Erőt ad Széll Kálmán kötete, az Erőméz

Egy gyarló ember vagyok a sok közül, írja magáról a 86 éves Széll Kálmán, aki egy vélt halálos betegsége miatt kezdte írni új könyvét. Bemutatója ünnep volt.

Némethy Mária

Egyedülálló könyvbemutató volt, Szombathely jelentős társasági eseményévé vált prof. dr. Széll Kálmán most megjelent Erőméz című könyvének bemutatója csütörtökön este a premontrei gimnáziumban. Eljöttek rá a Markusovszky kórház egykori dolgozói, köztük jól ismert régi és mai főorvosai közül is sokan, számos pap is. A  kiadó, dr. Gyurácz Ferenc meg is jegyezte: háromszor annyian vannak ezen a könyvbemutatón, mint általában lenni szoktak.Ez érthető, hiszen a professzor 45 évig dolgozott a szombathelyi kórházban és nagyon sokat tett a betegekért, a kórházért.

Rendkívüli volt a könyvbemutató azért is, mert az elején a professzor unokái köszöntötték hangszeres műsorral, verssel a láthatóan ezekre a produkciókra nagyon büszke  nagypapát. (Az más kérdés, hogyan éli meg ennek a régi Vas megyei nemesi családnak e híres tagja, hogy az unokák közül többen Ausztriában élnek. De hagyjuk ezt most, ez az öröm estéje volt.)

Tisztelet és szeretet vette körül mindenki részéről ezen az esten (is) a professzort. Eljött a város polgármestere, dr. Puskás Tivadar, aki meghatódottan, bensőségesen tisztelgett tanítómestere előtt, akitől  elmondása szerint emberséget és látásmódot tanult. Azt, hogy: - Az orvoslást csak úgy lehet csinálni, hogy az ember hisz abban. Én szólok sokak nevében: köszönjük, hogy tanított, s tanít ma is bennünket.

A professzor által felkért előadó, dr. Pátz Miklós nyugalmazott főorvos is az elismerés hangján szólt Széll Kálmánról, könyvéről. Nagyon érdekes volt a mai egészségügyről odaszúrt véleménye:

- A gyógyítás szolgálatból szolgáltatássá degradálása a mai egészségügy gondja. Szerinte a könyv hozzájárul ahhoz, hogy értékesebb legyen körülöttünk a világ.

Ezt így érezheti mindenki, aki elolvassa. Erőt ad az Erőméz.

Bölcs könyv Széll Kálmán új kötete  
 
Az Erőméz bölcs könyv. A 86 esztendős szerző  élettapasztalatainak és emlékeinek sajátos összegzése. Erő, józanság és szeretet sugárzik belőle. Élet- és kórháztörténet, önvallomás, de humor, még anekdoták is vannak benne. Tanulságos esetek is. Őszintén, kendőzetlenül. Egy etikus orvos gyötrődéseivel. Széll Kálmán sok elismerő szót kapott az esten. A hazai aneszteziológia alapítójaként tartják számon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!