Vakvagány - Boldog szeretetnapot!

Tisztán emlékszem arra a kórházi hajnalra, amikor vágyakozva gondoltam arra, hogy de jó lenne 2016 májusában boldogan, örömmel a szívünkben, család, s barátok ölelésében megünnepelni a nőt, aki a példaképem, a barátnőm és az Édesanyám, egy személyben. Álom volt csupán, egy vágy, amely a ködös jövő horizontján lebegett kiolthatatlan csillag képében. S az évek teltek

Januárban aztán elkezdtük a szervezést. Angyalaim jóvoltából eljutottam az egyik neves szombathelyi étterembe, ahol szívvel, s lélekkel fogadják az embert, ahol az ételek „hét nyelven beszélnek”, s ahol a kiszolgálás nem csak testet, hanem lelket üdítő. Fél évvel a nagy esemény előtt megindult a készülődés. Mindent elterveztünk, a segítőim időt, energiát nem kímélve támogattak, s szépen a vendégek listája is kikristályosodott. Még soha nem volt Anyunak semmilyen bulija, így mindannyian azt szerettük volna, hogyha olyan élményt tudunk szerezni az ünnepeltnek, amelyet soha, soha nem felejt el.

Van úgy, hogy amit elképzelünk, kigondolunk, végül köszönőviszonyban sem lesz a valósággal. Előfordul, hogy a legvadabb álmainkat, a legrejtettebb vágyainkat is négyzetre emeli a jelen. Most is ez történt.

A mai, rohanó világban két dologból van nagyon kevés a tarsolyunkban: idő és energia. Márpedig egy barátságban e kettő nélkül a kapcsolat rugói idővel kitágulnak, s végül nem mozdulnak. A meglepetés azonban talán épp azért lett életre szóló durranás, mert akik jelen voltak, akik támogattak, segítettek, nem sajnálták sem a ráfordított időt, sem a feláldozott energiát. A szeretet nyelve pedig ismerősökké tette azokat, akik még soha nem találkoztak.

Anno azonban, a sötét hajnalon alig hittem, hogy eljön ez a nap, s hogy én is itt lehetek. Csak egy szikrányi fény volt az éjszaka komor égboltján A célokra szükség van, még akkor is, ha a jövő beláthatatlan. Hinni, bízni kell a legreménytelenebb dolgokban is, s várni a csodát, amely már tudom: megérkezik.