Árvíz a megyében: Sárvárnál tetőzött a Rába, Szentgotthárdnál apad a folyó

Megyei körkép - Sajnos minden napra jut egy természeti csapás. Hétfőn délután Rábagyarmat került víz alá a heves esőzés miatt. A Rába Szentgotthárdnál már apad, Sárvárnál kedden tetőzött.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Szomorú képet mutat a falu  sóhajt nagyot  Horváth József  Rábagyarmat polgármestere.  Ekkora vizet még az öregek sem láttak. Hétfőn már a sokadik alkalommal öntötte el a községet az ár.  A helyiek saját gépeikkel, eszközeikkel késő estig mentették, ami menthető. 

Az özönvíz tönkretette a házamat  kesereg Herczegné Huszár Erzsébet.  Két kamasz gyermekemet egyedül nevelem, egy ideje a munkámat is elvesztettem, így közmunkásként dolgozom. El sem tudom képzelni, mi lesz velünk. A testvérem ad nekem szállást, a fiúk pedig a rokonoknál töltik a nyarat. A házra felvett kölcsönt nemrég az utolsó forintig kifizettem. Nem tudom, hogy miből tetetem rendbe az otthonunkat. Az önkormányzat amiben tud segít nekem.

Szentgotthárd térségében az esőzések miatt hétfőn délután újabb, az eddigieknél lényegesen kisebb árhullám alakult ki, ez azonban árvízvédelmi fokozat elrendelését nem tette szükségessé. Keddre jelentősen apadt a Rába vízszintje. 

Körmend térségében  immár ötödik napja  továbbra is III. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.  Kedden reggel a folyó ezen szakaszán megállt az addig tapasztalt igen lassú, de folyamatos apadás, s a Szengotthárdnál megindult árhullám hatására újra emelkedett a Rába. Lassú apadásra lehet csak számítani, mivel a Pinkán érkező jelentős vízhozam folyamatos vízutánpótlást hoz a Rábába. Délután 470 centiméter

A sárvári szakaszon a Rába 356 centiméteres vízállással kedden hajnali kettő órakor tetőzött. Itt I. fokú árvízvédelmi készültségben védekeznek. Hosszan elnyúló apadásra kell itt is számítani, mivel a Csörnöc- völgyben jelentős vízmennyiség vonul le Sárvár irányába. 



Kedden hajnali két órakor tetőzött a Rába Sárvárnál  Fotó: Benkő Sándor

Igazgatóságunk védekező létszámának kiegészítésére, a 24 órás szolgálat fenntarthatósága érdekében az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 20 munkatársa érkezett a térségbe, akik a következő napokban a Rábánál és a Muránál vesznek részt a védekezési munkákban  tudtuk meg Nádor István védelemvezetőtől. 

A meteorológiai előrejelzések szerint térségünkben a hét közepéig továbbra is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására, de az előrejelzések alapján a Rába vízgyűjtőjén kevesebb eső várható. Ezután csapadék kevésbé valószínű, s a hét végére várhatóan megszűnik az esős időjárás.

Jelenlegi útlezárások:

Rönök-Csörötnek, Vasalja–Kemestaródfa, Molnaszecsőd-Döröske, Körmendnél a régi Rába híd (csak gyalogosan járható), Sótony-Ikervár

Tisztelt Szerkesztőség, kedves Munkatársak!

 Az árvíz-helyzetről a vasúti közlekedés vonatkozásában:

Az elmúlt héten a folyamatos esőzések következtében lezárt Körmend – Zalalövő közötti vasúti pályaszakaszt a holnapi üzemkezdettől ismét igénybe tudják venni az utasok.

Az újabb árhullámok nem okoztak jelentős vízszintnövekedést a hídnál, így a híd vizsgálatát a szakértő munkatársak kedden elvégezték és mindent rendben találtak.

A vizitúrázás a Rába és a Mura folyó teljes szakaszán továbbra is tilos!

A Vöröskereszt országos igazgatósága külön számlaszámot nyit a Vas megyei árvízkárosultak megsegítésére: a 10405004-00026547-00000000 számlaszámra várják azoknak a segítségét, akik pénzadománnyal szeretnék támogatni a károsultakat.

Az Árvíz 2009 nyár dossziénkban pedig mindent megtudhat az elmúlt napok eseményeiről!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!