Bulvár

2016.10.20. 18:45

Körömpörkölt: Ellenőrizze! Ön robot?

Egy 71 éves kínai férfi a minap elvett egy 114 éves kínai nőt, és mindenki azon van fönnakadva, hogy 43 év köztük a korkülönbség. Számít ez?

Budai Dávid

Nyilván, ha a fiú 14 éves lenne, a nő pedig 57, akkor én is felkapnám a fejem a hírre, de itt inkább az az érdekes, hogy valaki 114 évesen nemhogy él, de még házasodik is. Különben is, nem olyan könnyű leakasztani egy 114 évesnek egy korban stimmelő férfit. Viszonyítás kérdése minden.

Például hír az, hogy Kínában megszűnik 400 ezer munkahely? Nem az, hiszen a szám még a lakosság 0,03 százalékát sem éri el. 400 ezer ember Kínában egy kisváros lakossága, semmi több. És ha azt mondom, Magyarországon minden tizedik munkahelynek annyi? Én persze ilyet nem mondok, de tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Járműipar 2016 elnevezésű konferencián az MTI beszámolója szerint éppen ezt mondta. Az ok a gonosz digitalizáció, ami ha elterjed, akkor 400 ezer embernek nem lesz munkája. Jönnek a robotok? Minden bizonnyal igen. Sőt szerintem már itt is vannak. Köztünk élnek, de rejtőzködnek. Élő szövet a fémvázon, hogy egy klasszikust idézzek. Fel lehet azonban ismerni a digitális világ hírnökeit, igaz nem könnyen. A kiborgoknak nincs humoruk, fontoskodnak, túlértékelik saját jelentőségüket, és mind-emellett jellemző rájuk a haragtartás és az irigység. Szeretik a krumplipürét és a 12 százalékos almalevet, ballonkabátban járnak és cukor nélkül isszák a kávét. Ha ismer olyan „embert”, akire a fenti leírás egy az egyben illik, akkor az valószínűleg robot. Ha magára ismer, akkor ön a robot. Ezt elsőre nehéz feldolgozni, de inkább ne idegeskedjen, mert zárlatos lesz az áramköre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!