Zátonyra futott a rettegés? - Minden A cápával kezdődött

Most, hogy mozikban A zátony című ijesztgetős cápás film, elérkezettnek láttuk az időt, hogy sorra vegyünk minden filmet a témában, kezdve Spielberg klasszikusától egyik kedvencünkig, a Sharknado-ig. A sort azonban azzal a Zátonnyal kezdjük, amely hat évvel ezelőtt került a mozik vásznaira, és aminek története a valóságon alapul. Képzeljük el azt a szituációt, hogy vitorlásunk a tenger közepén felborul, felmentőcsapat nem várható, viszont pechünkre nem a Balatonban pislogunk egymásra tanácstalanul, hanem Ausztrália közelében, ahol a víz hemzseg a cápáktól. Nehéz ügy. Menni vagy maradni? Az egyik a biztos, a másik a nagyon valószínű halálhoz vezet. Jó film. Egyszer nézős, de jó.

Van aztán a másik zátonyos film, a mostani. Itt a sztori egyszerűbb valamelyest. Szép lány a zátonyon, szép part a távolban, közöttük meg a cápa. Nem kell agysebésznek lenni, hogy a történet fonalát felkapjuk, de a feszültséget ügyesen adagolják, az kétségtelen.

Ám közel sem olyan ügyesen, mint A cápában. Spielberg klasszikussá vált filmjében úgy adagolják a feszültséget, mint Agatha Christie a Tíz kicsi négerben. De tényleg. Hogy mennyire jól, azt egy valamire való filmes iskolában oktatják is. Tűpontosan ki van számolva, hogy milyen adagokban keltik a feszültséget a filmben, ráadásul úgy, hogy magát a cápát nagyon sokáig nem is látjuk. Köztünk legyen szólva, addig jó mindenkinek. Mert 1975-ben annyira nem sikerülhetett az a gumicápa, főleg most, több mint negyven év távlatából gondoljuk így. Akárhogyan is, A cápa sok tekintetben mérföldkő volt a filmes történelemben, zenéjére pedig a mai napig megborzongunk.

És ennek a történelemnek a része a már említett kedvenc: a Sharknado, vagy magyarosan Cápavihar. A napfényes Los Angeles felé soha nem látott tornádók közelednek. A Csendes-óceán vízét felkavaró széltölcsérek cápák ezreit repítik magukkal. A szélsőséges időjárás özönvizet zúdít a városra, és a tenger csúcsragadozói ellepik az utcákat. Egy csapat szörfös vezetésével sikeresen menekül a várost  ellepő cápák elől a biztonságot nyújtó Beverly Hills dombjai közé, azonban az újra és újra kialakuló tornádók elől sem a földön, sem a levegőben nincsenek biztonságban. A siker garantált volt, nem véletlen, hogy három folytatás is készült. Nem is tudom, hogy az ilyen típusú filmek kategorizálhatóak-e egyáltalán. Talán a Zs kategória lenne megfelelő.

Valószínűleg ugyanide tartozik a talán még a Cápavihart is überelő, vagyis a lehetetlent megkísérlő Gyilkos cápa vs. óriáspolip, és a Megacápa vs. óriáskrokodil. Ezeknél a filmeknél elég, ha a címeket ismerjük, a többit már a képzeletünk elvégi.

Az 1999-es háborgó mélység pedig azért zseniális, mert annak ellenére, hogy kicsit gagyi, vannak értékei, leginkább az, hogy nem veszi magát komolyan. Itt az alaptörténet az, hogy egy tengeri kutatóbázison a tudósok veszélyes kísérleteket folytatnak. Igyekeznek intelligencianövelő génmanipulációkat végrehajtani, hogy meggyógyíthassák az Alzheimer-kórt. Eredményeiket különböző tengeri élőlényeken, például egy nagy fehér cápán próbálják ki. A kísérlet azonban nem várt fordulatot vesz, amikor a szuperintelligens cápa ellenük fordul, és a bázison elszabadul a pokol, valamint a geghullám.

Ide kívánkozik az öt évvel ezelőtt elkészült Életem a szörf is, amely szintén igaz történeten alapul, és egy  lányról szól, akinek a bal karjával tovaúszik egy cápa, ám ő   nem   adja   fel. Nem életünk legjobb filmje, de hát melyik cápás film az?

Természetesen a végére hagytuk a legínyencebb falatot. Egy filmet, amely annyira rossz, hogy már jó. A gyilkolásra teremtett félig cápa-félig polip megszökik a tudósok felügyelete alól, és pillanatok alatt őrült   vérengzésbe    kezd a környék tengerpartjain. Ez a   2010-es   Sharktopus. Tudatmódosító nélkül nem javasoljuk a megtekintését.