Bulivan

2014.09.22. 20:10

Kalózok a színpadon - Együtt az Alestorm és a Brainstorm

Az európai heavy metal színtér két meghatározó együttese érkezik szeptember 27-én a magyar fővárosba.

Gyuricza Ferenc

A skót Alestorm és a német Brainstorm a Barba Negra Clubban lép fel.

Az említett két zenekar közül a négy nagylemezzel rendelkező Alestorm a fiatalabb, a népszerűségük miatt mégis ők a szeptember 12-én startolt Storming Across Europe nevű koncertsorozat fő attrakciója. A dalaiban a power-metal elemek mellé folk hatásokat felvonultató együttes sikereiben fontos szerepe volt imidzsüknek is, a tíz évvel ezelőtt még Battleheart néven indult, majd 2007-ben Alestorm-ra keresztel csapat kalóz legendákat, a tengeri rablók történeteit eleveníti meg albumain.

Jóval patinásabb múltra tekint vissza az európai power-metal egyik legjobbjának tartott Brainstorm, a német zenekar már 1989 óta jelen van a színtéren, s több lemezük is az adott év legkiemelkedőbb alkotásai közé tartozott a maga stílusában. A német kvintett ez év tavaszán ráadásul olyan kiadvánnyal rukkolt elő, aminek dalai a legsikeresebb korszakukat idézik, így várhatóan irántuk is komoly érdeklődés mutatkozik a turnén.

A Brainstorm zenéje jól ismert a magyar közönség előtt, a zenekar számos alkalommal járt hazánkban, léptek fel önálló koncerten, de fesztiválon is. Most egy 70 perces műsorral készülnek.

A stílusosan a Barba Negra Clubban megrendezendő koncertnek két további közreműködője lesz, elsőként egy fiatal ausztrál folk-metal csapat, a Troldhaugen játszik, majd a 2013-as Battle Metal nemzetközi rockzenei tehetségkutató győztese, a kanadai Crimson Shadows következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!