Így neveld a díjadat!

Az viszont magyar sajátosság, hogy augusztus huszadika amolyan díjátadós időszak, ám a díjak esetében is megfigyelhető az előbb említett probléma. Kossuth-díjról mindenki hallott, de Solt Ottília- vagy Fasching Antal-díjról már kevesebben tudnak. Nincs ez így jól. A díjakról tudni kell, hiszen ez az értelmük. Most azonban ahelyett, hogy végigszaladnék a kapható több száz díjon, elmondom, mi mindent lehet kezdeni egy díjjal, legyen az Kossuth- vagy egy Alpár Ignác-díj. A díjat lehet adományozni, lehet kapni, sőt ha olyan valaki adja, akit nem szívelünk, vissza is lehet utasítani. Sőt: egy díjat akár évek múlva is vissza lehet küldeni, ezzel is utalva meggyőződésünkre. Egyszóval a díj üzenet. Üzenet felénk, hogy vagy nagyon jók vagyunk, vagy nagyon jó haverok. Aki kapja, az tudni szokta, melyik kategóriába tartozik. A már említett díj elfogadásával, visszautasításával, visszaküldésével pedig mi magunk üzenhetünk a világnak, hogy nem akárkik vagyunk, hanem valakik, és ezt jó lesz megjegyezni. Egy díj nem mellesleg jól mutat a rezüménkben, a vitrinünkben, és a fotókon is jó kiegészítő. Azonban vigyázat: társaságban csak akkor hangzik jól az említése, ha nem a magunkéról beszélünk. Ha más hozza szóba a díjunkat, finoman jelezzük, nem olyan nagy dolog, és hozzá tehetjük azt is, hogy más biztosan jobban megérdemelte volna. Ha így teszünk, valószínűleg nem hibázunk nagyot, főként, ha valóban így van. Egy díj mindig jólesik.  A jó érzés feltétele azonban, hogy mi kapjuk,  ha más kapja, akkor  sokszor rossz érzéseket   kelt. A díjak csak akkor érnek valamit, ha van, aki megkapja, az a díj viszont, amit mindenki megkaphat, mit sem ér.