3:0-ra kapott ki a Haladás az Elfsborgtól

Boras - Az első hatvan percet valahogy kihúzta, az utolsó félórában azonban három gólt is kapott a Haladás labdarúgócsapata Svédországban, Európa Liga-mérkőzésen az Elfsborgtól. Munkatársunk élőben jelentkezett a Boras Arénából.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Negyed hétkor megérkeztek a Hali-drukkerek is, akik egy óriási zászlót, és több kisebbet is kifeszítettek szektorukban. Egyelőre körülbelül 80 vasi szurkoló élteti a Szombathelyi Haladást. Érdekesség, hogy az egyik oldalvonali lelátót teljes egészében megkapták a zöld-fehér drukkerek, a svédek velük szemben foglalnak helyet.

A műsorközlő magyarul is köszöntötte a megjelenteket, a kezdés előtt már több mint száz torokból zúgott a "Hajrá Hali!". 

Megkezdődött a meccs, tiszta zöldben a szombathelyiek.

Az ötödik percben máris egy hazai lehetőség, Ericsson lövését tolta ki bravúrral Rózsa. 

Tizenkét perc alatt négy szögletett rúghatott az Elfsborg, a Hali-szurkolók viszont jobbak svéd kollégáiknál. Az Elfsborg támad, Szombathely védekezik, egyelőre 0:0 az állás. 

Húsz perc elteltével a kilencedik svéd szöglet jöhet be, már csak 70 perc a végéig. 

Keene bólintott fölé a 22. percben, a félidő felénél tartunk.

Huszonöt perc telt el a meccsből, egykapuzik az Elfsborg.

33. perc: ismét egy óriási Rózsa védés. Floren bal oldali beadása Tóth Péteren megpattanva a Haladás kapujának bal oldala felé szállt, ám Rózsa elképesztő reflexxel szögletre ütötte a labdát.

34. perc: egy kontra után Oross iramodott meg a jobb oldalon, beadásáról az utolsó pillanatban maradt le az ötösre berobbanó Skriba.

37. perc: Lucic csúszott rá Nagy Gábor lábára, a Hali csatára hatalmasat ordítva terült el a füvön. A svéd játékos sárgát kapott.

42. perc: Floren bal oldali beadását a hosszú oldalon érkező Ericsson, Guzmics szorításában hét méterről bólintotta a bal sarok mellé.

Vége az első félidőnek: a Haladás masszívan védekezik,a gól nélküli döntetlen ragyogó eredmény, igaz ehhez eddig Fortuna keze is kellett.

A szünetben cserélt a hazai csapat, Ericsson helyére Ishizaki érkezett, megkezdődött a második félidő.

49. perc: Iszlai birkózta a földre Keene-t, sárga lap a szombathelyi labdarúgó jutalma.

52. perc: Keene rúgta meg Tóth Pétert, ez is sárga lap.

55. perc: Schimer végzett el szabadrúgást az Elfsborg térfelének közepéről. Beívelt labdája Danielsson fején irányt változtatva a bal sarok irányába tartott, de Covic biztosan fogta saját játékosa fejesét.

A Hali-szurkolók ezúttal is kitesznek magukért, szinte megállás nélkül buzdítják a csapatot.

61. perc: 1:0. Bajrami végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, a kaputól 24 méterre. Beívelt labdáját Keene fejelte kapura, a labda a felső lécen csattant, a kipattanó labdát az üresen álló Svensson három méterről a kapuba fejelte (1:0).

63. perc: Svensson kilenc méteres, jobb oldali lövését Rózsa bravúrral ütötte szögletre a bal sarok elől.

66. perc: Skriba lógott meg középen egy labdával, a hátráló svéd védők mellett a bal oldalon felfutó Nagy Gáborhoz passzolt, aki 14 méterről a jobb sarok mellé durrantott.

67. perc: cserél a Hali, Skriba le, Ugrai be.

68. perc: újabb vasi csere, Irhás helyére Lattenstein érkezett.

71. perc: Bajrami iramodott meg egy átadással, Rózsa talán feleslegesen jött ki kapujából, a középpályás elhúzta mellette a labdát, 13 méterről kapura lőtt, de Schimmer becsúszva kikanalazta a gólba tartó labdát.

72. perc: cserélt az Elfsborg, az angol Keene helyére Avdic állt be.

76. perc: egy kavarodás után Ishizaki elé pattant a labda, aki kapásból, 24 méterről bődületes felső kapufát lőtt.

78. perc: a 16. svéd szöglet jöhet.

83. perc: 2:0. Ishizaki kapott labdát a bal oldalon, befelé cselezett, majd tolt még egyet a labdán, végül hét méterről Rózsa kapujának jobb felső sarkába bombázott (2:0). 

86. perc: Schimmer helyett Csontos, Svensson helyén Nordmark a pályán.

90. perc: ez már sok: 3:0. Ishizaki ment el a bal oldalon, laposan középre adott, az érkező Avdic pedig hat méterről a kapu közepébe lőtt (3:0).

Három perc a ráadás.

Vége, 3:0-ra kapott ki a Haladás! Az Elfsborg fölénye sajnos a hajrában gólokban is megmutatkozott. A Haladás erejéből a meccs nagy részében csak a védekezésre futotta.

IF Elfsborg-Szombathelyi Haladás 3:0 (0:0). - Boras, Boras Arena, 3000 néző, Európa Liga-selejtező labdarúgó-mérkőzés, második forduló, játékvezető
: Murray (Sorbie, MacAulay) - mindhárman Skócia. 

IF Elfsborg: Covic - Karlsson, Lucic, Wikström, Floren - Mobaeck, Svensson (Nordmark, 88. p.), Danielsson, Bajrami - Ericsson (Ishizaki, 46. p.) Keene (Avdic, 72. p.). Edző: Magnus Haglund.

Szombathelyi Haladás:
Rózsa - Schimmer (Csontos, 86. p.), Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Molnár, Iszlai, Irhás (Lattenstein, 68. p.) - Nagy G., Oross, Skriba (Ugrai, 67. p.). Edző: Csertői Aurél.

Gólszerző: Svensson a 61., Ishizaki a 83., Advic a 90. percben.

Sárga lap: Molnár a 27., Lucic a 37., Iszlai a 49., Keene az 52. percben.

Elfsborg-Haladás online közvetítés itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!