Celldömölk

2015.08.25. 18:05

Milliárd az egészségügyre - Átadták az újonnan épített celldömölki rendelőintézetet

Celldömölk - Októberben a betegek előtt is megnyitja kapuit az új celldömölki szakrendelő, amely 960 millió forintból valósult meg.

Cseszkó Tamás

– A falak állnak, a műszereket már felszerelték, most az a feladatunk, hogy átköltöztessük az orvosainkat a régi épületből – mondta el dr. Farkas Péter. a Kemenesaljai Egyesített Kórház igazgatója az új épület bejárata előtt. Júniusban még csupasz téglafalak jelölték a majdan felépülő rendelőintézet helyét, kedden azonban már a kulcsrakész épületet csodálhatták meg az érdeklődők.

– A földből nőtte ki magát az épület néhány hónap alatt -– mutatott körbe a kórházigazgató. Fehér László, Celldömölk város polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, a kórház 28 település mintegy 30 ezer lakosát látja el. Szavai szerint a mostani beruházás fontos állomása az egészségügyi szolgáltatások fejlődésének. Fehér László arról is beszélt, hogy a kórház idén ünnepli 118. születésnapját.

Ágh Péter, Celldömölk országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség Vas megyei fejlesztésekért felelős biztosa úgy fogalmazott, a mostani beruházás is bizonyítéka annak a közös városépítő munkának, melynek célja, hogy tovább fejlődjön Celldömölk.

– A rendelőintézet építését naponta szemlélhettem, hiszen kisfiam ebben a kórházban született, feleségem a szülés előtt nyolc hetet töltött a Kemenesaljai Egyesített Kórház szülészetén. Jó volt látni, ahogy a semmiből felépül az új létesítmény – fogalmazott a képviselő.

Ágh Péter köszönetet mondott azoknak az orvosoknak, ápolóknak, nővéreknek, akik nap mint nap áldozatos munkával tesznek a kemenesaljai betegekért. A képviselő kitért arra is, hogy az új rendelőintézet összesen 960 millió forint központi forrásnak köszönhetően épülhetett meg.

– Jelenleg Celldömölkön zajlik Vas megye egyik legnagyobb volumenű egészségügyi fejlesztése – hangzott el. A beszédeket követően a szakemberek bemutatták az új, gépesített rendelőt, ahol októbertől a legkorszerűbb technikai eszközök segítségével folyhat majd a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!