Bulvár

2016.10.17. 18:50

A Holdbeli csónakos-díj átadásának legszebb pillanatai

Elemében van a WSSz. A két évadnyitó premier (Kísértetek, Ahogy tetszik) magasra tették a mércét, és megalapozták a társulat jó hangulatát. Erre tett rá egy lapáttal a mindig a színház őszi születésnapja közelében esedékes díj-átadó. A Holdbeli csónakos-díjat a színházi szenátus (ilyen sincs máshol) alapította, a színészek döntenek róla minden évben.

Ölbei Lívia

 



DÍJÁTADÓ Jordán Tamás igazgató „vigasztalja” az újdonsült Holdbeli csónakos-díjast a nagyszínpadon. Sőt: hamarosan a zakóját is kölcsönadja Endrődy Krisztiánnak, csakis a rend kedvéért.

 


BORÍTÉK Fejes Péter, Jámbor Nándor, Hartai Petra és Jordán Tamás. Nyílik a boríték, vajon mit lát Petra? Jámbor Nándor még nem tudja, hogy a közönség neki szavazta meg az Opel-különdíjat.

 


SZÉP Na, az ilyen pillanatokért érdemes - élni, fotózni, színházba járni. Az átszellemült Alberti Zsófi a takarásból, az első Ahogy tetszik után. Az előadásban szeret, szeretik, férjhez megy, lóbőrbe bújik. Meghal. Föltámad. Ez az élet: feleségként, anyaként, színészként és színészkollégaként is.

 

KOCCINTÁS Czetter Ibolya tanárnő (Nyugat-magyarországi Egyetem) és Módos Tibor tanár úr, a Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója azt tartja, hogy Premier-bérletet váltani kötelező. Bár mindketten rendkívül elfoglaltak, a világért sem hagyták volna ki az évad első nagyszínpadi premierjét. Elégedetten konstatálják, hogy jól kezdődik a szezon: fönn a „kísértetjárás” Ibsennel és Zsótér Sándorral, lenn ez a varázslatos Shakespeare-tünemény Horgas Ádámmal. Erre koccintunk.

 

MEGLEPETÉS Jordán Tamás színházigazgatóként sem kedveli a protokollt: oldott, szeretetteljesen csillogó show-t csinált a díjátadóból is a WSSz-születésnapon. A gyönyörűséges hercegkisasszony-unokanővéreknek (Hartai Petra, Edvi Henrietta) pedig le sem kellett vetniük a jelmezt, át sem kellett öltözniük az Ahogy tetszik után, hogy teljes legyen az illúzió: itt éppen tűzpirosban Edvi Henrietta lesi ki a soron következő boríték titkát. Föntről Weöres Sándor is kedvtelve figyelgeti.

 


NÁNDI Ugye, hogy szeretni kell? Mert kedves, mert tehetséges, mert nagyon tud örülni. Jámbor Nándor (semmi „eh.”) a WSSz társulatából: Opel-különdíjas, a javából!

 


GRATULÁCIÓ Az Opel Szentgotthárd nevében Molnár Csilla adja át az Opel-különdíjat Móri Csaba rendező- és koreográfusasszisztensnek, a színészek szavazatai alapján. Az ajándék mellé két hét autózás is jár. Meg a szerelem, meg a jókedv. Ahogy tetszik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!