Mérei Tamás a falon is átpréseli, amit akar

Menedzser típusú vezető, akiben sok az újító szándék és nagy az átvivő erő. A sikerhez a sok ötlet nem volna elég, nagy energiákat kell jól mozgatni, megszerezni a megfelelő forrásokat, személyi támogatásokat. Ez hozott tehetség vagy tanult technika?

– The Juilliard School-ban részt vettem egy zenei menedzser kurzuson. Azért mentem el, mert az alcímében azt fogalmazták meg, tudjuk-e, hogy a zenei produkció sikerében a szakmaiság csak tíz százalékkal esik latba. Büszke kultúreurópaiként ezt amerikai túlzásnak gondoltam, tulajdonképpen dacból iratkoztam be. Az arány tévedés, de van igazságuk. Amerikában pénzért minden megvehető, és vannak sznobok, akik úgy vélik, drágán csak jó lehet, amit hallanak. Nálunk más a helyzet, az európai közönség ért a zenéhez, döntő a produkció színvonala. 2009-ben, mikor átvettem a Savaria Szimfonikus Zenekart, a koncertek félházzal mentek és kitört a gazdasági világválság. A fenntartó önkormányzatnak a zenekar nem kötelező, hanem önként vállalt feladat. Mindenképpen változtatni kellett, megtalálni a komoly zene helyét a 21. századi társadalomban."Egész pályás letámadás" – ez volt a mottónk. Fontos a műsorpolitika, a koncerthelyszínek bővítése, a koncertek számának növelése, az arculatépítés. El akartuk érni, és pár év alatt sikerült is, hogy a zenekar neve hallatán az emberek pozitív érdeklődéssel felkapják a fejüket: Na, már megint mit találtak ki? Odaálltunk jótékony ügyek mellé, megszületett az Iseumi Szabadtéri Játékok, amire 6-7 ezer néző jön el évente, mi adtuk a karnevál nyitóhangversenyét, felléptünk az emlékműnél homokanimációval, van közös programunk a színházzal – ezek is az „egész pályás letámadás" elemei voltak. Érdekes programokat kovácsoló zenekar lettünk. Ma már egy olyan koncerten, mint a Hollywood Classisc vagy az Iseum bármelyik előadásán – mondják a sajtóban – minden magára valamit adó polgár meg akar jelenni, szépen felöltözve, megszervezve a háttérben a család dolgait: ki vigyáz a gyerekekre, hozzanak-e plédet, esernyőt, hol parkoljanak...

Mérei Tamásnak nem problémái vannak, hanem megoldandó feladatai. Nem ideges, ha baj van, hanem azonnal a kiutat keresi. Úgy véli, nagyon fontos hogy interpretál magának az ember egy szituációt: félig üres vagy félig tele pohárnak értékeli-e a fél pohár vizet. Fotó: Merklin Tímea

Mérei Tamás azt szeretné, hogy Szombathelyen az is büszke legyen a Savaria szimfonikusokra, aki soha nem megy el egy koncertre sem, csak tudja, hogy a zenekar az egyetlen „nemzeti" besorolású intézménye a városnak. Dunántúlon összesen három ilyen van, még Pécsen és Győrben, ahol a színházak is megkapták ezt a rangot. A Savaria karnevál pedig – amelynek kuratóriumi elnöke -, Közép-Európa legnagyobb történelmi fesztiválja. Hogy csöppent bele?

– 2010-ben az új közgyűlés felkért. Óriási megtiszteltetés, hogy a város legnagyobb rendezvényét működtető alapítvány vezetését rám bízták, azzal a céllal, hogy újítsuk meg. Új helyszíneket alakítottunk ki: így a Sörteret a zeneiskola mögötti parkolóban, vagy a Borutca színpadát, ami addig nem volt fix, most meg akkora költségvetéssel megy, mint a Fő téri nagyszínpad. Beépült a karneválba a Vesta templom, ahol meggyújtják és eloltják a lángot, a vízóra a Fő téren, amely két hónapig visszaszámolja az időt a karneválig. Újítás volt a led falak létesítése is, egyrészt a szponzorok megjelenítésére, másrészt szükség esetén ezen tudunk kommunikálni is.

Vajon mi mozgat egy ilyen innovatív személyiséget?

– New Yorkban azt láttam, hogy ott a világ közepe, és rengeteg híradó van. Falni kezdtem a híreket. Rájöttem, hogy kétféle embertípus van, az egyik a hírgyártó, a másik a hírfogyasztó. Én inkább hírgyártó szeretnék lenni. Ha én szeretnék valamit, és meg vagyok győződve arról, hogy az jó, a falon is átpréselem a szándékomat, úgy, hogy ráadásul közben sokszor észre sem veszem, és esetleg csak visszanézve látom a buktatókat, hogy mennyi akadály volt. A segítő szándékú dolgoknál működik jól. Ha tudom, hogy jó ügyet szolgálok. Hogy jó az irány, azt az ember érzi, és megkapja a visszaigazolásokat is. Hiszek abban, hogy a gondolatoknak, érzelmeknek rezgésük van, és a hasonló a hasonlót vonzza. Ha valaki jó úton jár, kap segítséget, „véletlen" együttállások sorozata keletkezik, és lehetővé teszi az ügy véghezvitelét.

Mennyire mélyedt el az ezotériában?

– Semennyire, nincs is rá időm, de Vásáry Tamás karmester, akire felnézek, az édesapám, a barátaim otthon vannak ebben a szemléletben. Én abban viszont hiszek, hogy „Segíts magadon, az Isten is megsegít". Az első lépést nekünk kell megtenni. Ezenkívül szükséges a célok világos ismerete. Starker János tanárom tanította nekem, hogy el kell tudni képzelni magamat, vagy a zenekart, az intézményt közép- és hosszútávon, hogy holnap és holnapután, jövő héten is tudjunk valamilyen irányba cselekedni. Enélkül is megy a hajó, csak nem jut sehova. Van vízióm a zenekarról, a karneválról és az Iseumi Szabadtéri Játékokról közép- és hosszú távon is. Így hozok döntéseket.

Miben méri a sikert?

– Két fontos pillanat van számomra az Iseumi játékokban: az egyik, mikor este lezárják az utcát, és kezd áradni a tömeg, a másik, mikor a végén tapsolnak az emberek, jól érezték magukat, mert én kitaláltam valamit. Ez erőt, örömet, boldogságot ad.