Árvíz - Katasztrofális a helyzet Észak-Magyarországon (folyamatosan frissítve)

Egyszerre tetőzik a Sajó, a Hernád és a Bódva Észak-Magyarországon, ezreket kellett kitelepíteni, akadozó vasúti és közúti közlekedés országszerte. Több mint 100 milliméternyi eső hullott néhány helyen Borsod-Abaúj-Zemplénben. Hétfői helyzet percről percre.

MTI

Csaknem 275 ezer homokzsákot biztosított a Borsod megyei katasztrófavédelem

Csaknem 275 ezer homokzsákot biztosított már a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az árvízi védekezéshez, ehhez érkezik még további kétszázezer az ország más területeiről.

Kohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese az MTI-nek azt mondta: a megye sok településén ki kellett költöztetni embereket, például Sátoraljaújhelyen, Boldván, Bükkszentlászlón, Miskolcon, Szikszón.

Hozzátette: a Bódva, a Sajó és a Hernád mentén is felkészültek a további védekezésre, folyamatosan egyeztetnek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal (Ékövizig).

A Borsod megyei Edelényben 8-10 centimétert emelkedett a Bódva vízszintje hétfőn, az előrejelzések szerint még 32 centiméternyi további emelkedésre számítanak, bár ezt befolyásolja a Szendrő felől érkező ár és a két település közötti vízfolyások hozama is - mondta Molnár Oszkár (független) , a település polgármestere az MTI-nek.

Arról is beszámolt, hogy három utcában védekeznek a folyó közvetlen környékén, a legrosszabb a helyzet a Bódva úton, illetve a helyi kastély melletti területen. A töltés átázott- - tette hozzá. Elmondta, hétfőn összességében legalább 400-an védekeztek, éjszaka is a gáton lesznek legalább százötvenen.

A Borsod megyei Szendrőben Szaniszló János (független) polgármester kitért arra, hogy a településen, a Szuhogy felé vezető út mentén "megfogták a beáramló vizet", jelenleg külön-külön védik a lakóingatlanokat. Eddig összesen 51 embert kellett kiköltöztetni, rokonoknál megoldották az elszállásolásukat. Éjszaka is védekeznek majd, helyiek, vízügyi szakemberek és tűzoltók segítségével.

Rabi József (független), Sajóecseg első embere az MTI-vel közölte: egyelőre úgy látszik, sikerül megvédeni a falut. Az adatok szerint jelenleg 402 centiméteres a vízállás, 1974-ben, amikor az eddigi legnagyobb árhullám vonult le, 390 centiméter volt a víz szintje. Hozzátette: sokan segítenek a védekezésben, 50 ember jött Békéscsabáról, többen pedig Mátészalkáról, Nyírbátorból érkeztek.

Egy használaton kívüli víztározó óvta meg az ártól Telkibányát és Zsujtát

Felfogta az áradatot, a nagy mennyiségű csapadékot egy használaton kívüli víztározó, és megóvott két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést, Telkibányát és Zsujtát.

Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója a hétfői helyszínbejáráson azt mondta: a vállalkozás egy telkibányai idegenforgalmi beruházás keretében vásárolta meg az 1982 óta nem használt tározót a magyar államtól; szeretnének felújítani és hasznosítani, eddig azonban erre nem volt pályázati lehetőség.

A víztározó a hegyről lezúduló csapadékvíz egy részét felfogta, így az áradat nem ömlött rá a két településre, ráadásul ez a víztömeg épp a Hernád vízszintjét növelte volna, amely egyébként is árad.

Mester Lászlóné, Telkibánya és Erdődi József, Zsujta polgármestere elmondta: kisebb károkat így is okozott a víz - főleg Telkibányán -, két hidat és utakat rongált meg. Szerintük nagy biztonságot jelentene mindkét falunak, ha a tározó gátrendszerét fel lehetne újítani.

Több településre nem jutott el a posta

Több településre nem jutott el a posta hétfőn az árvíz, a belvíz és a viharkárok miatt - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek.

Beszámolója szerint ez azért is okozott komoly problémát, mert hétfőn volt esedékes több helyen is a nyugdíjak kézbesítése. A postások mindent megtesznek azért, hogy eljuttassák a küldeményeket a címzettekhez; azokon a helyeken, ahol kitelepítették a lakosokat és a polgármesteri hivatal tájékoztatást tud adni arról, hogy hova mentek a település lakói, ott a postások az új helyekre viszik el a küldeményeket, illetve ott adják át a nyugdíjakat.

Nem sikerült a hétfői kézbesítés a postának többek között Tornabarakonyon, Tornaszentandráson, a nyugat-magyarországi Tarróson, Ófalun; ugyancsak ez a helyzet Pécs egyes részeiben. Tökön az áramszünet miatt maradt zárva a posta hétfőn.

Több utat lezártak Kaposváron a Kapos áradása miatt

Kaposváron több utat és egy hidat lezártak a Kapos áradása miatt; erre azért volt szükség, hogy a védekezésben résztvevők tudjanak dolgozni a folyó szintjénél alacsonyabban fekvő utcákban - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi igazgató hétfő délután az MTI-vel.

Heizler György cáfolta, hogy a lezárásokra azért lett volna szükség, mert Kapos kilépett a medréből. Közölte: jelenleg Kaposvárnál 370 centiméter a folyó vízállása és még húsz centiméter emelkedést "elbír". 

Az igazgató elmondása szerint lezárták a befolyókat, ezért a csapadékvíz nem tud bejutni a Kaposba. A part menti utcákban hömpölygő vizet szivattyúznak, illetve homokzsákokkal védik a házakat. 

Közölte továbbá, hogy a csapadékvízzel elárasztott utakat, valamint a hidat délután három órakor zárták le. A védekezésben mintegy 150-en vesznek részt, köztük ötven katona, akiket a polgármester hívott segítségül.  

Eddig ötezer homokzsákot használtak fel a védekezéshez, de szükség esetén további tízezret tudnak megtölteni, amelyhez a homokot már előkészítették - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgató.

Súlyos a helyzet Borsodban

Rendkívüli készültség elrendelését kezdeményezte az észak-magyarországi régióban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz tartozó Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a Kormányzati Koordinációs Bizottságnál az árvizek miatt - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.

