Bulvár

2016.07.23. 09:07

Vizes pólózott a kalapos – mutatjuk a Gyógy-Bor Napozókat!

Bük – Máskor könnyebben találtunk parkolóhelyet a rendezvény közelében: pénteken este rengeteg autós érkezett Bükfürdőre.

Simán Klára

A rutinosabbak gyalog és kerékpárral jöttek, hogy ne kelljen visszafogniuk magukat: aki kedveli a különleges – és persze alkoholos – nedűket, megtalálta azt, amelynek nem tudott ellenállni. Kézműves sörök, gyümölcsösek és „magosak" (pl. búzasör) is voltak köztük. Borból pedig olyan választékot láttunk, hogy teljesen elképedtünk: a gasztro-színpadon bemutatott száraz, fehér somlói bor olyan volt, mint a víz, annyira tiszta, áttetsző volt. Ugyanitt kóstolta meg egyébként Mátyás Fekete Serege a helyben készült vacsorát!

 

A színpadok között megtaláltuk a fesztiváligazgatót, Tóth Tamást is – a Művelődési- és Sportközpont, Könyvtár igazgatóját meg is kértük, hogy sétáljon át a hőségben kellemes párakapu alatt. (Követték is a példáját.) A gyerekeket kézműves játszóház, népi fajátékok, arcfestés, ugrálóvár, Toma és csapata – történeti játszóház, a Szamóca Színház Csipi-csupi bábszínháza, zenés mesejáték élőjátékkal és bábokkal, és a Langaléta Garabonciások várták. A felnőttek választhattak a színpadok között: a Bük színpadon előbb a Mystery Gang, majd a Mokka Tribute csinált hangulatot, a Bor színpadon lekaptuk a Soulwave-et, utánuk jött a Deák Bill Blues Band. A Fürdő Étterem Jazz-Blues Udvarán sem csalódtunk: a Mandala előtt Török Ádám és a Mini becsalt több tucatnyi embert az asztalok és fák közé, ők ott is ragadtak...

A közönség soraiban pedig olyan ruhákat és tekinteteket láttunk, hogy biztosak voltunk benne: itt hatalmas buli lesz! Így is történt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!