Bük

2016.02.07. 20:48

Gondok vannak a büki mentőállomás fűtésével

Bük - A vasi mentőállomások nagy többsége jó állapotú, hiszen viszonylag újak - ezek közé tartozik a büki épület is. Kiderült azonban, hogy mégis akad gond.

Simán Klára

- Vas megyében tíz mentőállomás van, ebből hat esetkocsis, vagyis magasabb szintű mentőegység is dolgozik az állomásokon. Az egyik ilyen a büki mentőállomás - tudtuk meg dr. Lórántfy Máriától, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének igazgatójától. A tetszetős épületben azonban a fűtési rendszer igencsak rossz állapotban van. Igaz, még működőképes.

Lezárult a múlt év végén egy viszonylag nagy, 11 és fél milliárd forintos uniós projekt, ebből az összegből azok a mentőállomások újulhattak meg, amelyek állami tulajdonban vannak - ezek között azonban nem szerepel a büki, amelyet az önkormányzat építtetett még 15 évvel ezelőtt, és tartós használati szerződéssel adta át a mentőszolgálatnak. A városban másfél évtizede indult a mentés, ebben komoly szerepe volt dr. Szalay Ferenc háziorvosnak, aki azóta egy tragikus közúti balesetben családtagjaival együtt elhunyt. Neki szívügye volt a mentőállomás létrehozása a turisták, nyaralók érdekében is. A büki állomás ellátási körzete nemcsak a város és a környező települések, hanem - a földrajzi közelség miatt - Győr-Moson-Sopron megye egy része is. Így az éves vonulásszámuk több mint ezer.

- A mentőszolgálat épületének kazánjával van a legtöbb probléma: a fűtési rendszert mielőbb korszerűsíteni kell, lehetőleg energiatakarékos, környezetbarát módszerre kell átállni - mondta el kérdésünkre Kenyeri Ferenc, a büki mentőállomás vezetője. Megtudtuk azt is: az épület külső szigetelése és az oromdeszka is felújításra szorul.

- A tárgyalás már elindult a szükséges felújításról a büki önkormányzat és a mentőszolgálat között - hangsúlyozta dr. Lórántfy Mária. Mindenekelőtt a fűtéssel kapcsolatos problémákat kell megoldani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!