A Zagyván, a Bódván és az Ipolyon, Ipolytarnócnál az eddigi legmagasabb árvízszintet meghaladó árhullám alakult ki. A Sajón Sajószentpéternél a következő 24 órában várják az eddig észlelt legnagyobb árvízszint túllépését. Jelenleg 392 kilométernyi szakaszon van harmadfokú készültség, a gátakon 2500 ember dolgozik, a vízügy a katasztrófavédelemmel közösen felkészülten védekezik.

Sajóecsegnél több tízezer homokzsákból 800 méternyi körtöltést építettek, így a falut sikerült megvédeni a Sajó árvizétől. A védekezéshez hatezer négyzetméter fóliát használtak fel.

Tovább árad a Zagyva is. A folyón Hatvan térségében szintén az eddigi legmagasabb árvízszint feletti vízállást regisztráltak. A Tarnán harmadfokú a készültség, ami tovább növeli a Zagyva vízszintjét. A Zagyván kialakult árhullám miatt a jászteleki és a borsóhalmi tározók megnyitásáról döntött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság.

A védekezés érdekében, a borsodi védelmi bizottság szintén úgy döntött, hogy a Garadna töltését átvágják és a vizet mezőgazdasági területre engedik ki. 

A Kapos szintén rendkívül hevesen árad, Kaposvár alatt el fogja önteni a part menti mezőgazdasági területeket. A Balaton magas vízállása, az erős széllel párosulva a déli parton okoz gondot. A víz a parthoz közeli mély fekvésű területekre is kicsaphat. A gátakon 2500 ember dolgozik.

Székesfehérváron kilépett medréből a Gaja-patak

Kilépett medréből a Gaja-patak hétfőn Székesfehérváron; a víz a város alsó részén, Maroshegyen elöntött több hobbitelket, lakóépületet nem veszélyeztet - mondta a városgondnokság vízrendező mérnöke az MTI-nek.

A telkeken levő ingóságokat a telektulajdonosok mentik, a városgondnokság pedig homokzsákokkal védi a területet - közölte Pintér Ferenc. 

"Kiöntés közeli állapotban van" a városban az Aszalvölgyi árok és a Jancsár csatorna is. Az utóbbit folyamatos szivattyúzással igyekeznek mederben tartani, s a torkolatnál megakadályozni, hogy az áradó Gaja vize a patakba ömöljön - mondta el Kaszap Gábor, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője.
 
A Jancsár csatorna közelében egyébként lakótelep, családi házak és ipari üzem is van, de egyelőre azokat nem fenyegeti a víz. Vésztározókat nyitnak meg Szolnok megyében

OLDALTÖRÉS: Vésztározókat nyitnak meg Szolnok megyében

 Árapasztó tározókat nyit a Zagyva Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán a helyi védelmi bizottság, miután minden idők legnagyobb árhulláma vonul le a folyón - jelentette be hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, a szervezet vezetője Szolnokon.

 Árapasztó tározókat nyit a Zagyva Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán a helyi védelmi bizottság, miután minden idők legnagyobb árhulláma vonul le a folyón - jelentette be hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, a szervezet vezetője Szolnokon.

 Árapasztó tározókat nyit a Zagyva Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán a helyi védelmi bizottság, miután minden idők legnagyobb árhulláma vonul le a folyón - jelentette be hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, a szervezet vezetője Szolnokon.

Fejér Andor elmondta, hogy a kialakult helyzetet értékelve a bizottság úgy határozott: az árvíz szintjének csökkentése érdekében intézkednek a jásztelki, és szükség esetén a borsóhalmi vésztározó megnyitásáról.
   
Az e célra kijelölt mezőgazdasági területek elárasztása nyomán hétfőről keddre virradó éjszaka a becslések szerint a vártnál 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik a Zagyva és a Tarna Szolnok megyében - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság irányítója. Lovas Attila szerint a Zagyva főágán, Jászteleknél előreláthatólag így is meghaladja majd a vízállás ez eddig mért legmagasabb szintet.
   
Lovas Attila szerint a Köti-kövízig munkatársai jelenleg összesen 800 méter hosszon építenek nyúlgátat, illetve magasítják a töltést.  
   
Jászberényben hétfő délután várhatóan két utat is lezárnak két belvárosi Zagyva-híd közelében - tájékoztatott a védelemvezető, aki utalt rá, hogy váratlan helyzetekre is felkészültek: az igazgatóság ehhez megfelelő létszámmal, munkaeszközzel és technikával rendelkezik. A megyéből akár 84 tűzoltó és 8 ezernél több civil segítségét is igénybe vehetik a védekezés során.
   
Az igazgatóság közleményéből az is kiderül: a Köti-kövízig 20 ezer homokzsákkal segíti a Heves megyei önkormányzatok védekezését és további tízezer homokzsákot biztosított a Sajó és a Hernád mentén zajló munkálatokhoz. Utóbbi területre 102 Szolnok megyei szakembert is átvezényeltek, akik azonban hazatérve hétfő estétől már a Zagyva mentén lépnek szolgálatba.
   
Újságírói kérdésre Lovas Attila hangsúlyozta: Szolnok biztonságát a mellékfolyókon levonuló árhullám nem veszélyezteti.

Buzgárok, csurgások Edelényben

Megjelentek a buzgárok, csurgások a Bódva mentén, a Borsod megyei Edelényben több százan védekeznek; az edelényi ifjúsági ház igazi "velencei" hangulatot nyújt, a cölöpökön  álló épület alatt hömpölyög a folyó - számolt be a helyszínről az MTI tudósítója.

Az árvíz sújtotta településekre megérkeztek a "katasztrófaturisták", akik fotóznak, videóznak.  
   
Edelényben a védelmi erők négy szintnyi homokzsákkal magasították meg a töltést, de már azok tetején is néhol átfolyik a víz. Az emberek fáradtak, kimerültek, hiszen éjjel is dolgoztak.
   
A folyó környékén lévő utcákban szivattyúznak. Egy idős férfi az MTI tudósítójának azt mondta: a legutóbbi - áprilisi - áradás idején úgy gondolta, ettől már nem lehet hatalmasabb a folyó, ám most ismét sikerül rekordot döntenie.
    
