Rendnek lenni kell

Sajnos éppen ezért keserű szívvel élem mindennapjaimat, mivel egyszerűen képtelen vagyok a rend megtartására. Pontosabban, eddig képtelen voltam. A minap azonban elhatároztam, hogy rendnek márpedig lenni kell, ezért megüzentem a hadat. Szárnysegédem Mici, a macska volt, aki rendszerető állat lévén, teljes mellszélességgel mellém állt. És ez volt a baj, mivel így későn vette észre, hogy a szekrényből rám omló meghatározhatatlan funkciót betöltő valamik az ő fejét is célba vették. Ellentétben azonban velem - aki csak álltam ott megilletődve, és tűrtem, hogy ellepjen a kacathalom - Mici nagyot ugrott. Egyenesen neki a porcelán Búsuló juhásznak. A Búsuló juhász aztán megmakacsolta magát, és 73 év komor hallgatás és mozdulatlanság után a mélybe vetette magát. Jómagam, egy tripla leszúrt rittbergerrel indultam a juhászmentésre. Attól tartottam ugyanis, hogy a herendi porcelán és a carrarai márvány találkozása nem lesz egy győzelmi menet. Nem is lett. A gondokat tetézte, hogy mivel a kacathalomból a mentőgyakorlatot nem tudtam pontosan végrehajtani, ezért egyensúlyomból kibillenve nekitántorodtam a plazmának. Szemem sarkából még láttam, ahogyan Mici kidülledt szemekkel, vadul nyalogatja a bundáját. Azóta a szobát lezártam, oda nincs bejárása senkinek. Addig is, míg újra erőt gyűjtök a rendrakáshoz, a szoba kulcsát Mici nyakába aggattam, viselje tovább ő a terhet.