Az ember tragédiájával megnyílt a Weöres Sándor Színház

Két felvonásban nyílt meg Szombathely első, állandó társulattal rendelkező kőszínháza: pénteken este a Premier-bérletes közönség láthatta Az ember tragédiáját az Akacs Mihály utcai Weöres Sándor Színházban; szombaton este pedig megtörtént az ünnepélyes szalagátvágás is.

Ölbei Lívia

Végre megvan: január 21-én (pénteken)  este, a Tragédia-premier előtt kicsit illedelmes, de nagyon pozitív feszültség érezhető a Weöres Sándor Színház aulájában, ahol Tilcsik György levéltár-igazgató megnyitja a szombathelyi színházi hagyományokat számba vevő kiállítást. (Mert bár állandó társulattal rendelkező kőszínháza még soha nem volt a 2000 éves múlttal büszkélkedhető városnak, színházi hagyományai mégis erősek: az ókortól a reformkoron át egészen a huszadik századig.) Aztán, talán már hét óra is elmúlt néhány perccel, Jordán Tamás színházigazgató - a nyitóelőadás rendezője - fölteszi a kérdést a közönség beengedésért felelős kollégáknak: "Nyitunk? Nyitunk!"

És megkezdődik a vadonatúj Weöres Sándor Színház legelső Premier-bérletes előadása: Az ember tragédiája. Ádámot Szabó Győző, Évát Csonka Szilvia játssza.  Őket vezeti végig hűvös-pontos iróniával a történelmen Mertz Tibor - természetesen Lucifer szerepében - , miközben a társulat tagjai a világ legtermészetesebb módján hágják át folyamatosan a filmes és a színpadi valóság határait. Az Úr Garas Dezső hangján old és köt, büntet és jutalmaz; a Föld szelleme a döntő pillanatban Törőcsik Mari hangján hozza vissza Ádámot a földi  életbe. (De hát ez a nagy kérdés, nem csak Madáché: hogyan őrizzük meg a végtelent a végesben; az öröklétet az arasznyi létben. Ebben áll a nagy színházi paradoxon is.) A péntek esti premier végén nem csak a taps robban ki a nézőtéren:  egyszer csak  - szó szerint, és átvitt értelemben is - emelkedni kezd a közönség: felállunk, úgy ünnepeljük  a színházat, az életet, az örökkévalóságot a percben.

Szombaton este aztán hivatalosan is megnyílik a Weöres Sándor Színház, amelynek visszafogottan elegáns, letisztult - és a rendelkezésére álló szűk térben is szinte meglepően nagyvonalú - épülete szabadságot és nyitottságot sugall. Tervezője,  Filep Ákos  a budapesti Gödör-kulturális centrum vezetőjeként építészként ma már szinte visszavonult, a szombathelyi felkérést kifejezetten Jordán Tamás kedvéért vállalta el. Elvégre a Merlin Színházat is együtt hozták létre: ott és akkor kísérletezték ki, tanulták meg, hogyan kell emberek és művészeti ágak valódi találkozóhelyeként működtethető tereket kialakítani.

A szombat esti  megnyitó idejére színes fényruhába öltözik az épület: a protokollközönségen kívül is szép számú érdeklődő - a nagybetűs és reménybeli Közönség - gyűlik össze a város által szervezett ceremóniára, amelynek rendezői-házigazdai feladatait Mérei Tamás, a szimfonikusok igazgatója látja el. A Savaria Legió Egyesület nélkül talán meg sem nyílhatna a színház: a fürge lábú ókori követ egyenesen a városalapító Claudius császár  kezeiből hozza azt az ollót, amellyel Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Puskás Tivadar polgármester és Jordán Tamás, a színház igazgatója - dr. Ipkovich György, Nemény András, Ágh Péter  és Kovács Ferenc országgyűlési képviselők társaságában - átvágják a szalagot. A metsző hidegre való tekintettel az előadásra is hivatalos közönség ezután visszatér az épületbe; a színház  ökumenikus felszentelése már ott, az aulában történik meg. Az ünnepség keretében fogadja be az intézmény  Csonka Ernő szombathelyi festőművész Weöres Sándor-portréját, amellyel  az étterem bejárata mellett találkozhatnak a színházlátogatók.