A vízügyi szakemberek folyamatosan járják a töltést, figyelik az állapotát, s ha bárhol észrevesznek egy kis átszivárgó, csordogáló vizet, azonnal intézkednek. A helyi védelmi bizottság vezetője úgy fogalmazott: megvédik Edelényt, és bár még nem tetőzött a folyó, kitartanak.
   
A Borsod megyei Szendrőben hatvan-hetven ingatlant veszélyeztet az árvíz, eddig hét családot kellett kiköltöztetni, de további kitelepítésekre kell számítani - mondta Szaniszló János szendrői polgármester. Homokzsák, homok és minden eszköz rendelkezésre áll - tette hozzá.
   
Megjegyezte: a Rakacai víztározóból a szifonrendszer engedi a vizet, hiszen óriási vízmennyiséget tart. Ez is a Bódvába érkezik, és nehezíti a helyzetet, de ezt nem lehet leállítani, hiszen a tározó biztonsági rendszere egy bizonyos víztömeg után automatikusan működésbe lép. Akkor áll le csak, ha a megadott szint alá csökken a vízmennyiség - magyarázta.

 Tűzoltók indulnak Borsodba a fővárosból

Negyvenöt tűzoltó indul hétfőn a fővárosból segíteni Borsod-Abaúj-Zemplénbe az ottani áradások miatt; a csapat egyik fele Miskolcon, a másik a Sajó menti településeken segédkezik majd az árvíz elleni védekezésben és az ingatanokat ért károk elhárításában.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a fővárosi tűzoltóság állományából összeállított, hétfő délután két járművel útnak induló csapat egy része szabadnapos tűzoltó, illetve olyan, aki már korábban részt vett árvízi védekezésekben.
   
Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke az MTI-nek azt mondta: felkéri az ország önkéntes, létesítményi és hivatásos önkormányzati tűzoltóságok tagjait, hogy a viharkárok elhárításában önkéntes felajánlással, szabadidejükből, elsősorban lakóhelyük vagy annak közelében vegyenek részt.

A Magas-Tátrában havazott, másutt árvízveszély, áradás van Szlovákiában

Helyenként már több mint félméteres hó hullott a Magas-Tátrában, ahol az 1400 méter tengerszint feletti magasságban a kora reggeli órák óta folyamatosan havazik.

Május közepén a havazás már a Magas-Tátrában is aránylag ritkaságnak számít. Az alacsonyabban fekvő helyeken pedig a Tátrában is sűrűn esik az eső. Az erős szélvihar hétfőre virradóra legalább harminc fát tépett ki a földből. Milan Lizuch, a lavinamegelőzési központ munkatársa szerint a hó vizes és nehéz, s a többnyire sziklás terepeken egyelőre nincs lavinaveszély.
   
Kelet- és Közép-Szlovákiában számos helyi patak kilépett medréből, s elárasztotta a mezőgazdasági területeket, pincéket, házakat, utakat. Az önkormányzatok homokzsákokat osztogatnak a veszélyeztetett lakosoknak, hogy elsáncolják velük lakóhelyüket.
   
A Szlovákiai Hidrometeorológiai Intézet déli jelentései szerint több mint egy tucat folyón és patakon harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Országszerte folyamatosan dolgoznak a tűzoltók, akik a közszolgálati rádió jelentése szerint nem győzik szivattyúzni a vizet az elöntött pincékből.
   
A kassai régióban a Tarca, a Bódva, az Ida, az Olsva, a Hernád és a Ronyva mentén van érvényben harmadfokú árvízvédelmi készültség. A besztercebányai régióban a Rima, a Szuha, a Balog, a Litava és a Tisovník mentén kritikus a helyzet. A pozsonyi régióban a Chvojnica és a Teplica patakok, valamint a Miava, valamint a Súri-kanális szintje emelkedett jelentősen.
   
Másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Turóc, a Gortva, a Kürtös, a Korpona, az Ipoly, a Gölnic, az Ondava és a Laborc mentén.
   
A Morva folyó emelkedő vízszintje miatt két cseh-szlovák határátkelőt le kellett zárni.
   
A szlovák vasúti társaság közölte: néhány vasúti szakasz megrongálódott, illetve víz alá került, ezért több szerelvény nem, vagy csak késéssel, illetve kerülővel  közlekedik. A veszélyeztetett szakaszokon a vonatokat buszjáratokkal helyettesítették. Pontos információkat a vasútállomásokon lehet beszerezni - közölte Milos Cikovsky, a szlovák államvasutak kommunikációs osztályának igazgatója.

 A Baranya-csatorna áradása miatt lezárták a Pécset Kaposvárral összekötő 66. számú főutat.

Újabb utak víz alatt Borsodban

Három út egy-egy szakasza vált járhatatlanná vízátfolyás miatt hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol eddig mintegy tucatnyi utat zártak le az esőzés, illetve a megáradt folyók miatt.

A közútkezelő társaság megyei ügyeletének tájékoztatása szerint a Sajó áradása miatt zárták le hétfőn kora délután a Sajóecseg-Boldva közötti út egy szakaszát.
   
Ugyancsak járhatatlanná vált a Hernád áradása miatt Bőcs község belterületén a Sajólád és Bőcs közötti út, miként nem lehet közlekedni Szikszó belterületén a Vadász-patak áradása miatt a 3-as út egy másfél kilométeres szakaszán.

OLDALTÖRÉS: Víz alatt Sátoraljaújhely egy része

Víz alatt Sátoraljaújhely egy része - kitelepítések

Víz alatt Sátoraljaújhely egy része - kitelepítések

Víz alatt Sátoraljaújhely egy része - kitelepítések

Emberek százait telepítették ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely víz alatt lévő részeiből a megáradt és kiöntött Ronyva patak miatt .

Szamosvölgyi Péter, a város polgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke azt közölte újságírókkal: kezdeményezi, hogy a várost nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté, hiszen huszonkét utca, a település területének közel egyharmada víz alá került a Ronyva patak áradása miatt.
   
A házukból kitelepítetteket iskolákban, kollégiumokban helyezték el, többen rokonaiknál, ismerőseiknél  találtak ideiglenes szállást, volt, akit csónakkal menekítettek ki otthonából.
   
