Molnár Ferenc vs. Fedák Sári

Olyan lebilincselően beszél, hogy nincs időm visszakérdezni. Szinte suttog, közben átrendezik a színt, a kettévált mennyezet alatt ülünk, előttünk szétrepedt padló. A rendezőt most is az emberi történet érdekli leginkább. Mi más? Kérdezhetnénk, hiszen színházba végül is ezért megyünk. Itt egy mai helyzet, tele féltékenységgel, szenvedéllyel, humorral, kis tragédiákkal. Egy érett asszony lángolása egy srác iránt, akik ha ma találkoznak, szintén előítéletekkel küzdenek. Bár manapság nem számít vénlánynak egy harmincöt éves szingli.

– Nyilván mindnyájan tudjuk, hogy az ókori görögöktől kezdve mindig is volt ilyen. Szerintem az az igazi titok, hogy ezt valaki így tudja megírni. Ilyenek a dialógok, ilyen emberismeret, ilyen megfigyelés van. Ez szerintem egy olyan világ, amely úgy tele van szórva mindenféle fölösleges, értelmetlen és rettenetesen frusztráló dologgal, hogy jólesik az embernek bejönni a színházba este, és azzal foglalkozni, amiről ez az egész dolog szól, amiért ez az egész színházművészet ki lett találva. Én azt gondolom, hogy ez nem más, mint hogy próbáljunk meg boldognak lenni.

Molnár életét is felidézzük. Gondolatban besurranunk a szerző hálószobájába. Szinte hallom, ahogy egy kiadós veszekedés után az író hátrasimítja szép haját és így szól Fedák Sárihoz: „Jól van fiam, adjál egy kis szódavizet." Ne higgyék el! Ordibálásuktól szétrepedtek a falak, liezonjaiktól volt hangos a sajtó. A szerző távollétében kikapós feleségéről csak ennyit mondott: „Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált." Az üvegcipő premierjén – amelyben új szerelme Darvas Lili játszotta a főszerepet – is feleségével jelent meg. Mindhármuk karakterét a darabba szőtte.

– Az lehet a megoldás, hogy az ember magának olyan koordinátákat teremtsen, amelyben az élete sikeresen zajlik. Erről ír Molnár fenomenálisan. Ilyen alakok vannak összehordva, összeütköztetve, kitalálva egyenként. Engem azzal zaklatnak a színészek, hogy én állandóan társadalomtörténet órákat tartok próbákon (nevet). Egyébként igen. Ezek a figurák a magyar társadalomban ugyanúgy megmaradtak, mint ahogyan megvoltak akkoriban. És tudja miért lehetett sikeres ez a történet Amerikában? Hát, mert Amerikában is ilyenek az emberek.

Zseniális a díszlet! Adél arany szandáljában botladozva lépi át a megsüllyedt padlón a törésvonalat. Irma egy számmal nagyobb lakk topánkája pont nem passzol a kicsi lábra. Cseléd ő nem hercegnő! Egy konyhaprincesszin Édes Anna félretaposott sárcipőjében.

– Molnár leír egy realista díszletet, ugye mindig a Víg-nek a díszletét. Én ezt nem akartam, ezt is a mához gondoltam közelíteni. Látszik, hogy itt nagyon sok éven keresztül mozgott ez a talaj, meg ez a tető, nagyon sok minden történt és szétrepedezett az egész világ. Mondják is a szereplők, hogy megpróbálják az életüket összeragasztani. Hát, ezt az állandó háromszög szituációt próbáltam a térbe rakni, és majd látja, a második részben mindig kiad valami tagolást, de mégis egyben tartja a helyszíneket.

Félve kérdezem: egészen valószerűtlen, hogy létezhetnek-e még Szabó Irmák? A rendező azonban emlékeztet a rajongás természetére. Darvas Lili zsonghatta így körül az öregedő zsenit. Jó kis darab és ugyan én tényleg hiszek a valóság és a fikció különállásában, a második részben látni véltem azt a szép embert a fehér hajával, ahogyan a monoklija mögül rám kacsint. Mit mondjak, tetszett. Puskapor bújt talán a szoknyám alá? Meglehet. Miféle mondatokkal csajozik be velem?