Bánó Istvánról nevezhetik el az új kámoni látogatóközpontot

Legyen a Kámoni Arborétum területén épített Ökoturisztikai Látogató- és Oktató Központ Bánó Istvánról elnevezve. Ezt javasolja dr. Tóth József nyugalmazott kertészmérnök, a Kámoni Arborétumért Egyesület egyik alapítója.
 
Bánó István a génjeiben hordozta a fa tiszteletét, szeretetét, ezt örökölte édesapjától, a falusi tanítótól, a gondoskodást pedig édesanyjától. Az élő környezetre, növény- és állatszeretetre figyelve alakította gondolkodását. Kevés az olyan ember, aki elmondhatja: azt csinálhatta egész életében, amire született.  Ő ilyen volt. Éppen ezért azon kevesek  egyike volt, aki boldog, megelégedett emberként élt,  fogalmazta meg Bánó István temetésekor nekrológjában dr. Sipos Endre - összegzi elöljáróban dr. Tóth József nyugalmazott kertészmérnök, aki a Kámoni Arborétumért Egyesület egyik alapítójaként azt javasolja: az októberben felavatott ökoturisztikai központot nevezzék el Bánó Istvánról.
 
Ki volt Bánó István?
 
1945-ig a Szombathelyi Erdőfelügyelőség alkalmazottja, aki később megszervezte a Szombathely-Kámoni Erdőgondnokságot. 1950-től a Vas Megyei Erdőgazdasági Egyesülés fahasználati és erdőművelési előadója, majd három év múlva a Kámoni Arborétumban működő Erdészeti Tudományos Intézethez került.
 
A Saághy kastélykertben először a gyűjtemény növénykataszterét készítette el, majd a felmérések alapján (károk, erdősültség) munkatársaival együtt felújította a ma öregparknak nevezett, még Saághy István által telepített részt. Később a gyűjtemény területét nemcsak megháromszorozta és ezzel létrehozta a mai arborétumot, hanem a kertet kutatóbázissá  fejlesztette, ahol komoly kutatások folytak a nyárfa-, de elsősorban a fenyőnemesítésben. Ennek emlékét őrzi ma is a fenyőmag termő ültetvény az arborétum területén.
 
Dr. Tóth József tovább sorolja: honosítási munkák is folytak ott, magcsere révén fenyőfélék érkeztek a világ minden tájáról, például Ukrajnából, Észak-Amerikából.
 
Az Országos Természetvédelmi Tanács 1950-ben védetté nyilvánította a gyűjtemény régi és újabb részeit egyaránt  folytatja a nyugalmazott kertészmérnök. A Bánó István által épített sziklakertnek csodálói voltunk, de sajnos ma már nem látható igazi pompájában. 1957-ben ő volt alapítója a dendrológiai múzeumnak. Később létesült a fenyő fajtafenntartó terület, mely a hazánkba akkoriban behozott fenyőfélékből őrzött három-három példányt. Ekkortájt az arborétum közel 3000 fás növényfajt tartalmazott.
 
A hatgyermekes erdőmérnök nemcsak kiváló szakember, igazi hazafi is volt.
  
- Ő volt az, aki 1957-ben megalkotta országunkban az első 1956-os emlékművet. Fákból, ott az arborétumban  - említi dr. Tóth József.
 
Elmondja, hogy Bánó István az 1956-os események emlékére malonyai tujákból (nemesítője Ambrózy-Migazzy István) csemetéket ültettetett ki úgy, hogy azok az 1956. 10. 23-ai dátumot adják ki: 1, 9 , 5, majd 6 tuja csoportban, és így tovább.

- Bánó István közvetlen munkatársai közül Retkes Józseftől hallottam: az 1960-as évek elején, október 23-a körül Bánó Istvánnal végigsétáltak a beültetett területen,  ekkor mondta el neki, miként is emlékezett meg ő 1956-ról.
 
Leánya, Bánó Erzsébet  tanúként írta le édesapjáról: 1956-ban, amikor a Soproni Erdőmérnöki Főiskoláról az 1956-os forradalom bukása után az egyetemi oktatók és hallgatók nagy része emigrált, aput is hívták, sőt, Oslóban katedrát ígértek neki, de ő maradt annak ellenére, hogy nem megbízható személynek titulálták.
 
Bánó István igazi megszállott erdész, kutató és magyar volt. Bánó Erzsébet leírta tudományos tevékenységét, mellőzöttségét is a szocializmus idején. Akkoriban nemzetközi projekt volt a fenyőmag termesztés idejének lerövidítése. Nemzetközi elismerését e témában szerezte. Nagyon fájdalmas, hogy míg külföldön elismert kutatóként tartották számon, itthon az egyik legmellőzöttebb erdőmérnök volt. Besúgó szeme csüngött rajta, aki minden apróságról küldte a jelentést. A nemzetközi elismerést azért érdemelte ki, mert a fenyőmag termesztésének idejét sikerült sok-sok évvel lerövidíteni azáltal, hogy a szálfák helyett gyorsan termőre forduló, alacsony növésű bokorfákon nevelte fel a szaporító-anyagot. Ezek nagyon gyorsan termőre fordultak, és a földről, vagy létráról szedhetők voltak a tobozaik. A begyűjtött fenyőmagból aztán ismét szálfák nőttek. Ez a szálfa-bokor -szálfa az ő találmánya. Eredményei elismeréseképpen meghívták előadást tartani, úgy emlékszem Németországba, de megbízhatatlan státusza miatt nem engedték külföldre. Leírt előadását egy megbízható kolléga olvasta fel a kongresszuson. Az előadásért kapott honoráriumát meghívói bankba tették, és amikor évtizedekkel később kaktuszozni kezdett, az ebből a pénzből vásárolt kaktuszmagok alapozták meg gyűjteményét.
 
Bánó Erzsébet is úgy látja, le is írja: Édesapám nem annyira a Kámoni Arborétum megmentője, hanem a Saághy-kert megmentője és a Kámoni Arborétum létesítője volt.
 
Ezt így gondolja dr. Tóth József is, aki végezetül személyes emléket idéz Bánóról:

- Bánó István már nemzetközileg ismert tudós volt, amikor találkoztam vele. Végtelenül közvetlen, egyszerű ember. Az 1970-es évek elején ismeretlen fiatalemberként állítottam be az arborétumba, engedélyt kértem a kutatásra. Akkor volt a munkások eligazítása. Az igazgatót kerestem, erre a legelnyűttebb munkásruhát viselő ember kelt fel és mutatkozott be. Meghökkentem, mire közölte: Mi van, fiatalember? Meglepődött? Miért? Egy igazgató csak nyakkendőben és öltönyben létezhet? Igaza volt. A tudás és az emberség soha nem bújik nyakkendő és öltöny mögé, elegendő önmagának. Bánó István alkotó kezének melegét az örömteli felújítás után is érezni lehet minden egyes általa telepített növényen. Nagy kár, és városunk örök szégyene lenne, ha nem ő, hanem  más viselné az új központ nevét.