Az árvíz elleni védekezésben a helyiek mellett kisvárdai tűzoltók is segédkeznek.

Veszélyben az ivóvízellátás Sásdon

Alternatív megoldást kell találni Sásd ivóvízellátására, mert az esőzés következtében a kisvárosban lehetetlenné vált a vezetékes hálózat üzemeltetése - közölte a baranyai védelmi bizottság hétfő délelőtt az MTI-vel.

Tóth György, a bizottság katasztrófa-elhárítási operatív törzsének vezetője arról tájékoztatott, hogy Sásd elektromos vízműberendezései víz alatt állnak, ennek következtében képtelenek ellátni feladatukat. Hozzátette: a védelmi bizottság hétfői intézkedései nyomán a lakosságot lajtoskocsikból látják el vízzel, vagy Budapestről zacskós vizet hozatnak a számukra.
   
Hargitai János, a bizottság elnöke hétfőn levélben fordult Varga Zoltánhoz, a Kormányzati Koordinációs Bizottság elnökéhez, hogy honvédségi járműveket kérjen a Sásdon zajló védekezéshez.
   
Sásd egy részét elöntötte a Baranya-csatorna, néhol csónakkal közlekednek a mentésben dolgozók. A városban tíz házból tizennyolc embert ki kellett költöztetni. A települést a 66-os úton, Oroszló irányából már nem lehet megközelíteni autóval, a rendőrök elterelik a forgalmat.

Somogyban csaknem 450 riasztás kaptak a tűzoltók

A somogyi tűzoltók szombat óta csaknem 450 riasztás kaptak a viharos erejű szél és a folyamatos esőzés okozta károk miatt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hétfő délelőtt az MTI-vel.

Az elmúlt napok esős, viharos időjárása a megye teljes területét érintette, több helyütt jelentős károkat okozott - mondta Heizler György katasztrófavédelmi igazgató. A Balaton térségében a fő problémát a tó magas vízállása, a nagymennyiségű csapadék és az erős szél együttes hatása jelentette, a károk legnagyobb része a Balaton-parton történt - tette hozzá.
   
Közlése szerint a folyamatos esőzés következtében a talaj több helyen felázott, ami a viharos széllel társulva fákat döntött az utakra, vasúti és közellátási villanyvezetékekre. A vihar okozta károk miatt a Balaton déli partján hétfőn is áll a vasúti forgalom, a házakra dőlt fák néhány helyen olyan súlyosan károsították az épületeket, hogy a lakókat ki kellett költöztetni.
   
Heizler György arról is beszámolt, hogy vasárnapra a patakok telítődtek vízzel, így tizenöt helyen a kiöntés ellen kellett védekezni. Volt, ahol vízelvezetéssel, homokzsákokkal, Berzencén pedig a vasúti töltés átvágásával sikerült megvédeni a veszélyeztetett lakóházakat. Lipótfán átszakadt a halastó gátja, négy családot ki kellett telepíteni. A Kapos-folyó vasárnap kora este 2067 centiméteren állt, a vízszint óránként 7-8 centiméterrel nő.
   
A katasztrófavédelem és a tűzoltóságok munkatársai folyamatosan dolgoznak a káreseteknél, több helyen a szabadnapos kollégákat is berendelték, a tartalék egységeket hétfő délelőtt a Balatonhoz irányították - közölte az igazgató.
   
A Somogy Megyei Közgyűlés, egyúttal a megyei védelmi bizottság elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a hétvégén és hétfő reggel is többször konzultált a katasztrófavédelem vezetésével.
Gelencsér Attila (Fidesz) azt írta: Somogyban ma minden tűzoltó, polgári védelmi szakember azon dolgozik, hogy mentsék a menthetőt.
   
"A legfontosabb most menteni az embereket és az értékeket" - hangsúlyozta a politikus, aki arról számolt be: "példás értékű, ahogy az emberek segítenek egymásnak". Hozzátette: országgyűlési képviselőként is mindent elkövet azért, hogy "a veszélyt csökkentsük, a kárt elhárítsuk és a vihar elvonulása után az élet visszatérhessen a normális medrébe".

OLDALTÖRÉS: Vészhelyzetet rendelnek el a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén

Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az OMIT a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén

Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az OMIT a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén

Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az OMIT a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén

Vészhelyzet elrendelését kezdeményezi az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén - jelentette be a vízügyi szakállamtitkár hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján; Kóthay László a kormányzati koordinációs bizottság 14 órakor kezdődő ülésen teszi meg az erre vonatkozó javaslatot.
   
A szakállamtitkár véleménye szerint a testület jóvá fogja hagyni az OMIT javaslatát, és elrendeli a rendkívüli készültséget.
   
Kóthay László hangsúlyozta, hogy a vészhelyzetet várhatóan nem rendelik el minden önkormányzat területére. "Most válogatják le" azokat a településeket, amelyeket az intézkedés érinteni fog - mondta. Kérdésre válaszolva ezek nagyságrendjét húsz-negyven településre becsülte.

Hatalmas a Sajó és a Bódva

Homokzsákokkal magasítják a töltést a Bódva és a Sajó mentén, a Borsod megyei Edelényben szádfallal erősítették meg a töltést, amelyen már átcsurog a víz, Szendrő fölött szinte fátyolvízesésként bukik át a folyó a töltésen – mondták vízügyi szakemberek az MTI-nek hétfő délelőtt.

Edelénynél, a település belterületén már csak néhány tíz centi hiányzik ahhoz, hogy a folyó vízszintje súrolja a híd belső peremét. A töltésen szinte végig homokzsákokkal védekeznek, próbálják megerősíteni és stabilizálni az egyébként is átázott gátakat.
   
Sajóecseden hasonlóképp védekeznek. Rabi József, a település polgármestere az MTI-nek azt mondta: 1974-ben háromszáz házat veszélyeztetett a Sajón akkor mért legnagyobb áradat. Jelenleg próbálják menteni, ami menthető, öt ház közvetlenül érintett, a többi nincs közvetlen veszélyben.
   
Egész éjjel védekeztek a Bódva és a Sajó menti falvakban, városokban. A védekezésben résztvevők az MTI-nek azt mondták, hogy április közepén nagyon elfáradtak, és most újra meg kell küzdeniük az óriási vízzel.

