Bulvár

2016.06.22. 10:55

Berényi tábornyitó

Balatonberény - Negyven évvel ezelőtt nyílt meg Balatonberényben az úttörőtábor. Így emlékeztek meg a tíz éves fennállásról 1986-ban.

Kelemen Attila

A megyei tanács nem kis áldozattal hozta létre az intézményt, amely azóta a vasi gyerekek paradicsoma lett. Évente, mintegy két és fél ezer úttörő tölt el itt tíz-tíz napot. Fennállása óta több mint 24 ezren vehették igénybe a tábort, s a nemzetközi üdültetés keretében szovjet, bolgár, csehszlovák, NDK-beli pajtásokkal szövődhettek a barátságok. Az idén július 21. és augusztus 3-a között szervezik meg a nemzetközi tábort.

Kőszegi és Kőszeg környéki pajtások az alakulótéren (Fotó: VN-archív)

Az úttörőmozgalom negyvenedik évfordulójára felújították az épületet, egymillió forintos költséggel megszépültek a szobák, kibővült a berendezés, s jelentős társadalmi munka hozzáadásával is javult a fürdési lehetőség. A parton nagyobb lett a tér, eltűnt a bozót, a helyén földbe ültetett asztalok, padok, szalonnasütő helyek létesültek. A nyáron rendbe tették, felújították a 18 csónakot, s két szörföt is vásároltak. Felnőttek felügyelete mellett ezek mind a gyerekek rendelkezésére állnak.

Szombaton délután ünnepélyesen megnyílt a tábor. Kiss Pál üdülővezető megelégedéssel mutatta be birodalmát, amely most ismét kifogástalan pihenést nyújt a gyerekeknek. Turnusonként 20-20 pedagógus, s csaknem ugyanilyen létszámú személyzet gondoskodik ellátásukról, zavartalan pihenésükről és a szórakozásról.

Jelenleg 296 kőszegi és Kőszeg környéki pajtásé a tábor. Délután ötkor felsorakoztak az alakulótéren.

A rajvezetők egyenként jelentést tettek Paukovits Józsefné táborvezető helyettesnek, aki viszont Rába Istvánnak, a táborvezetőnek jelentette, hogy mindennel elkészültek.

A Himnusz hangjai mellett felvonták a zászlót, majd a táborvezető ismertette a tíz napra szóló programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!