Bulvár

2016.08.24. 19:15

Ki fog pukkadni a Pokémon-lufi

Szombathely - A világ egyre gyorsabban változik, ezért végtelen ostobaság volna azt gondolni, hogy a Pokémon-őrület örökké fog tartani. De vajon mi lesz helyette? Ezen már most érdemes elgondolkodni.

Budai Dávid

Azt talán ki lehet jelenteni, hogy a világot a belső égésű motor pöccintette be, addig mondhatni csak botorkáltunk. A technikai vívmányok, mint az elektromos áram, a telefon, az internet és a többi még rendben van. Aztán 12 évvel ezelőtt megjelent a Facebook, és ugyan ki jósolta volna meg, hogy egy végtelenül egyszerű ismerőskereső kifordítja a sarkából a világot. Pedig ez történt. Most pedig ott tartunk, hogy rajzfilmfigurákra vadászunk mobiltelefonokkal. A kérdés azonban az, hogy meddig tarthat mindez, merthogy egyszer véget ér, az egészen biztos. A Facebookkal kapcsolatban már öt évvel ezelőtt is megkongatták a vészharangot, mondván: jó-jó sokan látogatják még mindig, de már csak megszokásból. Persze egy vállalkozásnak ennél nem is kell nagyon több, hiszen a megszokás a rendszeresség édestestvére, emez pedig a biztonságé.

Hanem ez még hagyján. A Facebook köpönyegéből azóta játékok és alkalmazások ezrei bújtak ki. Pár évvel ezelőtt még mindenki virtuális paradicsomot termesztett, bevallom, én is. A farmos játék kiagyalója már 2007-ben felismerte, hogy a jövő játék-platformja a Facebook lesz. Aztán fogta magát és összelopkodott játékokkal és nyomulással mindenhová beférkőzött. Pár év alatt a cég milliárdos vállalattá nőtte ki magát a közösségi oldalon futó játékaival. Négy éve aztán bedőltek a vállalat részvényei. Most a Pokémon Go nyomul, amely olyan népszerű lett, hogy az USA-ban egy hét alatt minden idők legnépszerűbb okostelefon-játéka lett, és szinte hihetetlen, de az alig több, mint egy hónappal ezelőtt megjelent játék napi 10 millió dollárt hoz a konyhára. A Nintendo részvényei olyan szárnyalásba kezdtek, amilyet még nem látott a világ, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a napi 10 millióból ők bizony vajmi keveset láttak. A Pokémon-gerjesztett tőzsdelufi tehát nagyon rövid idő alatt kipukkant, ám a bugyuta figurák rendületlenül ott várják a vadászokat minden sarkon.

Hogy mi a titok? Rejtély. Mindenesetre nagyon sok fajta Pokémon van, hét híján ötszáz féle zsebszörnyecske létezik, és mivel rajzfigurákról van szó, számuk tetszés szerint bővíthető. Jól látszik tehát, a lehetőségek tárháza végtelen. A világ azonban gyorsan változik. Már most érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen felesleges, időrabló ötlettel lehetne rávenni az embereket, hogy a pénzüket értelmetlenségbe öljék, természetesen a mi értelmetlenségünkbe. Igaz, valószínűleg éppen ugyanennyi energiába telne valami olyat csinálni, aminek van is értelme. Persze vannak ilyen alkalmazások. Segítenek eljutni A-ból B-be, segítenek leszokni a cigiről, segítik megtalálni azt, amit keresünk.

A tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal szívesebben költ a világ olyan dolgokra, amelyeknek látszólag semmi értelmük nincs, viszont az igaz, hogy ezt csak rövid ideig hajlandóak megtenni. Ne feledjük, a boldog kilencvenes években a Tamagocsi-őrület is csak pár évig tartott. A különbség csak az, hogy akkor nemcsak az ötletet és a prog-ramot kellett legyártani, de egy szerkentyűt is kellett hozzá készíteni. Ma már ez sem kell. A Facebook farvizén úszva minden terjeszthető, telefonokra alkalmazva minden eladható. Amikor tehát - meglátásom szerint hamarosan - kipukkad a Pokémon-lufi, elő kell állni valamivel, ami kitölti az űrt. Ha jót akarunk magunknak, mi leszünk az űrtöltők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!