Mezőörsön ekkora ár még nem volt

Emberemlékezet óta nem volt ekkora áradás Mezőörsön, mint most; a helyiek egymást váltva vesznek részt a mentésben, de szemmel láthatóan mindenki kezd kimerülni

"Jöjjön az úton, amíg tud, aztán meglátja a vizet; ott vagyunk" - magyarázza hétfőn a találka helyét a lezárt 81-es úton, már amúgy is elárasztott szántók, legelők mellett autóval haladó riporternek Bogárdi Zoltán polgármester. A helyet nehéz lenne eltéveszteni: az úton és mellette munkagépek, tűzoltóautók, terepjárók sora, kicsit odább pedig már a víz az úr az aszfalton.


A láthatólag fáradt - elmondása szerint az éjjel végig talpon lévő - polgármester, de több vízügyes és tűzoltó is azt mondja: emberemlékezet óta nem öntött ki a Cuhai-Bakony-ér, amely egyébként oly csendes, nyugodt vízfolyás, hogy "nyáron át lehet köpni rajta". Egy idős ember emlékszik ekkora árra - de még 1942-ből.    

Akkor a levonuló jég dugult be a patakon átívelő hídnál, s a katonák robbantással oldották a "dugót". Akkor egyből leindult a víz, amelyik most még mindig árad, s - mondja a helybéli úr - a hétfő reggeli szintnél alacsonyabban tetőzött. Ő egyébként a szélrohamokkal súlyosbított, szemerkélő esőben saját háza előtt ácsorog, nézelődik, s szinte kérdés nélkül is mesél az MTI tudósítójának.    

Este még három házzal lejjebb állt a víz, most már a szomszédnál is csak a homokzsák tartja - bök egy házzal odébb. Az egyik helybéli más mértékegységben számol. "Amikor este a polgármesteri hivatalba mentem, alig lepte el a víz a gumicsizmám talpát. Az előbb már majdnem a pereméig csapott" - mondja az éjszakai műszakból hazaigyekvő férfi.   Közben 20-30 méterrel mögöttünk műanyag- és jutazsákokba való homokot borítanak az út szélére; 12 platónyi töltelék sorakozik egymás mellé döntve. Hétfő reggelig négyezer zsákot helyeztek el, a legfőbb cél most az, hogy minél kevesebb házba, minél rövidebb időre törjön be a víz. 

Nyolc óra körül a polgári védelem munkatársai negyven tábori ággyal érkeznek - arra az esetre, ha a helyi református idősek otthonában szabadon álló harminc ágy nem volna elég a kitelepítendőknek. Végül az iskola tornatermében rakodják le a fekhelyeket. A munkálkodás nemigen zavarja az oktatást - a legtöbb helyi azt mondja, a rendkívüli helyzet miatt el sem engedték iskolába a gyereket.    

A megfeszített munka dacára nem sikerül visszatartani az árt; éjszaka a faluvégi gazdaságok állatait már kimentették, de a szintemelkedés miatt néhány házba is betört már a víz. Ottjártunkkor épp egy beteg idős embert mentettek ki a házából - a tűzoltók hordágyra tették, úgy emelték be a markológép kanalába, majd kihozták a falu el nem árasztott részébe.

Ötven ember menekítették ki Somlóvásárhelyen

Ötven embert menekítettek ki a lakásából hétfő reggel a Veszprém megyei Somlóvásárhelyen, miután a rendkívüli esőzés következtében kiöntött Torna-patak elárasztott több házat - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.

A családokat a község kultúrházában helyezték el - mondta Fekete Tamás. Az ügyeletes közlése szerint Hajmáskérnél a víztározó gátja szakadt át, s a víz elöntött három családi házat. A lakókat szintén szükségszálláson helyezték el - tette hozzá.  

Bakonybélen a vasárnapihoz képest enyhült a helyzet, jelentősen csökkent a Gerence-patak vízszintje, de még mindig harminc ház, udvar és kert áll víz alatt - mondta az ügyeletes. A községben éjszaka is dolgoztak a gáton, vasárnap és az elmúlt éjszaka több ezer homokzsákot helyeztek ki - tette hozzá Fekete Tamás. Baky György, Bakonybél polgármestere azt mondta az MTI-nek, hogy a falu alacsonyabban fekvő házainál is gondok vannak, az épületeket ugyan nem öntött el a Gerence, de erőteljesen jön fel a talajvíz. 

Fekete Tamás közlése szerint Zircen az arborétum és a közelében lévő nyolc-tíz ház került víz alá hétfő reggelre. A házakban mintegy 20-30 centiméteres a víz - jegyezte meg.  Az ügyeletes közlése szerint hétfőn "rengeteg helyre" riasztották a tűzoltókat, mert fák dőltek autókra, házakra, utakra, villanyvezetékekre, Veszprémfajsz községben pedig a templomtorony vált életveszélyessé, ugyanis a viharos erejű szél megbontotta a torony tetejét.

Helyreállt a forgalom az M7-esen, Balatonboglár térségben

OLDALTÖRÉS: Helyreállt a forgalom az M7-esen, Balatonboglár térségben

 Megszűnt az útzár, féltizenegy után ismét helyreállt a forgalom az M7-es autópályán Balatonboglár térségében, ahol a Nagykanizsa felé vezető oldalon a rendkívül erős szél két kamiont is "megforgatott", az egyik pótkocsija pedig fel is borult hétfőn - közölte a rendőrség az MTI-vel.

 Megszűnt az útzár, féltizenegy után ismét helyreállt a forgalom az M7-es autópályán Balatonboglár térségében, ahol a Nagykanizsa felé vezető oldalon a rendkívül erős szél két kamiont is "megforgatott", az egyik pótkocsija pedig fel is borult hétfőn - közölte a rendőrség az MTI-vel.

 Megszűnt az útzár, féltizenegy után ismét helyreállt a forgalom az M7-es autópályán Balatonboglár térségében, ahol a Nagykanizsa felé vezető oldalon a rendkívül erős szél két kamiont is "megforgatott", az egyik pótkocsija pedig fel is borult hétfőn - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A 143-as kilométerszelvényben nem sokkal kilenc óra előtt történt baleset miatt a pálya baloldalán valamennyi sávot le kellett zárni, majd rövid időre a Budapest felé vezető oldalon is állt a forgalom - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Bíró Gábor közlése szerint a balesetben senki nem sérült meg. A műszaki mentés idején az autósok Balatonboglár és Fonyód között a 7-es főúton közlekedhettek.