Dr. Puskás Tivadar ünnepi beszédben nemcsak a város 2000 éves színházi múltjának legfontosabb hagyományait veszi sorra, hanem arra az összefogásra is kitér, amelynek jegyében a szombathelyi színház megszületett: 2007-ben a szombathelyi önkormányzat egyhangúlag (ellenszavazat és tartózkodás nélkül) döntött a színházalapításról. Dr. Puskás Tivadar hangsúlyozza:  a város új vezetősége nem akarja kisajátítani a színházátadás sikerét  - a  köszönet az előző kormányzatot és a  város előző polgármesterét  is megilleti.  Már a  színházteremben,  a létével is  nagy és izgalmas titkokat    sejtető  vörös bársonyfüggöny előtt Jordán Tamás arról beszél, hogy nincs felemelőbb látvány és élmény, mint egy színültig megtelt színházterem ("ezt egyszer mindenkinek látnia kellene", élőben). Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédében    kifejezve köszönetét  többek között dr. Ipkovich Györgynek, a város korábbi polgármesterének     szintén a színház megszületését kísérő  összefogás jelentőségét emeli   ki; megjegyezve, hogy az előző kormányzati ciklusban  a  városnak juttatott közel 2 milliárd forint  - azaz az új színház - az adófizető polgároknak köszönhető:  "Járt Szombathelynek."

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár (egyébként költő, akinek verseiből évekkel ezelőtt Jordán Tamás és Selmeczi György sikeres műsort készített) azért tartotta fontosnak, hogy a budapesti kultúranapi események helyett inkább a szombathelyi színházavatón legyen jelen - és mondjon köszöntőt , - mert kezdettől hitt Jordán Tamás színházteremtő eltökéltségében. Nem érkezett üres kézzel: Weöres Sándor-kéziratot hozott ajándékba  a Weöres Sándor Színháznak.

A szokásos színházi kezdésnél egy kicsit később, este fél nyolc után aztán tényleg felgördül a titokzatos bársonyfüggöny: megkezdődik a színházavató díszelőadás. Ádám és Lucifer, Lucifer és az Úr, Ádám és az Úr, Éva és Ádám, Éva és Lucifer újra megvívja (különben is végeérhetetlen) csatáját a színpadon. A díszbemutató lelkesen fölcsattanó, hosszan tartó  tapssal ér véget. Az előadást követő fogadás is a Madách-mű instrukciói szerint szerveződött: az étkek a prágai, londoni (stb.) színhez kötődnek; a "paradicsom-koktél" például alapvetően eperízű: ellenállhatatlanul édes.
Aztán következnek a küzdéssel-reménnyel teli mindennapok: a héten megkezdődnek a Kabaré próbái a WS  Színházban. Az előadás   rendezője  Béres Attila (ő vitte színre az Anconai szerelmeseket is), aki pénteken este, a Tragédia-premiert követő forgatagban,  egy óvatlan, huncut-csillogó szemű  pillanatban azzal fogta át Jordán Tamás vállát, hogy "megérintem a történelmet."
    
Hát igen: ez itt mindenestül a történelem.

Kőszínház és állandó társulat

- A szombathelyi közgyűlés 2007. szeptember 27-én egyhangúlag döntött a Weöres Sándor Színház megalapításáról, a színház igazgatójának Jordán Tamás Kossuth-díjas színművészt nevezte ki.

- Jordán Tamás 2008 tavaszán mutatta be társulatát, az első bemutatót 2009. január 16-án ák a felújítás előtt álló Hemóban.

- Az előző kormányzati ciklusban Szombathely 1,85 milliárd forint támogatást kapott színházi célokra: ebből újult meg  vált színházzá  a helyőrségi művelődési ház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!