De hisz lehet talán még - a hold ma oly kerek!

Ennek a holdnak kínálkozik föl a kútnál az ifjú és szépséges József Thomas Mann regényében, ebben a holdban keresi a holdbeli csónakost Pávaszem királykisasszony Weöres Sándor mesejátékában, ezt a holdat kémleli (körülötte sziporkázó csillagok) Kosztolányi, amikor álmatlanságtól gyötörve az eget fürkészi. És ezt a holdat látja Radnóti az Erőltetett menetben (Bor, 1944. szeptember), amikor a vándorló fájdalom ellen az emlékeibe (most mondjuk azt, hogy a kultúrába?) kapaszkodik. Olyan egyszerű dolgok ezek: a régi hűs verandán a méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt. És amikor minden remény szertefoszlik, még akkor is kiszakad a kiáltás: „De hisz lehet talán még! A hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! S fölkelek!”

Fotó: Szendi Péter

A hold ma oly kerek, mondja Szendi Péter csodálatos, csöndes hétvégi felvétele, amely őrzi a pillanatnyi szusszanást egy fárasztó nap után, amikor persze még mindig nem lankad, csak más, titkos dimenziókat nyit meg a fotósfigyelem. A képkompozíció olyan szép, olyan pontos (fönn a hold, lenn a kisebb-nagyobb dobozokba zárt emberi szöszmötölés), hogy benne van az egész életünk; és még azon is túl valami – valami megnevezhetetlen. Talán vágyakozás a holdbeli csónakos után, talán a kapkodás a tűnő emlékekért, a szusszanás egy fárasztó nap után. Talán az, hogy lehet még: a hold ma oly kerek.