Húsz diák rekedt Kisújbányán

Rendőrök mentenek egy húsztagú, kiránduláson lévő diákcsoportot a baranyai Kisújbányán, miután a hegyről lezúduló esővíz teljesen elmosta az utat - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint Komló rendőrkapitánya és több beosztottja vasárnap este ételt vitt a csoportnak. Három irányból próbálták megközelíteni a Mecsek lábánál fekvő települést, de az egyik útra löszfal omlott, a másikra fák dőltek. Az egyetlen járható út öt kilométer hosszú, de már az is fellazult a víz miatt, nagyon veszélyes rajta a közlekedés.

A szóvivő elmondta, hogy a rendőrök hétfő reggel megkezdték a mentés megszervezését. Három terepjáróval  indultak a gyerekekért. Valószínűleg egész délelőtt tartani fog a mentés - tette hozzá.

Másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balatonnál

Az elmúlt napokban hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt hétfő reggel másodfokúra emelték a belvízvédelmi készültséget a Kis-Balaton térségében - közölte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Üzemmérnökségének vezetője az MTI-vel.

Laki István elmondta: arra még nem volt példa, hogy ilyen gyors ütemben, mindössze egy nap alatt másodfokúra kelljen emelni a védekezési fokozatot, de rövid idő alatt már mintegy 500 hektárt öntött el a belvíz. A rekordmennyiségű eső szántókat, legelőket, erdőterületeket öntött el, a víz a Somogy megyei Sávoly és Főnyed térségében a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal töltését is veszélyezteti.

A Zala és Somogy megyei területeket érintő belvíz négy helyszínen okoz gondokat. A Zala folyó jobb partján, zalaapáti térségében szántóföldeket öntött el, a bal parti részen, Zalavár és Sármellék közelében erdők kerültek víz alá.

Keszthely és Hévíz térségében már három szivattyútelep dolgozik, mert erdőkben, legelőkön áll a víz. Itt azért van szükség gyors intézkedésre, mert ahogy újból melegszik majd az idő, a pangó víz a Kis-Balaton vízminőségének romlásához, akár halpusztuláshoz vezethet - magyarázta az üzemmérnökség vezetője.
 
A Kis-Balaton déli területein, Sávoly, Főnyed és Vörs közelében a vasútvonal került veszélybe. Itt a nagy mennyiségű belvíz szivattyúzásával próbálják megakadályozni, hogy a töltés átázzon és ezáltal veszélybe kerüljön  a vasúti közlekedés.

Laki István kifejtette: az elmúlt években sokszor volt szükség belvízi védekezésre a Kis-Balaton térségében, de ilyen hirtelen, ennyire sok csapadék még nem hullott a térségben. Minden szivattyút üzembe állítottak, de akkora mennyiségű a víz, hogy nem kizárt, rövid időn belül harmadfokúra kell emelniük a készültséget.

Több út járhatatlan Baranyában

Több lezárt, illetve járhatatlan útszakasz van Baranyában az esőzés miatt megemelkedett vízszintek miatt - közölte a rendőrség hétfő délelőtt az MTI-vel.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: Máza és a Tolna megyei Kismányok között vasárnap délután óta nem lehet közlekedni. Az alsómocsoládi és a tarrósi bekötőutat, valamint a 66-os utat Sásdnál éjjel zárták le. A Felső-tó megemelkedett vízszintje miatt Somogyhatvan és Patosfa között is járhatatlan az út. A Baranya megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint járhatatlan a vázsnoki bekötőút, a Mázáról kivezető út, és már nem lehet közlekedni Mágocs körzetében sem.

OLDALTÖRÉS: Árad a Sajó és a Bódva

Több mint 100 milliméternyi eső hullott néhány helyen Borsod-Abaúj-Zemplénben

Több mint 100 milliméternyi eső hullott néhány helyen Borsod-Abaúj-Zemplénben

Több mint 100 milliméternyi eső hullott néhány helyen Borsod-Abaúj-Zemplénben

Több mint 100 milliméternyi eső hullott néhány helyen Borsod-Abaúj-Zemplénben, Miskolcon 72 milliméter, a Bükkben, Szentléleken két nap alatt 130, a Sajó és a Bódva mentén pedig 120 milliméternyi csapadékot mértek.

Harminchat óra folyamatos esőzés után hétfőre virradóra, a hajnali órákban elállt a szakadó eső Borsod-Abaúj-Zemplénben, azonban a térgében lévő folyók szlovákiai vízgyűjtőjén jelenleg is esik.

Miskolcon - a helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint - az elmúlt két napban 72 milliméter csapadék esett, a Bükkben, Szentléleken csak szombaton 90, a vasárnapi mennyiséggel együtt csaknem 130 milliméternyi eső hullott. A legnagyobb mennyiségű csapadékokat mérték a Sajó és a Bódva mentén is, ahol 120 milliméter körüli értéket regisztráltak.

A Tisza felső szakaszán szintén nagy esőket jeleztek, a Hernád vízgyűjtőjén, illetve Hidasnémeti környékén is jelentős eső esett.

A szakemberek tájékoztatása szerint a következő napokban ilyen sok csapadékot nem várnak, jelenleg frissülnek a modellszámítások. Hétfőre néhány területen kisebb zápor ígérkezik, kedden azonban visszakanyarodik a ciklon és ismét nagyobb mennyiség eshet, de talán nem közelíti meg a hétvégi értékeket.

Tűzoltók és mentőegységek mennek segíteni Békésből Borsod megyébe

Több mint ötven tűzoltó és katasztrófavédelmi szakember indul  Békés megyéből segíteni Borsod-Abaúj-Zemplénbe az ottani áradások miatt - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője hétfőn az MTI-vel.

Matuska Zoltán elmondta: az igazgatóság munkatársai közül délelőtt 11 órakor tizennyolc tűzoltó indul útnak Borsodba, s hozzájuk csatlakozik a nemrégiben megalakult Körös Mentőcsoport harmincnégy tagja is.

