Bulvár

2016.09.26. 13:13

Szívfotózás a szíverősítők után a sitkei kápolnánál - együtt kerekeznek a sárváriak

Egyfajta flashbmobot tartottak a minap a sitkei kápolnánál, ahol a sárvári kerékpárosok rendeztek szívfotózást. Na nem kell attól tartani, hogy komolyabb orvosi beavatkozásra volt szükség, csupán figyelemfelhívó megmozduláson vettek részt a sárvári kerékpárosok.

Turbók Attila

Wawrzsák Zsolt egyesületi elnöktől megtudtuk, a szív világnapja alkalmából túráztak a sitkei kápolnához.

- A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint az összes más betegség, baleset és más halálokok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal, így a rendszeres kerékpározással is – mondta az egyesület elnöke.

fotó: Turbók Attila

Ahogy a kerekezők elnökétől megtudtuk, túráikon a test szükségletei mellett a lelket is edzik, így minden kirándulásukba beiktatnak egy ismerkedő programot is. Sitkén megtekintették a Kálvária Kápolnát, ahol, közös „szívfotózás”-on vettek részt, majd beszélgetést tartottak a szív és érrendszeri betegségek megelőzéséről „szíverősítők” mellett.

A Sárvári Kerékpár Egylet története 1899-re nyúlik vissza, amikor az első kerekezők megalakították civil szervezetüket. - 2015 elején ismételten megfogalmazódott bennünk az elhatározás, hogy Sárvár kerékpárosait szervezzük egy nagy civil egyesüléssé azzal a céllal, hogy a közös kerékpáros túrákat megszervezzük és színvonalasan lebonyolítsuk, a kerékpáros turizmushoz kapcsolódó kulturális, vallási, történelmi és természetvédelmi értékeket széles körben terjesszük, a kerékpározást népszerűsítsük, oktassunk a helyes kerékpározási technikára, a közlekedési- és biztonsági szabályok megismerésére, valamint erősítsük a kerékpáros érdekvédelmet – mondta a szervezet céljairól Wawrzsák Zsolt. Hozzátette, az eltelt hónapok bebizonyították, hogy az együtt kerékpározásra nagyobb az igény, mint kezdetben azt hitték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!