A nap fotói: Bajnai öltönynadrágban, kapusmezben hárítja Dunai Antal tizenegyesét

Telki - Szerda délután Bajnai Gordon meglátogatta a Telkiben edzőtáborozó, a vb-selejtezőkre készülő labdarúgó-válogatottat. Huszti Szabolcs kérdésére válaszolva beszélt egy új stadion esetleges építéséről, majd a kapuba állva kivédte Dunai Antal tizenegyesét. Nézze meg a magyar Arconada parádéját nem mindennapi szerelésben.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

"Az államnak akkor éri meg egy ilyen létesítmény felépítésének támogatása, ha annak megfelelő a kihasználtsága, azaz rendszeresen teltházas eseményt rendeznek benne. Ehhez a válogatott is nagyban hozzájárulhat, hiszen két jó eredménnyel állandósítható lehet a magyar embereken most úrrá lett futball-láz" - mondta a kormányfő Huszti Szabolcs válogatott játékos kérdésére, miszerint a legnépszerűbb sportág számíthat-e állami segítségre egy nemzeti stadion felépítését illetően.
    
Bajnai kiemelte, hogy Magyarországnak rendkívül sokat jelenthet a válogatott sikere szombaton a svédek és jövő szerdán a portugálok ellen, mert az ország nemcsak gazdasági, de lelki válsággal is küzd. Hangsúlyozta: az emberek számára lelkesítő lehet a nemzeti együttes diadala, amely önbizalmat és optimizmust ébreszthet bennük a mostani nehéz időkben.
    
"Amikor átvettük az MLSZ irányítását, akkor elsődleges célként azt tűztük ki, hogy a labdarúgás társadalmi megítélését megváltoztassuk, visszanyerjük az emberek bizalmát. A miniszterelnök mostani látogatása is jelzi, hogy jó úton járunk e tekintetben" - mondta köszöntőjében Kisteleki István, a hazai szövetség elnöke, aki szerint ehhez a válogatott reményt keltő szereplésén kívül olyan projektek megvalósítására volt szükség, mint az OLLÉ pályalétesítő-program, a telki edzőközpont megépítése, vagy a Gyermek Labdarúgó Szövetség megalapítása. Hozzátette, az OLLÉ-programnak éppen az akkor önkormányzati miniszterként ténykedő Bajnai volt a fővédnöke, s kedden immár a 64. pályát adták át.
    
A kormányfő gratulált az eddig elért eredményekhez, melyeket szerinte jól mutat, hogy Kisteleki nemrég állami kitüntetést vehetett át, majd a válogatott futballistákhoz szólt:
    
"Egy hétig rátok fog figyelni az egész ország. A nemzeti együttes sikere segíthet az embereknek örömöt átélni, amire nagy szükség van. Ez nagy felelősség, de ez ne bénítsa a csapatot, hanem lelkesítse. Mutassátok meg milyen a magyar virtus!"
    
Ezt követően kérdezhettek a futballisták a politikustól, s Huszti egy nemzeti stadion felépítését szorgalmazta állami segítséggel.
    
"A magyar futball számíthat az állam támogatására, mert Budapestnek szüksége van egy nagy, fedett stadionra, amely akár Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére is alkalmas. De ehhez bizonyos feltételek szükségesek, hogy a létesítményt gazdaságosan lehessen üzemeltetni." - válaszolt a miniszterelnök.
    
Huszti után Torghelle Sándor további, a telkihez hasonló edzőközpontok létesítése felől érdeklődött, míg Fülöp Márton a futballhuliganizmus kérdését feszegette. Előbbire Bajnai azt felelte, hogy egyelőre a válság miatt nincs erre pénz, s Magyarország igen kedvező helyzetben van, hogy olyan létesítménye van Telkiben, amelynek csodájára járnak egész Európában. Utóbbira úgy reagált, hogy már tavasszal foglalkoztak a kérdéssel, s ezt szerinte folytatni kell, hogy megoldás szülessen, s egy elenyésző kisebbség ne rontsa el a többség szórakozását, s ne tartsa távol a családokat a stadionoktól. Hozzátette, az utóbbi időben a rendőrség stadionon kívül határozottabban lép fel a rendbontókkal szemben, s ezt a szemléletet követni kell.
    
Bajnai, aki a csapat ajándékaként egy minden válogatott futballista által aláírt kapusmezt és kapuskesztyűt vett át Erwin Koeman szövetségi kapitánytól, szintén kérdezett egyet: miként készülnek Zlatan Ibrahimovic, a svéd gárda sztárjának semlegesítésére?
    
"Legutóbbi, budapesti meccsünkön sérüléséig Juhász Roland, majd utána Gyepes Gábor radírozta le a pályáról, noha a 90. percben egy világklasszisokra jellemző győztes gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ha viszont védőink ugyanolyan jó teljesítményt nyújtanak, mint azon a meccsen, akkor nem lesz gond" - válaszolt Gera Zoltán.
   
 A program zárásaként Bajnait körbevezették a májusban átadott létesítményben, a kormányfőt többek között Dárdai Pál, Gera, Koeman és Kisteleki kísérte végig. A főépület előtti edzőpályán pedig Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke rúgott 11-est a 43-as Építők amatőrcsapatban hálóőrként játszó kormányfőnek, aki az ajándékba kapott mezt és kesztyűt viselve hárította a bal alsó sarokba tartó lövést.
    
"Természetesen mindkét találkozót a helyszínen tekintem meg fiammal együtt, s remélem, októberben az idegenbeli találkozókon is ott tudok majd lenni" - nyilatkozott az MTI-nek Bajnai.


Bajnai Gordon miniszterelnök Dunai Antal egykori válogatott labdarúgó, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke 11-es lövését védi vetődve a csapattól ajándékba kapott mezben az MLSZ telki edzőközpontjában tett látogatásán. MTI Fotó: Földi Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!