Simon Attila fotográfus beleszeretett az Őrségbe

– Budapesten születtem, Újpesten jártam gimnáziumba, majd műszaki egyetemre mentem – mondja a fotográfus. – Három év múlva az orvos egyik napról a másikra eltiltott az egyetemtől egy születési szemgyengeség miatt. Bár két szemem van, de csak eggyel látok. Nagy trauma volt, de az orvos meggyőzött, hogy sokkal jobb egy látó nem mérnök, mint egy vak mérnök. Aztán teljesen véletlenül egy utazási irodához kerültem, a balatoni igazgatóságon dolgoztam. Egy személyben képviseltem az irodát Tihanyban. Az volt a dolgom, hogy a vendégeknek programokat szervezzek. Április 1-jén, reggel nyolckor kezdődött a munkaidőm, s véget ért október 30-án éjfélkor. Se hétvége, se pihenőnap nem volt, de nagyon élveztem ezt a munkát, mely inkább szórakozás volt.

A cégnél több kitüntetéssel is elismerték a munkáját, s idővel szakszervezeti titkár lett. Szeretett volna külföldön dolgozni, ám mivel nem volt párttag, nem léphetett előre. Szeretett volna munkahelyet váltani, ám csak úgy engedték el, ha van hová mennie.

– Időközben szereztem fényképész szakmunkás bizonyítványt, így felvettek a Mezőgazdasági Minisztérium fotósának – folytatja Simon Attila. – Végre a nagy szerelemmel foglalkozhattam egész nap. Édesapám szerint középszerűnek lenni nem érdemes, ennek megfelelően igyekeztem munkáimat mindig alaposan, precízen kivitelezve letenni az asztalra. Szinte az egész világot bejártam, kivéve az Őrséget, amibe az első alkalommal beleszerettünk a feleségemmel. A sors úgy hozta, hogy egy gerincműtét után át kellett értékelnem mindent. Nem megélni, hanem élni akartam, erre pedig az Őrség kiválóan alkalmas hely. A véletlenek egybecsengése volt, hogy Kisrákoson meg tudtam venni egy házat. Megállapodtam az eladókkal, hogy április végéig kifizetem az összeget. Rágtam a körmömet, hogy elveszítem, ha nem sikerül pénzt szereznem. Úgy nézett ki, hogy el kell engednem. Élt akkoriban egy nagybátyám Új-Zélandon, még a háború alatt ment ki. Elhatározta, hogy hazajön élete végén, mert itt szeretne meghalni. Eladott mindent, megvette a repülőjegyet, ám a hazautazás előtt meghalt. Én is az örökösei között voltam. A fizetési határidő előtt pár nappal érkezett meg az örökség. Így kerültem az Őrségbe.

Simon Attila nagy szerelme a fotózás. Az Őrségbe feleségével együtt szerettek bele, a sors hozta úgy, hogy ide is költöztek (Fotó: Szendi Péter)

Simon Attila képei magukért beszélnek. Számtalanszor eljut olyan helyekre is, melyeket bűn volna nem megörökíteni. Egyrészt, mert általában soha meg nem ismétlődő dolgokról, különös személyekről van szó, másrészt pedig szereti ezeket a ritka élményeket megosztani olyanokkal, akik talán egész életükben nem lehetnek ilyen események szemtanúi. Vetített előadásai kapcsán rengeteg emberrel ismertette meg a norvégiai, skóciai, erdélyi tájak csodálatos világát. Ha hívják, bárhova szívesen megy, s magával viszi képekbe zárva a világot.