Bulvár

2016.01.25. 19:45

Családi titkok is kiderültek: Kiss Marival és Hatos Gáborral piacoztunk

Szombathely - Profi piacozó Kiss Mari, a Weöres Sándor Színház színésznője: ő már vissza is érkezett egyik kedvenc helyéről, amikor kora reggel találkoztunk Hatos Gábor olimpiai bronzérmes birkózóval a csarnok előtt. Ezután együtt is körbejárták a csarnokot - mindkettejüket jó ismerősként köszöntötték az árusok. Családi titkokat is megtudtunk.

Simán Klára

- Jól ismerem ezt a hangulatot, a jellegzetes illatot, ami a lángos, a sült hús és a többi áru keveréke, ugyanis szüleimmel nagyon gyakran jártunk ide a piacra gyermekkoromban. Most már inkább alszom helyette, ha nincsen éppen edzőtábor - mondta Hatos Gábor olimpiai, vb- és háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, Eb-ezüstérmes, nyolcszoros magyar bajnok szabadfogású birkózó, a Haladás VSE versenyzője. Szerinte ennek tudható be, hogy ráköszönnek a kofák, eladók. Ezt azonnal igazolta is egy hangos „Jó reggelt, Gábor! Édesapád hogy van?” az egyik zöldséges-stand irányából. A birkózó mosolyogva mondta, hogy szülei ma is rendszeresen járnak a piacra, de szerinte más is az íze annak, amit innen hoznak, nem a nagyáruházakból. Igaz, ő inkább azokat preferálja, de a hangulat és az ízvilág akkor is más.

Kiss Mari Jászai-díjas színésznő közben gyakorlottan válogatott az almák között, majd elmondta, hogy két helyen lehet a piacon toronyi kenyeret kapni: egyiküktől most hozta el az utolsót.

- Nagyon szeretnék mindig mindenkitől vásárolni, nehogy megbántsak valakit, de ugye, azt nem lehet. A toronyi kenyeret azonban ki nem hagynám! Délután utazom vissza Budapestre, és viszem is magammal, a férjem ugyanis szintén nagyon kedveli!

Az áralku kérdéséről megoszlanak a nézetek: a színésznő elárulta, hogy annak idején, vidéki lányként megtapasztalta, hogy mennyi munka van egy-egy stand árukészlete mögött. Kiderült, hogy édesanyja is vitte be Miskolcra a cseresznyét és a meggyet - kellett a pénz a családnak, hiszen három gyermeket kellett felnevelnie. Emiatt nem használná ki sosem a kofák kedvességét, pedig jól ismerik már egymást szinte mindannyiukkal - mesélte Kiss Mari. Ellenben Hatos Gábor a nemzetközi tapasztalataira alapozva elmondta, hogy például az oroszoknál vagy Törökországban egyenesen kötelező alkudni: ott meg is sértődnek, ha elfogadja a vásárló az eredeti árat.

Ekkor próbára tettük jól ismert birkózónkat: az árak felől érdeklődtünk. A narancs és a burgonya kilós árát kiválóan belőtte, az almát viszont túlértékelte - pontosabban az áruházi bekerülési értéket határozta meg - egyébként azt helyesen. Kiss Mari javította: ennek feléért lehet a piacon szebbnél szebb, különböző fajtájú almát vásárolni.

A jellegzetes piaci szagról viszont megvan a véleménye a Haladás birkózójának: rossz élmény a kavargó illat-áradat kora reggel, éhgyomorra. Séta közben jelezte, hogy tíz percen belül azért megszokható. Közben a mézes előtt is megálltunk, Kiss Mari azt figyelte, mennyiféle mézből  lehet válogatni. Ehhez tette  hozzá Hatos Gábor, hogy  a  reggeli  kávéját, sőt a  teát is mézzel issza - ebből viszont legjobb a termelői.

- Jó reggelt, jó reggelt, művésznő! Hogy ízlett a múltkor..? - a savanyúságoknál állították meg Kiss Marit, aki ismét kért a savanyú káposztából, olyat vitt múltkor is. A művésznő közben megsúgta, hogy legutóbb még ajándékot is kapott, friss karfiolt. Nem lehetett visszautasítani ezt a kedvességet.

A tejeskannák kötötték le eközben birkózónk figyelmét: rég látott ilyet. Kiss Mariról ekkor ismét kiderült, hogy gyakorlott piacozó: elmesélte, hogy ezekből ásványvizes műanyag palackokba töltik a tejet, de amikor hazavisszük, kötelező felforralni a tehén- és a kecsketejet is, mert bár az állatorvosok ellenőrzik az őstermelők állatait, az agyhártya-gyulladást kiváltó baktériumot nem tudják kiszűrni. Ezt hőkezeléssel - az említett forralással - semlegesíthetjük.

Az őstermelői húsok közül pedig a jákit kedveli Kiss Mari, azonnal el is vitt bennünket ahhoz az eladóhoz, akinél csak heti két nap lehet vásárolni, mert olyankor van friss vágás. Nemcsak nyers sertéshúst, hanem hurkát, kolbászt is láttunk - utóbbiról kiderült, hogy a színésznőnek és családjának is egyik kedvence a jáki szárazkolbász, amit itt vásárol. Sajtot is hozott innen.

Kosár helyett azonban mindketten erős szatyrot javasoltak, ebben abszolút megegyezett a véleményük: Hatos  Gábor jól tudja, hogy a kötött forma  miatt összelapulhatnak benne az élelmiszerek, Kiss Mari pedig hozzátette, hogy a harisnyaszaggató kosár neki sem a kedvence, bár a fővárosi bevásárláskor azért a kocsiban  jó szolgálatot tesz. A színésznőnek egyébként ott is megvannak a jól megszokott - és bevált - őstermelői, akikhez hűséges. Hatos Gábor pedig a bevásárlás végén jelezte, hogy máskor egyébként ilyenkor szokott ébredezni. A piaci hangulat mellesleg őket is megérintette: a csarnokban vásárlás közben régi ismerősökként beszélgettek egymással, hobbiról és szabadidőről, családról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!