Kenyér lelke, falu kovásza- a kenyérsütés titka Viszákról

Hogy kerültünk a 240 lelkes vasi faluba? Mondhatnánk, hogy véletlenül, de tudjuk jól, véletlenek nincsenek. Bizonyára oka van annak is, hogy amikor azon tűnődtünk, hol süssük meg az ünnepi szám címlapjára szánt kenyeret, eszembe jutott egy hat évvel ezelőtti nyári nap. A viszáki ház udvarán gyülekeztünk, a pajtában kiállítás nyílt, valaki muzsikált, Csuja Imre az Üvegtigris-rajongók által rendezett alkalmi tárlaton Köves koporsójának fedele előtt pózolt, a kertben, a diófa alatt pedig két asszony tüsténkedett. Aszalt szilvás kalácsot és őrségi perecet sütöttek az akkoriban épített kemencében. Most is itt van az ízük a számban..

Éva néni kiismerte a kemencét, ő felel a tűzért is Fotók: Szendi Péter

.Hát így kerültünk ismét Viszákra, a Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, Szarvas József portájára. Most már tudom: nem is találhattunk volna jobb helyszínt a kenyérsütéshez. Mert ezen a portán megvan minden, amitől valóban ünnep ez az ünnep. Ott van a pajta sarkában álló zongorában, a vázákban mosolygó őszirózsákban, a falakat díszítő, első látásra ismerősnek tűnő festmények közvetlenségében, a fa alól felszedegetett körték és szilvák zamatában. Ahogy István országot, államot épített, úgy kovácsolt közösséget ebből az apró faluból a messziről idevetődött művész. És ahogy a kenyér lelke a kovász, úgy tartja egyben ő is a falut és azt az örökséget, amely a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház révén mára végérvényesen egybeforrt Viszák nevével.

És akkor most, hogy a fent említett két asszony, Pungor Gézáné Éva néni és Mihály Miklósné Bözsi néni hat kiló búzalisztből, kovászból, sóból és vízből meggyúrták a kenyértésztát, Éva néni pedig addig dagasztotta, amíg el nem kezdett csöpögni a padlás (gyöngyözött a homloka), a tésztával együtt pihenhetünk egy kicsit, és a harmadik segítő, Szocsics Lászlóné Zsuzsi néni érkezése után meghallgathatjuk a Szarvas-porta kemencéjének történetét. Egyik nyáron Kovács László kalocsai fazekasmesternek kiállítása volt a pajtában, Szarvas József rá egy  évre ismét  meghívta, ám a mester, mivel nem tudott egy új kiállításhoz elegendő anyaggal előrukkolni, felajánlotta, hogy helyette épít egy kemencét.

Kíváncsiság. A héja ropogós, vajon a bélzete milyen lesz?

A házigazda ma is jól emlékszik arra, hogy a három házzal feljebb lakó Éva néni, látva a nagy jövést-menést és fúrást-faragást, kíváncsian ágaskodott a kertben: vajon mi készülhet odaát? Aztán amikor megtudta, hogy kemence, csak annyit kérdezett a művész úrtól: hát az meg minek? Hiszen a falu házaiból addigra már eltűntek a kemencék: befalazták őket vagy egy hímzett falvédőt tettek az ajtajaik elé. Persze  azóta Éva néni nélkül aligha van sütés a Szarvas-portán: az évek alatt kiismerte a kemencét, begyújtja, pemetel (a vízbe mártott, kukoricalevelekből kötött alkalmatossággal kisöpri), beleszórja a lisztet, hogy lássa, füstöl-e, és ha már nem, beveti a kenyereket.

Pungor Gézáné, Éva néni kiveszi a kenyeret a kemencéből, mögötte Mihály Miklósné Bözsi néni, a háttérben Szocsics Lászlóné Zsuzsi néni. Velük sütöttük az ünnepi kenyeret a viszáki Szarvas-portán

Amíg megsülnek, sok mindenre jut idő. Az asszonyok a régi kenyérsütésekről mesélnek. A nagymamákról, akik hajnali háromkor, négykor felkeltek, hogy nyolc órakor a tejeskávé mellé oda tudják tenni a frissen sült kenyeret. A házigazda is beszáll a múltidézésbe, ő gyerekként már a tanyától több kilométerre lévő boltig ment a friss kenyérért, ami még meleg volt, és aminek az egyik csücske majdnem mindig elfogyott hazáig... Volt, hogy a többi gyerekkel a fa tetején vacsoráztak: a karéj kenyér mellé onnan ették a gyümölcsöt. És igen, voltak napok, amikor a már száradásnak indult kenyeret vízzel meglocsolták, megszórták cukorral, úgy ették.Már majdnem megéhezünk, amikor nyikordul a kemence ajtaja, Éva néni kiszedi a kenyeret, Zsuzsi néni vizes ruhával babusgatja, letakarja, hadd pihenjen még egy utolsót. Közben az asztalra nagy becsben tartott, régi szőttes kerül, egyik sarkában Éva néni édesanyjának hímzett monogramja piroslik: bizonyára Zsoldos Irén néni is mosolyog odafentről, látva, hogy van még, aki továbbélteti a kovászt.