugondnoki szolgálat. Már csak a fiatalok hiányoznak, akik a nemrég hazatelepült Zsanetthez hasonlóan fantáziát látnak a településben.

- Jó néha elmenni, de még jobb hazaérkezni - vallja a faluvezető, aki kisgyermekes anyuka. - Itt az ember ismeri a szomszédait, tudja, hogy odafigyelnek rá, nincs nagy gépkocsiforgalom. Ha vásárolni, szórakozni indulunk, nagyvárosban is autóba kell ülnünk. A legszükségesebb dolgokról pedig a mozgóboltok itt is gondoskodnak.

Az idős borgátaiak nem szívesen mozdulnak ki otthonukból, ennek ellenére néhány ember igyekszik, hogy a közös ünnepeket szebbé tegye. Decemberben például a karácsonyi angyal akcióban ünnepi koszorú került minden házhoz. Az önkormányzat próbál a határokon túlra is nyitni: testvértelepülésre leltek a szlovákiai Path (Patovice) magyarok lakta településben, ahol szintén termálfürdő működik, a tapasztalatcsere lehetőségét kínálva.

Ha sikerülne a fürdőt a fiatalokat is vonzó attrakciókkal bővíteni, Borgáta további látványosságokat is kínálhatna a látogatóknak. A Kissomlyó- hegy a maga 220 méterével Magyarország legkisebb tanúhegye. A hetvenes évek közepéig bazaltot bányásztak itt, a robbantóház ma is őrzi az egykor szakadatlanul működő bánya emlékét. A hegyen könnyű savas borok teremnek a gyalogtőkés szőlőkből. Talán IV. Béla királyunk is kóstolta e nedűt, amikor a legenda szerint a tatárok elől menekülve megpihent a hegyen. Kardját egy sziklába vágta, abból egy csapásra víz bukkant elő. A követ azóta Királykőnek hívják. A régi kor emlékeinek megőrzésére, bemutatására is gondolnak Borgátán: tavasszal helyi értéktárház nyílik a falu szívében.

Címkék#Borgáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!