Menekülttábor épülhet Szombathelytől 30 kilométerre (Frissítve: népszavazás dönt?)

Háromszáz fős menekülttábort építene az osztrák kormány a Szentpéterfa szomszédságában fekvő Monyorókerékben (Eberau). Az előkészítés titokban zajlott, a lakosság már csak a kész tényekkel szembesült.

zaol.hu

Ausztria harmadik (a híres traiskirchenihez hasonló) befogadó-menekültállomása épülhet Monyorókeréken (Eberau), derült ki a hétvégén, amikor a helyi önkormányzat bemutatta a terveket a az ezerfős település a környékbeli falvak lakóinak.

(A település magániskolájába magyar diákokat is vártak - erről februárban számoltunk be.)

A Kurier internetes verziójának beszámolója alapján alaposan meghökkentek a burgenlandi polgárok, mivel a 300 fős tábort túl nagynak ítélték és nem igazán örültek annak, hogy különböző nemzetek polgárai kerülnek az állomásra addig, amíg a hatóságok döntenek további sorsukról.

Bár a helybeliek mit sem sejtettek az egészből, az előkészületek már hónapok óta zajlottak. A kormány döntése alapján júniusban hirdették meg a burgenlandi, stájer és karintiai települések számára a lehetőséget - végül 10 jelentkező közül választotta ki a minisztérium Eberaut.

Walter Strobl polgármester szerint az elvándorlástól sújtott térségnek nagy szüksége van arra, hogy helyben is tudjanak munkalehetőségét kínálni. A tábor ugyanis 130 embernek adhat munkát, továbbá 30 új rendőr is munkába állhat. Tovább javíthatja az életkörülményeket, hogy a menekültállomás orvosi központja "a civilek" számára is nyitott lesz.

A beszámolóból kiderül, hogy a minisztériumnak jó oka volt a titkolózásra, Bécsben attól tartottak ugyanis, hogy idő előtt politikai kérdés lesz az ügyből, továbbá a helyiek ellenállása miatt meghiúsul az egész - ahogy erre máshol már volt példa Ausztriában. A zöldek kivételével valamennyi párt ellenzi az építkezést - olyannyira, hogy a tartományi kormány új rendezési tervet fogadott el, amelynek segítségével megvétózhatja a hasonló beruházásokat.

Mivel a rendelet még nem emelkedett jogerőre, a minisztérium és az önkormányzat a régi, érvényben lévő előírások alapján járt el, amikor kiadta az engedélyeket az építkezésre. Két és fél hektáros hektáros területet vásároltak, így a szükséges eljárások után 2010 őszén meg is kezdődhet a munka az állami ingatlantársaság irányítása alatt. A költségeket egyelőre nem nevezték meg, a tervek szerint a tábor 2012-ben nyitja meg a kapuit.

Hétfőn aztán kitört a politikai vihar, Hans Niessl (SPÖ) tartományi főnök a Dél-Burgenland ellen elkövetett legnagyobb merényletnek nevezte a projektet. Maria Fekter (ÖVP) belügyminiszter (a tárcához tartozik a beruházás) hétfőn Eberau-ba látogatott, ahol a polgármester, Walter Strobl (ÖVP) arról tájékoztatta, hogy a település önkormányzata támogatja a menekülttábor építését, azonban a végső szót a helybeliek mondhatják ki népszavazáson.

A tartományi kormány a kiadott építési engedélyeket is támadja, minden valószínűség szerint a legfelsőbb bíróság vizsgálja majd, hogy minden rendben történt-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!