Bulvár

2017.08.03. 18:10

Ének és tánc a nicki búcsúban

NICK - Múlt héten vasárnap tartották a Szent Anna-búcsút. A nap szentmisével kezdődött, majd kulturális programok következtek.

Vas Népe

Szent Annának és Szent Joachimnak, az idősek patrónusának ünnepéhez kapcsolódóan a nicki búcsúi szentmisén megemlékeztek a település két legidősebb lakójáról, a 97 éves Kéri Jánosnéról és a 92 éves Gazdag Józsefről, akik ebben a hónapban ünnepelték születésnapjukat.

A délelőtti programok a misével kezdődtek Fotó: Nicki parókia

A szentmise után az egykori iskolaépületben nyílt kiállítás Iványiné Nagy Kinga művészien hajtogatott könyveiből. A délutáni program a Szent Anna-litániával kezdődött a templomban.

A délután a kulturális programok jegyében telt Fotó: Nicki parókia

A kulturális programokat a vámoscsaládi Hársfavirág kórus nyitotta meg, akik később egy kalapos táncot is előadtak. Németh Dóra 8. osztályos tanuló verset írt Szent Anna ünnepére, Keszey Antal és Horváth Csaba pedig búcsúi énekekből válogatott. A helyi Fergeteg táncegyüttes után bemutatkozott a sárvári Herpenyő népzenei együttes is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!