A szakemberek a borsodi katasztrófavédelem kérése alapján indulnak útnak, és várhatóan segíteni fognak az árvíz elleni védekezésben és az ingatanokat ért károk elhárításában. 

Békésben egyébként nem okozott komolyabb károkat a hétvégi esőzés, mindössze tíz riasztás miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Gyula és Battonya térségébe.

Árad a Sajó és a Bódva

Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője kifejtette: vasárnap az igazgatóság területén és a vízgyűjtőkön sokfelé hullott újabb jelentős eső, zápor, amelynek mennyisége nagy területen elérte vagy meghaladta a 20-30 millimétert. Hétfőn a hazai területen a korábbiaknál kevesebb eső valószínű, ugyanakkor Szlovákiában továbbra is helyenként nagyobb mennyiségű esőre számítanak.

A Sajó szlovákiai alsó szakaszán tetőzik, miközben legnagyobb mellékvize a Rima nagyon lassan apad. Hazai területen Sajópüspökinél hétfőn hajnali 2 óra óta 370 centiméteres vízállással tetőzik a folyó. Sajószentpéternél reggel 6 órakor 385 centiméteres lassan áradó vízállást észleltek. Itt további lassú áradás várható. A vízállások hétfőn a délelőtti óráktól meghaladják majd az eddig mért legnagyobb vízszintet (LNV). Sajószentpéternél 410 centiméteres árra (plusz vagy mínusz 20 centi eltéréssel) számítanak - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Bódva szlovák szakasza és mellékvizei lassan tovább áradnak, de már nagyrészt a tetőzés közelében vannak. A jelenlegi vízállások alapján Hídvégardónál hétfőn, napközben tetőzhet a folyó, 300-310 centiméter körüli értékkel, amely meghaladja az eddig mért legnagyobb - 291 centis - vízszintet. A hazai területen hullott jelentős csapadék hatására a Rakaca-patak vízszintje tovább emelkedik, így a Rakacai víztározóban is egyre magasabb a vízállás. 

Hétfőn reggel 5 órakor a vízszint elérte az árapasztó szintjét, és ott is emelkedő mennyiségű víz távozik a tározóból. A lebocsátott vízmennyiség jelenleg 50 köbméter/másodperc. A Bódván és a Rakacán érkező, valamint a hazai területen befolyó vizek hatására Szendrő térségében minden eddigit meghaladó vízmagasság kialakulása várható kedd szerda körül, 310 centiméteres értékkel - tette hozzá.

A Tarna parádi és ceredi ága mérsékelten apad, míg Verpelétnél éjfélkor 490 centiméteres vízállással következett be a tetőzés. Az éjszaka folyamán tovább áradt a Tarnóca, a Bene és a Gyöngyös is - részletezte.

Mint mondta, a Hernádon az éjszaka újabb esőzések voltak a Hernád felső szakaszán és a legnagyobb mellékvizén a Tárcán is, ezért az elmúlt órákban ismét árhullámok indultak el.

Hétfő reggelre Abosköszegnél (Hernád) és Felsőolcsvárnál (Tárca) kialakult vízszintek jelentősebben elmaradnak a korábbi nagy (2004-es, 2006-os, 2008-as) árvizek szintjeitől, ugyanakkor a Olsva rendkívüli árhulláma miatt, Hernádzsadánynál hétfő reggel 6 órára 464 cm-re (LNV: 496 cm) emelkedett a vízszint.

Hidasnémetinél hétfő reggel 6 órakor 360 centiméteres vízállást észleltek, napközben további áradás várható és az eddigi legmagasabb vízállás környezetébe emelkedhet a vízszint, 420 centiméterrel. A reggelre kialakult újabb vízszintemelkedések miatt a vízszint tartósabban magas maradhat - közölte.

A Bodrog kapcsán kitért arra, hogy hétfőn a folyó vízgyűjtőjén is jelentős esőzések voltak, így a folyó és minden mellékvízfolyása árad. A jelenlegi vízállások alapján harmadfokú készültségi szintet elérő árhullám kialakulása várható. A Tisza felső szakaszán árad, de a vízállások még jelentősen elmaradnak a készültségi szintektől - jegyezte meg.

Eddig több mint kétezer embert kellett kitelepíteni

 Hétfő délelőttig országszerte 2093 embert kellett kitelepíteni, vagy kimenekíteni lakóhelyéről a hétvégi ítéletidő miatt, a tűzoltók és a katasztrófavédelmisek a vihar által leginkább sújtott északi területekre irányítják a szakembereiket - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.

OLDALTÖRÉS: Eddig több mint kétezer embert kellett kitelepíteni

Szentes György közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Baranyában Sásdon, Fejérben Bakonycsernyén, Hevesben Szajlán és Heréden, Pest megyében Szentendrén, Veszprém megyében Bakonybélen voltak kitelepítések - közölte a szóvivő. Budapesten is sok a bejelentés, de kevés nagy összegű kárról tudnak, kitelepítésre a fővárosban nem került sor - tette hozzá.   
 
Az OKF és a tűzoltóságok összesen 240 tűzoltót vezényeltek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a védekezésben a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség is segít. A megyébe a szivattyúk és mintegy 150 ezer homokzsák mellett   ágyakat is visznek, hogy legyen hol lepihenniük a kimenekítetteknek. 

Szentes György elmondta, hogy szombat este tíz óra óta 3.200 segélyhívás érkezett: 1.100 helyen vizet kellett szivattyúzni, 1.800 fakidőléshez vagy ágleszakadáshoz, illetve 104 épületkárhoz kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.

Szentes György közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Baranyában Sásdon, Fejérben Bakonycsernyén, Hevesben Szajlán és Heréden, Pest megyében Szentendrén, Veszprém megyében Bakonybélen voltak kitelepítések - közölte a szóvivő. Budapesten is sok a bejelentés, de kevés nagy összegű kárról tudnak, kitelepítésre a fővárosban nem került sor - tette hozzá.   
 
Az OKF és a tűzoltóságok összesen 240 tűzoltót vezényeltek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a védekezésben a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség is segít. A megyébe a szivattyúk és mintegy 150 ezer homokzsák mellett   ágyakat is visznek, hogy legyen hol lepihenniük a kimenekítetteknek. 

Szentes György elmondta, hogy szombat este tíz óra óta 3.200 segélyhívás érkezett: 1.100 helyen vizet kellett szivattyúzni, 1.800 fakidőléshez vagy ágleszakadáshoz, illetve 104 épületkárhoz kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.

Szentes György közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Baranyában Sásdon, Fejérben Bakonycsernyén, Hevesben Szajlán és Heréden, Pest megyében Szentendrén, Veszprém megyében Bakonybélen voltak kitelepítések - közölte a szóvivő. Budapesten is sok a bejelentés, de kevés nagy összegű kárról tudnak, kitelepítésre a fővárosban nem került sor - tette hozzá.   
 
Az OKF és a tűzoltóságok összesen 240 tűzoltót vezényeltek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a védekezésben a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség is segít. A megyébe a szivattyúk és mintegy 150 ezer homokzsák mellett   ágyakat is visznek, hogy legyen hol lepihenniük a kimenekítetteknek. 

Szentes György elmondta, hogy szombat este tíz óra óta 3.200 segélyhívás érkezett: 1.100 helyen vizet kellett szivattyúzni, 1.800 fakidőléshez vagy ágleszakadáshoz, illetve 104 épületkárhoz kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.

OLDALTÖRÉS: Több vasútvonalon áll a közlekedés, jelentősek a késések

Több vasútvonalon áll a közlekedés, jelentősek a késések

Több vasútvonalon áll a közlekedés, jelentősek a késések

Több vasútvonalon áll a közlekedés, jelentősek a késések

Több vasútvonalon is áll a közlekedés, és jelentős késésekre kell számítani az országban a viharos erejű szél miatt hétfő délelőtt, a vonatokat buszok pótolják.

A Mávinform sajtóügyeletésnek tájékoztatása szerint a Budapest-Hegyeshalom, a Győr-Celldömölk, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca és a Budapest Pusztaszabolcs vonalakon is csökkenteni kellett a szerelvények sebességét a szél miatt, ezért a vonatok 15-40 perc késéssel közlekednek.

A Budapest-Esztergom vasútvonalon Esztergom-Kertváros között fa dőlt a vasúti pályára, itt az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják, a Volán társaságok pedig elfogadják a vasúti bérleteket.

Both Ferenc közlése szerint a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon le kellett zárni a pályát Olaszliszka és Tolcsva között, valamint Sárospataknál, mert a lezúduló víz alámosta a vasúti pályát. Az utasokat itt is buszok szállítják, 20-25 perces késésekre kell számítani.

A Budapest-Nagykanizsa vasútvonalon Balatonaliga és Szabadisóstó között fa dőlt a pályára. Emiatt az autóbuszok Lepsény és Balatonszentgyörgy között közlekednek.

Felsővezeték-szakadás miatt áll a vasúti forgalom a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonakon Ercsi és Iváncsa között, a Máv már megrendelte a buszokat, a helyreállítás délig is eltarthat.

Vízben áll a szikszói kórház

Nincsenek veszélyben a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház betegei, az intézményt ugyanakkor víz öleli körbe - mondta Füzesséry József, a város polgármestere az MTI-nek hétfőn.

A kórházban mintegy 240 beteg van, ellátásukról gondoskodunk, kenyeret, vizet és más élelmiszereket juttatunk be nekik - mondta a polgármester. A kórház a 3-as számú fő út mentén található, a városon átvezető Vadász-pataktól nem messze, amely ismét hatalmas mennyiségű vizet hoz magával a hegyekből.

Lezárták Pécs egyik legforgalmasabb terét

Le kellett zárni Pécs egyik legforgalmasabb terét, az Ágoston teret hétfőn, mert az esőzések miatt járhatatlanná vált. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy a város egyik fő közlekedési útja mentén található teret mikor nyitják meg újra a forgalom előtt.

Sátoraljaújhelyen elöntötte a város alsó részét a Ronyva

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen a Ronyva-patak elöntötte a város alsó részét, eddig körülbelül 400 embert kellett kiköltöztetni. Ezen a területen már védhetetlen a vízfolyás - közölték a katasztrófavédelmi szakemberek, akik jelenleg az ipari parkot próbálják megmenteni az ártól.

Eddig 400 embernek kellett elhagynia otthonát, de pontos számot még nem lehet tudni, ugyanis körülbelül 700 embert kell majd kimenekíteni. Egy iskolai étterem, egy tornaterem telt meg a kiköltöztetett emberekkel, de újabb helyiségeket kell megnyitni.

OLDALTÖRÉS: Vihar - Ötszáz bejelentés érkezett eddig a fővárosi tűzoltókhoz

Ötszáz bejelentés érkezett eddig a fővárosi tűzoltókhoz

Ötszáz bejelentés érkezett eddig a fővárosi tűzoltókhoz

Ötszáz bejelentés érkezett eddig a fővárosi tűzoltókhoz

Vasárnap reggel óta ötszáz bejelentés érkezett a fővárosi tűzoltókhoz a viharral kapcsolatban hétfő reggelig, a szakembereket leginkább fakidőléshez, vízszivattyúzáshoz, leszakadt vezetékekhez riasztják.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság főosztályvezetője az MTI-nek azt mondta: bár már háromszáz bejelentést teljesítettek, még legalább kétszáz hátravan, és folyamatosan érkeznek a jelzések a tűzoltókhoz. A bejelentéseket osztályozni kell, mert nincs elég kapacitás ahhoz, hogy mindenhova azonnal kivonuljanak.

Kifejtette, elsőbbséget élveznek az életveszélyt jelentő, a közintézményeket, a közellátást és a közlekedést veszélyeztető esetek megszüntetése. Eddig 159 fakidőléshez riasztották őket és 59 helyen kellett vizet szivattyúzniuk.

Dobson Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki leszakadt felsővezetéket lát, azt vonja körbe kordonnal, vagy mindenképpen jelentse a tűzoltóknak, mert ezek a vezetékek életveszélyesek, az ELMÜ pedig nem tud mindenhova azonnal kivonulni. Jelenleg 25 ilyen vezetékről tudnak Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!